igaz történetek szülésről, születésről

1601. nap: Ajándék gyermek (Borika születése)

1601. nap: Ajándék gyermek (Borika születése)

Sári egyéves múlt. Meglepően jól működik a házasságunk. Hamar visszamegyek dolgozni, egy napot én vagyok Sárival, egy napot az apukája, egy napot együtt vagyunk. Kerek az életünk, nem vágyom több gyermekre. A nőgyógyász szerint felesleges védekeznünk, mert annyi az esélyem egy második, természetes úton fogant gyermekre, mintha kétszer lenne ötösöm a lottón. Jó így hárman, különben is, ha a nők tudnák, milyen a szülés, sosem szülnének, én pedig tudom, hogy milyen… Amúgy is csak egyszer menstruáltam a szülés óta, az is hetven napja volt már, a tejem sem apadt el teljesen, szóval nem téma a gyermekvállalás, csak ne kellene minden este hánynom, ha nem tudnám, hogy nem vagyok terhes, azt hinném, hogy igen… Tesztelek. Pozitívat. Ordítva sírok és nagyon utálom a férjemet.

A szokásos három hónapos hányástól eltekintve minden rendben megy a várandósság alatt. Szinte nem is veszek tudomást a babáról, dolgozom a 38. hétig. Esténként bocsánatot kérek tőle a kádban, amikor vadul ficánkol.

Ugyanott akarok szülni, ugyanazokkal. Az orvost a 37. héten elküldik a kórházból, vidékre nem megyek utána. Erősebb jóslók miatt bemegyek, összeismerkedem egy másik orvossal, aki azt teszi, amit kérnek tőle, szuper!

December 21-re vagyok kiírva, szorgalmasan szedem a homeopátiás szereket, iszom a málnalevélteát, a méhszájam vajpuha, de teljesen zárt. Tizennyolcadikán, hétfőn bemegyünk NST-re. Az orvos ügyeletes. Megkérdezi, hogy: „Maga sosem szül már meg?” Én is ezt kérdezem tőle. Ha négy napig nem szülök meg, csak a minimálbér lesz a Gyedem alapja, ha igen, annak a duplája. Racionális döntés, este hatra menjek vissza, mindenkinek így kényelmes. Elintézek mindent addig, elkészül a várandósságom utolsó és egyben első fényképe is. Fájogatok már délután, ahogy előtte vagy tíz napig minden nap.

Nem félek, tudom, hogy mi fog történni. Ági elküldte nekem postán A születés művészete című könyvet. Rongyosra olvastam. Tudom, hogy képes vagyok szülni. Tudom, hogy nincs szükségem gátmetszésre. Tudom, hogy nem fogják elvinni a babámat. Ezt mantrázom.

Hatra bemegyünk, nyolcig adminisztrálnak, aláírok mindent, úgysem lesz semmire sem szükség, Cs. A. dúla barátnőm mondását tartom a fejemben: „könnyen szülő típus vagyok”. (Ezt magáról mondta, amikor anno a félelemről kérdeztem, de sosem felejtem el, alapelvem lett.)

Szülőszoba, burokrepesztés. Brutális, de segítő fájások. Ami Sárival egy napig tartott, az most egy órába sűrűsödik bele. Zuhany alá akarok állni, de nincs rá lehetőség, idő. Jönnek a tolófájások. Dolgozik a testem. Fáj, de minden pillanatát élvezem. ÉN SZÜLÖK.

Senki nem vizsgált meg. Az orvos egyszer kérdezte meg, hogy megteheti-e, de nem sértődött meg, amikor visszautasítottam. Tévét nézett az orvosi szobában. Hárman voltunk (kint), férj a szokásos óvszeres alsógatyában és a csodálatos szülésznő, aki védett, óvott minden beavatkozástól és védte a gátamat, miközben dicsért, hogy milyen ügyes vagyok.

Éreztem, ahogy kicsúszott Bori feje, éreztem, ahogy égetett, ahogy olvastam, éreztem, ahogy szupermenként előre dugta a karját, ezzel okozott egy apró repedést, de már kint is volt a teste is. A hasamra rakták, tiszta magzatmáz volt, jutott belőle több csecsemősnek az arcára is. Nem sírt, nézgelődött és rögtön szopni kezdett, erősen, hatékonyan. Nem fürdették meg, nem szívták le, kérnem sem kellett.

Két óra múlva rendeltem egy pizzát a kórterembe, tudtam pisilni és ÜLTEM, úszógumi nélkül. Borit egy percre sem engedtem el magam mellől, bár a kórházi protokoll szerint első este nem lehetett volna velem.

Gyógyító szülés volt, Anya (is) született. Bori hordozott gyermek volt, nagyon sokáig szopott, kiegyensúlyozott, ősbizalommal tekint a világra. Megtanított Anyának lenni, visszaadta a hitemet magamban.

Azóta hárman maradtunk, mi, lányok. Esténként beszélgetünk szülésről, születésről, és ők már most tudják, hogy képesek életet adni, képesek szülni, békében, természetesen. Fel sem merül más lehetőség bennük, aminek örülök.

Bízom benne, hogy jó példa leszek nekik, hogy megélhessék a nőiességüket. Bízom benne, hogy érzik, ajándékok az életemben, amiért sosem lehetek eléggé hálás…

T. Zs.

Sári > > >
Összefoglaló > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.