igaz történetek szülésről, születésről

1101. nap: Család lettünk (Szabolcs)

Megjelent: 2013. okt. 10.

Már a terhességem alatt szólt az orvosom, hogy a miómaműtétem és a lombikprogram miatt csak császáros szülésem lehet. Ezen egy kicsit elkeseredtem, mivel Apával már elterveztük, hogy apás szülés lesz, szerettem volna kipróbálni a labdát, kádat stb. vajúdás alatt. De persze beletörődtem, mert sajnos abban a városban, ahol laktam, más orvos sem vállalt volna el.

Huszonharmadikán elkezdtem barnázgatni, sejtettem, hogy talán a nyákdugó fog távozni, de persze biztos nem voltam benne. Igazam lett, estére tényleg távozott. Gondoltam, hogy már túl sok nem lehet vissza, ezért nekiláttam az utolsó simításoknak.

Másnap a barnázgatás megint elkezdődött, ezért felhívtam az orvosom, hogy ez normális-e. Azt mondta, hogy nyugodjak meg, ilyen lehet, ha viszont véreznék, vagy a magzatvíz folyna, irány a kórház. Ez a nap is eltelt, nem történt semmi. Éjjel alig tudtam aludni, mintha éreztem volna, hogy valami már elkezdődött. Hajnalban kimentem vécére, és akkor vettem észre, hogy már nem barnázgatok, hanem vérzem, de nem erősen. Zuhany, rendbe tettem magam, majd felébresztettem Apát, hogy talán be kéne menni a kórházba. Persze, a vérzés utána nem jelentkezett, így egy kicsit tanácstalan voltam, hogy most menjek, vagy maradjak. Úgy döntöttünk, inkább bemegyünk, maximum hazazavarnak.

Szerencsére, nagyon kedves ügyeletes orvost fogtam ki, aki bár nem találta a vérzés okát, azt mondta, hogy jól tettem, hogy bejöttem. Beraktak a vajúdóba, hogy szem előtt legyek, ha történne valami. Persze, csak születtek a babák szépen sorban, az én kisfiam még maradt. Az orvosom szabin volt, de telefonon beszéltek vele, haza már nem engedett, így átkerültem a terhespatológiára. Megnyugtató volt, hogy bár az orvosom szabin van, azt mondta, jön, ha bármi történne. A kedd és a szerda lassan telt, mit lehet ugye egy kórházban csinálni? A barnázgatás nem múlt, sőt talán egy kicsit erősödött is.

Csütörtök hajnalban 2.30-kor ébredtem, de nem tudtam, hogy mi ébresztett. Megfordultam és próbáltam tovább aludni. Pár perc múlva jött egy fájás. Valahogy rögtön tudtam, hogy elkezdődött, teljesen más volt, mint a jósló fájások. Az elejétől kb. 12-15 percenként jöttek, de még egyáltalán nem voltak erősek, csak éppen annyira, hogy feküdni és aludni ne tudjak. Délelőttre a barnázgatás eléggé felerősödött, a fájások is erősödtek, de még mindig nem voltak sűrűbbek. Az orvosom mától már dolgozott, így szóltam neki, hogy mi a helyzet. Kora délután megvizsgált, egy kicsit már kezdtem tágulni, ezért megállapodtunk, hogy hívom, ha rendszeres hétperces fájások lesznek. Férjem jött délelőtt, délután, már nagyon várta a fiát. Késő délután a kórház kertjében sétáltunk, addigra már erősödtek a fájások, beszélni, menni már nem tudtam fájás közben, de még mindig nem akart rendszeres lenni. Volt, hogy öt-, de volt, hogy tízpercenként jött.

Persze, estére már az osztályunkon lévő szülésznő is tudomást szerzett róla, hogy lassan szülünk, ezért szólt az ügyeletes orvosnak. Kifogtam a legfiatalabb dokit, aki csak rám nézett és szólt, hogy látogassam meg a szülőszobán. Jó kétujjnyira voltam tágulva, tágulásos vérzés jelentkezett, és már egész erős fájások voltak. Mivel tudta, hogy császáros leszek, ezért azt mondta, hogy kár tovább várni, hívta az orvosomat. Próbáltam húzni az időt, még bíztam benne, hogy hátha engednek szülni, ha már ilyen szépen haladunk, és semmi gond nincs egyikünkkel sem. Még visszamentem az osztályra, összepakoltam, és akkor láttam, hogy a férjem jobban izgul, mint én. Szegény, nem találta a helyét, teljesen oda volt, hogy az előkészítőbe nem jöhetett be, a szülésznők nyugtatgatták, hogy még találkozunk, mielőtt a műtőbe visznek.

Már beöntést se kaptam, mentem zuhanyozni, majd bekötötték az infúziót, és rám tették a CTG-t, katétert kaptam. Közben megjött az orvosom, pár szót beszéltünk, és ő elindult a műtőbe. Én már csak remegtem egyfolytában, nagyon rossz volt a kiszolgáltatottság, hogy teljesen átvették az irányítást, és nekem szinte semmi közöm már az eseményekhez. Valahogy ezért is nem akartam császárt, nem szeretem, ha csak történnek velem a dolgok úgy, hogy nem tudok semmit befolyásolni.

Éreztem, hogy elég erősen folyik valami. Miután átraktak a hordágyra, akkor láttam meg, hogy szép nagy tócsát hagytam az ágyon, elfolyt a magzatvíz. A műtő előtt még egy utolsó puszi Apától, nem tudom, melyikünk izgult jobban. Bevittek, epidurális érzéstelenítést kaptam, és már hozzá is kezdtek.

Alig múlt el pár perc, és az altatóorvos szólt, hogy mindjárt kinn lesz Szabolcs. 22.30-kor még csak a feje volt kinn, amikor már hangosan üvöltött és kapaszkodott az orvosba, úgy kellett lefejteni róla. Amikor meghallottam a hangját, azonnal megkönnyebbültem, már nem számított a sok várakozás, hogy nem szülhettem simán, csak az számított, hogy egészségesen megszületett.

Megmutatták pár másodpercre, adhattam neki egy puszit, és vitték ellátni, ahová már Apa is mehetett vele. Hogy milyen volt, amikor megláttam? Kicsit ragacsos, vörös az ordítástól, de a legszebb baba volt számomra, szerelem volt első látásra.

Összevarrtak, majd a műtő előtt már a büszke apuka várt, hogy minden rendben, egészséges babánk van. Levittek a műtétes szobába, és nemsokára hozták Szabolcsot is, hogy egy kicsit összebújjunk. Éjszakára elvitték, de alig vártam, hogy reggel legyen, és újra lássam. Másnaptól már együtt voltunk végig a kórházban, és tejcsi is lett bőven Szabolcs legnagyobb örömére.

Hogy milyen volt a szülés? Annak nagyon örülök, hogy magától indult el, és nem programozott császár volt, így legalább a vajúdásból valamennyit átélhettem. A 12 órás fekvés a műtét után, hogy a gyermekemet szinte rögtön elvitték stb. elég rosszul érintett, de akkor nem törődtem vele, örültem a fiamnak, és ez az öröm elnyomott minden mást.

Persze, nem telt el sok idő, és én máris keresgélni kezdtem, hogy ha majd újra babát várok, legalább esélyt kapjak egy sima szülésre…

N. M. Zs.

Emese Nelli > > >

dúlamese, ahol én voltam a dúla > > >
másik dúlamese, ahol én voltam a dúla > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.