igaz történetek szülésről, születésről

1341. nap: De mikor lesz már vége? (Ákos születése)

Megjelent: 2014. jún. 7.

December 31-én már három napja késett a menzeszem. Két napnál többet nem szokott késni, úgyhogy ez kezdett gyanús lenni. Elmentünk B-vel bulizni, jól éreztük magunkat, és én titkon reménykedtem, hogy nem is fog megjönni, bár csak három hónapja voltunk együtt, még nem is ismertük igazán egymást. Mégis éreztem, hogy vele merném vállalni a babát, annyira szeretem őt, és tudom, hogy ő is engem. Ez a kapcsolat más volt, mint a korábbiak, olyan, amiben hittem a kezdetektől.

Negyedikén vettem egy tesztet, és még aznap megcsináltam. Pozitív lett, örültem, és B is. Feltettük a kérdést, hogy akkor hogyan tovább. Közben meg is voltunk ijedve, erre nem voltunk felkészülve, mit kell ilyenkor csinálni, hova kell menni, nincs is állandó nőgyógyászom.

Egyik barátunk nővére megadta az orvosa számát, aki a klinikán dolgozott. Elmentem hozzá, a baba akkor már majdnem héthetes volt, minden rendben volt. Én azonnal falni kezdtem a könyveket, az internetet, és tudtam, hogy dúlával szeretnék szülni, és azt is, hogy háborítatlanul. Hogy mindezeket honnan tudtam? Nem tudom, már arra sem emlékszem, honnan tudtam, hogy ki az a dúla, csak azt, hogy a jelenléte milyen sokat számít a szülésnél. Fogalmam sem volt, hogy itthon ez hogy megy, kórházban mire van lehetőségem.

Otthonszülésről is álmodoztam, bár sosem mondtam senkinek, csak a naplómba írtam erről. Nem tudtam, merre induljak el. Volt egy barátnőm, akinek a nővére öt gyereket szült Ágival, ezt tudtam, de nem tudtam, hogyan is lehet itthon ezt megvalósítani. Rátaláltam a szules.hu-ra, az infóestre és az infóhétre, de mindig éppen akkor voltat az estek, amikor nekem a havi egy iskolai alkalmam. Szerettem volna eljutni az infóhétre, de valamiért nem jött össze, nem sikerült senkivel felvennem a kapcsolatot ez ügyben. E-mail írtam, amire nem jött válasz, a mai napig nem tudom, miért…

Időközben három dúlával is találkoztam, és a harmadik mellett döntöttünk. Ő volt Kati, aki nagyon szimpatikus volt már elsőre, igazi profinak tűnt, már rengeteg szülést kísért. Még előtte két különböző forrásból ugyanazt az orvost (K.) ajánlották nekem, akiről az a hír terjedt, hogy nagyon alternatív szemléletű, és lehet vele háborítatlanul szülni kórházban is. Az előző orvossal nem volt bajom, csak azt éreztem minden találkozásnál, hogy nem merem elővenni a szülési tervemet (ami már nyolchetesen megvolt), és hogy neki csak egy vagyok a sok közül, nincs ideje velem törődni. Tizenegy hetesen orvost és kórházat váltottam, találkoztam K-val, akivel egyből megtaláltuk a közös hangot, a szülési tervemet pontról pontra átbeszéltük, és én onnantól kezdve bíztam benne. Ajánlott szülésznőt is (aki pedig a Katit ajánlotta, mivel sokat dolgoztak együtt), ő is egyből a szívünkbe zárta magát, szintén átbeszéltük a szülési tervet, ami nagyon megnyugtató volt számunkra.

Még félidős sem voltam, de a csapatom már megvolt. Innentől kezdve a felhők felett jártam. Boldog voltam, megváltoztam kívül, belül, átalakultam. Annyira nőnek éreztem magam, mint még soha. Párommal is egyre szorosabb lett a kapcsolat, nagyon közel hozott minket a pocakbaba. Én rendes várandósként minden „kötelező” vizsgálatra elmentem, eszembe sem jutott megkérdőjelezni, hogy van, ami teljesen felesleges. Ma már tudom, hogy másképp is lehetett volna.

Eljött a nyár, és én alig vártam, hogy Ákost a kezembe fogjam. A párom a 33. héten egy másik földrészre utazott munka miatt, én teljesen magam alatt voltam, rossz volt nélküle az utolsó hetekben. A 37. hétben jártam, amikor hazajött. Ekkor megnyugodtam végre. Ősz elejére vártuk a babát, de én augusztus közepétől már tűkön ültem. Szülni akartam!

Nyolcadikán volt a hivatalos terminusom, tizedikén orvoshoz kellett mennem. Ő átnézte a papírokat, átbeszéltük a menstruációs ciklusom hosszát, és nyolcról tízre átírta a terminust, aminek nagyon örültem. Elmondta, hogy a 41. betöltött hét után szeretne látni, ha addig nem szülök meg, akkor megbeszéljük, hogy mikor kell befeküdni, és esetleg megindítani a szülést. Ezt nagyon nem akartam, szerettem volna, ha magától indulhat Ákos! Az orvos szerint – miután megvizsgált – még akár egy hetet is bent lehet, teljesen zárt volt a méhszájam. Aznap a szülésznőmmel is találkoztam, és ő is megnyugtatott, illetve ajánlott homeopátiás szereket.

