igaz történetek szülésről, születésről

1530. nap: A legtöbb, a felejthetetlen (Lilla születése)

1530. nap: A legtöbb, a felejthetetlen (Lilla születése)

Harmadik gyermekünk még meg sem fogant, amikor elkezdett foglalkoztatni az otthonszülés gondolata, amit férjem amúgy nagyon nem akart, de azért eljött velem az információs hétre, hogy ha még egy rohamos szülésünk lenne, azért kicsit többet tudjunk a dolgokról.

Amikor kopogtatott a várva várt harmadik csemete, már tudtam, hogy minimalizálni fogom az orvoshoz járást, és egy tényleg nyugodt várandósságot szeretnék (az első kettőnél költözés is volt). Ez meg is valósult, csak az előzőeknél gyakrabban keményedett a hasam, több pihenést igényeltem.

A 34. héten járhattam, amikor egyik jó barátnőm kisbabája is rohamosan született, véletlenül otthon, így felidéződött bennünk Máté születése, és e két esemény együtt azt eredményezte, hogy az utolsó pillanatban mégis amellett döntöttünk, hogy belevágunk az otthonszülésbe. Hirtelen kicsit elsőgyerekes anyukának éreztem magam újra, mert egy ismeretlen úton kezdtünk járni, ami azért persze ismerős is volt.

A városunkban lévő bábák közül valahogy úgy alakult, hogy Évával beszélgettem többet, vele fűztem szorosabbra a szálakat, de ő épp babázott, így összeismerkedtem kicsit jobban Beával is, és megnyugodtam, hogy nagyon jó lesz ez így, hogy ő fog nekünk segíteni.

Lilla – minden számításomat keresztülhúzva szintén két hetet ráhúzott a terminusra, ami azért hozott számomra izgalmakat például, hogy volt olyan nap, amikor otthonszülős találkozó volt, így el se tudtam képzelni, hogy hogyan működne az, hogy ideérjenek Beáék, de persze tényleg nem akkor szültem.

Tizenegyedikén este, édesanyám születésnapjának előestéjén éreztem, hogy nagy a készülődés a pocakomban, olyannyira, hogy el se tudtam aludni ettől az érzéstől. Folyton vécére jártam, és a nyákdugó is elment. Éjjel egykor éreztem, hogy bizony ezek már összehúzódások, így felhívtam Beáékat, akik jöttek is rögtön. Ekkor megnyugodtam, jó meleget csináltunk az egyik szobánkban, ücsörögtem a labdán, beszélgettünk. Kicsit úgy éreztem, hogy túl korán hívtam őket, mert most se, mint az előző kettőnél se látszott rajtam a fájdalom.

Aztán ment szépen minden a maga útján, labda, térdelés, beszélgetés.

Egy ponton mondták, hogy találjam ki, hogy hol fog megszületni, mert megcsinálnák ott a helyet. Azt hittem, hogy akkor ott már pikk-pakk baba lesz, de szépen eltelt az idő. Nagyon fáradt voltam, nem aludtam jól már napok óta, és aznap meg még semennyit.

Aztán nem is emlékszem, hogy mikor, de odatérdeltem az ágy mellé, és lassan, nagyon lassan éreztem, ahogy jön lefelé. Egyszer még mondtam is, hogy „No, most, most beilleszkedett”. Érdekes, hogy ezt Bea is látta. Aztán szépen lassan, de tényleg sokkal lassabban, mint az első kettő, jött lefelé. Én, mintha kívülről néztem volna magunkat, és zavart, hogy hogy lehet az, hogy így jön, tényleg lassúnak tűnt. Közben fogtam a férjem kezét, aki szintén kicsit kívülről nézte magunkat.

A vért látva meg is rémültünk, hogy ez mind a mi otthonunkban??!! Aztán még mindig lassan kint lett a feje, aztán a teste is. Négy óra volt. És Lilla lett. És ott lehetett velem sokáig-sokáig. És mindez a mi kis háziszentélyünkben, a házunk egyik legfontosabb helyén.

l2Reggel hat előtt kicsivel megmérték, 4100 g volt, nem hittem el, hogy egy ekkora gyereket meg tudtam szülni úgy, hogy hozzám se ért senki. Annyira megerősítette ez az anyaságomat, a nőiességemet, hogy így három hónap után is sokszor merítek belőle.

És reggel együtt voltunk az ágyban, és ahogy felébredtek a nagyok, ott találták a kistestvért. Számunkra ez adta a legtöbbet, a felejthetetlent.

És ebből a szülésemből is rengeteget tanultam, Lilla azóta is sok mindenre tanít, úgy tűnik, neki ez a dolga.

B. O.

Kinga > > >
Máté > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.