1535. nap: Vasárnapi történet (Luca)
A születés minősége az élet minősége: jól született, köszönjük.
Tizenhat évvel ezelőttről…
Ma, amikor leírom ezt a történetet, vasárnap van éppen. Délelőtt esett, vad és dörgő, villámló idővel… Azon a májusi vasárnapon is esett, de az a nyugodtfajta eső, ami csendesen, békésen, tisztán hullik. Amíg a kocsink mellett álldogáltam, várva, hogy Csaba bepakolja a holmijainkat, az esőt néztem, és arra gondoltam, hogy az esküvőnk napján is esett, és valaki ezt bő gyermekáldásnak jósolta…
Örültem az esőnek. A kocsiba azért kellett pakolni, mert a hidegfront három kis emberkét is útnak indított aznap, és előre tudtuk, ha így lesz, Ági közelében kell lenni valamennyiünknek, nem lehetünk nyolcvan kilométerre. Igazából nem bántam, mert a szolgálati lakás, ahol akkor éltünk, egy régi temetőre épült, és a szívem mélyén eleve tudtam, hogy nem ott kell megszületnie a gyermekünknek…
Amikor beültem a kocsiba, az a hihetetlen gondolatom támadt, hogy holnap, ha minden jól megy, már hárman térünk ide vissza: anya, apa, gyerek. Család.
Reggel hatkor már Ági anyósának a lakásában voltunk, amit kölcsönkaptunk a szülésre.
A vajúdás, az összehúzódások már péntek óta tartottak. Tudtam, hogy közeledünk végre, de nem hittem, hogy ez gyorsan megy majd. Nem is ment.
Nem emlékszem a pontos részletekre. Nagyon lassan tágultam, sok-sok órán át. Csaba végig mellettem volt, és az összehúzódások alatt őt szorítottam-markoltam, mint élő fájdalomcsillapítót. Ági volt a doulánk, s a két Ági hagyta, hogy haladjunk az utunkon.
Közben, ahogy teltek az órák, elkészült Ágiéknál az ebéd, megszületett az első kisfiú, majd a második is. Már csak mi voltunk hátra, közben lassan beesteledett…
Képek maradtak meg: élesen emlékszem a késő délutáni fürdésre: feküdtem a kádban, és zokogtam, és boldog voltam. Mintha minden gubancot-akadályt, ami még az utunkban állt, az a hosszú-hosszú sírás simított volna helyre.
Utána már csak képek: borogatás, jó forró. Illatok: muskotályzsálya. Félhomály. Hangok: én magam, a saját kiáltásaim, amik hihetetlenül jólestek.
Aztán, végtelen sok idő után, doula-Ági odamegy a mózeskosarunkhoz, és elkezdi kicsomagolni a babaholmit… a mozdulata erőt adott: már nem tart sokáig.
A döbbenet, amivel a tolófájások „beköszöntek”: hogy az én testem ezt tudja?!! Hihetetlen!
A felismerés, hogy talpra állva minden sokkal intenzívebb, és már semmi, de semmi nincs, csak a testem, ami tolja kifele ezt a kis embert centiről-centire, és Csaba, akit nem vagyok hajlandó egy másodpercre sem elengedni…
Amikor Luca megszületett, abban a pillanatban más lett a szoba. Ünnepi, sőt ünnepélyes. Megérkezett Valaki. Soha nem hallott hangocska: egy elégedett, határozott és boldog kiáltás. Ez volt ő. Nem sírt, hanem szinte beszélt…
Öleltük, sokáig. Fél óra is eltelhetett, míg eszünkbe jutott megnézni, fiú vagy lány… Hát lány lett, elsőszülött, drága kislány. LUCAKATA.
Hétfőn, amikor utaztunk haza mi, a CSALÁD, a tavasz színei gyönyörű, intenzív kékben és százféle zöldben ragyogtak. Háromféle fehér virág is nyílt az utak mellett: jázmin, akác és bodza…
F. K. J.
Jelkép > > >
Ambrus > > >
Illés > > >
Életiskola > > >
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1493. nap: Anya lettem (Lőrinc születése)
- 1518. nap: Egy nem várt császár
- 16. mese: A vulkán, a háborítatlan és mindent elsöprő erejével (Maja megszületése)
- 32. mese: Nekem kellett még idő (Léna)
- 1747. nap: Interjú a várandósságról