Este lefeküdtünk, és én hajnali négykor enyhe kontrakciókra ébredtem. Egyből mérni is kezdtem az időt, több mint egy órán át hétpercesek voltak. Felébresztettem a párom. Még egy darabig csak feküdtünk és beszélgettünk. Aztán felkeltünk, reggelit készítettünk, szóltunk Katinak, hogy mi a helyzet, de még ne induljon, mert elég enyhék a fájások. Beültem egy kád vízbe, kissé lelassultak, olyan 8-9-10 percesek lettek. Innentől kezdve ez ment egész álló nap. Elmentünk a közeli indiaiba csípőset enni, végig mértük a fájásokat, 8-12 percenként jöttek. Aludtunk egy órát délután, hogy ha éjjel beindul a dolog, legyen erőm a vajúdáshoz. Katival tartottuk a kapcsolatot SMS-ben.

Nem kellett éjjelig várni. Nyolc óra után folyamatosan vécére jártam, a testem tudta a dolgát, szépen tisztulni kezdtem. A fürdőkádban többször elmerültem, már nem enyhültek a hullámok. Kezdtek rendszereződni. Tíz körül hívtam a szülésznőt, aki megint csak kádfürdőt javasolt, és kérte, hogy ha már stabilan ötperces, erős, hosszú fájásaim lesznek egy órán át, akkor induljunk. Fél 12 felé már négypercesek voltak, és akkor azt hittem, hogy erősek is. Így elindultunk.

Éjfél körül felvettek a szülőszobára, vizsgálat következett, 1 cm-nél jártunk. Nagyon csalódott voltam, egész nap vajúdgattam, és még csak 1 cm? Páromnak kint kellett maradni, engem bekísért Gabi a vajúdóba, rám tette a CTG-t. Egyedül éreztem magam, a páromat és a dúlámat akartam, meg Gabit is. De ő hiába volt fogadott szülésznő, épp ügyeletes is volt, és rohangált a szülő nők között. A vajúdóban volt még egy nő, megnyugtatott a jelenléte, bár egy szót sem beszéltünk, és rajta nem is látszódott, hogy vajúdik. Ellenben én, egy fél óra után, már egyre több hangot adtam ki magamból a fájdalomtól. Ez ennyire fog fájni, vagy még jobban? Miért nem jöhet be a párom? Hogy fogom ezt kibírni egyedül? Mikor jöhet be?

Gabi jött és látta, hogy nagyon odavagyok, megvizsgált, szépen haladtunk, már 3 cm. Beengedte Katit, hála istennek! Vele együtt jött a muskotályzsályás borogatás és végre volt kibe kapaszkodni, volt, akinek meg tudtam fogni a kezét, és velem volt! Elkísért a zuhanyzóba, itt labdán vajúdtam elég hosszan, miközben Kati engedte rám a meleg vizet. Csak a férjem hiányzott rettentően!

Már kb. négy órája voltam a vajúdóban, és már 6 cm-nél jártam, amikor végre üres lett az alternatív szülőszoba, és bejöhetett a férjem. Ekkor már hajnali fél öt volt. Egyből beszálltam egy kád forró vízbe, Gabi és Kati gyertyákat gyújtottak, egyszerre ketten masszíroztak, a férjem pedig locsolta rám a jó meleg vizet. Így teltek-múltak az órák. Nagyon nehéz órák voltak ezek. Néha kiszálltam a kádból egy kis időre, sétáltam, mozogtam, de nem esett jól, inkább visszamentem melegedni a vízbe. Összesen legalább négy-öt órát benne töltöttem, annyira jólesett.

Reggel hét-nyolc között megjött K., az orvosom. A kádban megvizsgált, még mindig 6 cm-nél jártunk. Nagyon elkeseredtem! Hogy lehet, hogy még mindig csak 6 cm, amikor én órák óta aktívan vajúdom? Igyekeztek megnyugtatni, hogy minden a legnagyobb rendben, és mivel első szülés, eltarthat még egy darabig. Folyton az órát néztem, én reggelre meg akartam szülni ezt a babát! Gabi mondta, hogy leszedi a falról az órát, ne azt nézzem, és csak Ákos tudja, mikor kell jönnie, senki nem sürget, nyugodjak meg, minden rendben. Nehéz volt megnyugodni, annyira, de annyira fájt!!! Hiába voltak velem négyen, hiába támogattak, masszíroztak, fogták a kezem, tudtam, hogy csakis én egyedül tudom ezt a gyereket megszülni. De mikor lesz már vége?

Kilenc óra után valamivel teljesen kiborultam. Épp egyedül maradtunk a szobában a férjemmel, és kérdeztem tőle, hogy mikor lesz már ennek vége. Ő megölelt és közölte, hogy hamarosan. Hát én már majdnem feladtam, és minden bajom volt, amikor visszajöttek a segítőim, és kértem, hogy legalább a burkot repesszék meg, hátha az segít, hogy végre eltűnjön a méhszáj és kitolhassam ezt a babát. K. mondta, hogy rendben, megrepeszti, ha ezt szeretném. Gabi és Kati pedig egyből mondták, hogy ne legyen ettől lelkiismeret-furdalásom, bár tudják, hogy semmi beavatkozást nem akartam, de ennek a repesztésnek most itt helye van, és jó, hogy én kértem. Nagyon megnyugtattak ezek a szavak. Olyan fél 11-kor repesztette meg a burkot az orvos, és kb. fél óra múlva jöttek is az első tolófájások. Azt hittem, innentől már pikk-pakk megszülök, hiszen minden barátnőm azt mondta, hogy a kitolás már könnyű és rövid, attól nem kell félni.

Nekem nem így lett, nem tudtam a babámat elengedni. Toltam guggolva, térdelve, állva, bordásfalnál, oldalt fekve, mindenhogyan, de nem ment. Féltem, hogy be akarnak majd avatkozni, nem akartam oxit, se gátmetszést. Hálás vagyok, hogy ezek fel sem merültek a segítőimben, csak én belül rettegtem ettől, nehogy ez legyen a vége… Az orvosom folyamatosan nézte a baba szívhangját, minden fájásnál. A többiek segítettek pózt váltani, tartották a lábam, kezem, fejem, amire éppen szükségem volt. K. folyamatosan mondta, hogy minden a legnagyobb rendben a babával, hamarosan kint lesz. Nehezen hittem el.

Aztán egyszer csak, valahogy összeszedtem az erőmet, és eldöntöttem, hogy én ezt a gyereket most már megszülöm. Láttam, ahogy Kati készíti elő a puha, piros törölközőt a baba fogadására, és tudtam, hogy már nagyon közel vagyok ahhoz, hogy végre magamhoz öleljem a babámat. Sokszor visszacsúszott a feje, éppen oldalt feküdtem, amikor Gabi szólt, hogy rendellenes tartásban jön kifelé Ákos feje, kicsit elfordította, és lehet, jobb lenne, ha a hátamra feküdnék, egy-két fájás, és kint lesz.

Nem akartam, nem bírtam már mozogni, de végül megfordultam, és lassan, nagyon lassan kigördült a feje. Ránéztem a páromra, akinek a kezét szorítottam éppen, és láttam, ahogy potyognak a könnyei. Aztán a következő hullámnál kint volt az egész teste. Olyan boldogság fogott el, mint még soha életemben! 13.50 perc volt, közel árom óráig tartott a kitolási szak, de sikerült, megcsináltam, én egyedül! Ez fantasztikus érzés!!! És az az illat, sosem felejtem el!

Ákos azonnal rám került, viszont szopizni nem tudott, annyira ki volt merülve. A zsinórt kb. 20-30 perc után az újdonsült apuka vágta el. Gabi a franciaágyra tette a kiskádat, és úgy fürdette meg Ákost, közvetlenül mellettem. Közben a lepény is megszületett. Szép volt, Kati el is vitte, és elásta a kertjükben.

Közel két óra együttlét után Ákost elvitték a csecsemőosztályra, mert nagyon nehezen vette a levegőt, és megállíthatatlanul sírt, hiába feküdt rajtam, a cicit sem fogadta el. Az előtejet azért lefejtük, és egy picike fecskendőből megkapta, ezért annyira hálás vagyok Katinak, nélküle nem ment volna!

Innentől kb. fél napig nem lehetett velem Ákos, mert megfigyelték, bemehettem hozzá, de senki nem segített szoptatni, és közel egynapos volt, mire sikerült cicire tennem, mondanom sem kell, hogy Kati segítségével. Nagyon besárgult, a cicit nem fogadta el, öt napig fejtem és fecskendőből etettem, amit a kórház dolgozói nem néztek jó szemmel, én meg csak bőgtem, hogy miért nem segítenek inkább. Amikor Kati ott volt, ment a szoptatás. De egyedül nem tudtam megbirkózni vele. Férjem be sem jöhetett az osztályra, mert ez egy ilyen kórház. Ez is nagyon rossz volt. Nagyon elegem volt, mielőbb szerettem volna már otthon lenni. Végül öt nap után hazaengedtek, és láss csodát, otthon egyből ment a szoptatás, és a kisfiam kétévesen választotta el magát.

A szülést nagyon nehéznek, fájdalmasnak éltem meg, de mégis csodálatosnak, és életem legmeghatározóbb élményének, amiből nap mint nap erőt merítek. Hamar azt mondtam, hogy újra szeretném átélni a csodát, újra szeretnék szülni, de ha lehet, akkor már otthon, vagy ambulánsan, nem akarok újra napokig szenvedni egy kórházban és sírni.

Hetekkel a szülés után dúlaképzés után néztem, nagyon érdekelni kezdett a téma, szerettem volna minél többet megtudni, és én is szüléseket kísérni. Három hónapos Ákossal végeztem el a képzést, és nem sokkal utána meg is fogant a kistesó. De ez már egy következő mese…

Cs. B.

Ákos születése apaszemmel > > >
Iván > > >
Alma > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.