igaz történetek szülésről, születésről

1513. nap: Készülődés (Gergő)

Megjelent: 2014. nov. 26.

Huszonkettedike. Fáradtan ébredek. A szokásos délelőtti teendők után elsétálunk a szikrázó téli napsütésben a közeli játszótérre. Én Botival megyek, lassan haladunk, nagy már a hasam, nehéz is. Nagyokat szuszogok. Lépcsőn le, meg kell állnom. Nem fáj, de nagyon érzem, hogy van. Bizonyos időközönként másképp veszem a levegőt, de eszembe se jut figyelni, milyen ritmusban, senki nem mondta még, hogy ez is lehet vajúdás. Hideg van, és kényelmesebb lenne ülni, de azt most itt nem lenne célszerű. Visszasétálok egyedül, szép lassan. Ebédet készítek. Valami egyszerűt. Picit pihenek, talán el is szundikálok. Jókedvűen érkeznek: Ábel, Sára, Botond és apukájuk. Sok kincset gyűjtöttek, amiből délután karácsonyi ajándék készül majd az otthoniaknak. (Két nap múlva karácsony, mi már beletörődtünk abba is, hogy itt szentestézünk, csak születne már meg Gergő, olyan nehéz a várakozás.)

Méhösszehúzódásaim vannak, mint már napok óta. Nem merem hinni, hogy elkezdődött. Ebéd. Valahogy nincs étvágyam. Mintha valami búra venne körül, olyan távoli a gyerekeim kacagása, csicsergése.

Alszunk ebéd után összebújva, három gyerek, a negyedik is pihen. Az összehúzódások elmúlnak, mint már annyiszor, vagy csak nem érzem őket. Ébredés. Téli esték meleg, mécseslángú fényei. Ajándékot készítenek, én csak ülök és nézem, gyönyörködöm bennük, olyan szépek, olyan jó, hogy vannak, hogy itt vannak, hogy nem vagyok egyedül. Néha nagyokat sóhajtok, és csak figyelek, figyelek…

Sütőtök, tea, fűszeres illatok, karácsonyi a hangulat. Nekem ma van szenteste, villan át az agyamon. Minden olyan távoli, csak mi vagyunk: Miklóskám, Ábel, Sára, Botond és én, Gergellyel a hasamban. Az ajándékok elkészülnek, a hangulat oszlik. Evés, mesenézés.

Sára hány. Nem tudni, mitől, teljesen jól érzi magát. A kis futószőnyeget kézzel mosom ki a kádban, közben már érezhetően vajúdom. Elkezdek felmosni. Esti nagytakarítás. A hasam gyakran megfeszül, nagyokat kell sóhajtsak. Félbe hagyom a felmosást, leülök. Felhívom telefonon anyukámat. Úgy érzem, elkezdődött, gondoljon rám, ha ma nem is, de holnap biztosan megszületik a negyedik unokája.

A nagyszobát is feltörlöm. Miért fontos ez most?

Hívom Ágit. Talán elkezdődött, nem néztem, milyen időközönként, de erőteljes. Még megpróbálom lefektetni a gyerekeket, hívom, ha induljon. Szerencsére ismer már, ő jobban tudja, mint én, hogy ma már négy gyereket fektetek le. Nem vár újabb hívást, pakol és indul.

Nem tudok feküdni a sötét szobában, a suttogós mese sem megy most, kérem a gyerekeket, aludjanak el ma apával, Gergelyke nagyon készülődik.

A nagyszobában félhomály, gondolom, itt az idő a nagylabdán vajúdni, de tévedek. Térdre rogyok, a kanapéra támaszkodom.

Itt van Ági. Megnyugtat suttogó hangja, öltözködésének neszei. Azt mondja, megmelengeti kicsit a kezeit, és kezd masszírozni. Az jó, gondolom, hallom, ahogy dörzsölgeti tenyereit.

Jön a magzatvíz, mondom, és a baba feje is. A masszírozás most is elmarad. Ági segít levetkőzni. A külvilág megszűnt, csak mi vagyunk. Ő és én. Vagy csak én és a fájdalom? Gergő feje a gáthoz feszül. A csípőm szinte szétszakad. A következő összehúzódásnál nagy erővel segítek neki kibújni. Erőt kell kifejtsek. Mindenféle hangok törnek fel a torkomból. Jön Gergelyke, jobb kezét kinyújtva nehezíti a saját és az én dolgom is. Kiáltok talán. Megérkezik a doula is, vagy nem? Csak az óriási erő van, amit kapok, és azonnal adnom is kell. Feloldódom benne. Kiáltok. Anyukámat hívom, persze hiába.

20 óra 26 perc. Megkönnyebbülök. Nagyon nagy, négy kiló körül lehet. Még mindig térdelek, Boti szalad hozzám, Gergőre teríti a plédet, amivel születése óta alszik, azt mondja, a babának adja.

Ági és Juli, a doula segítenek lefeküdni. A köldökzsinór nagyon rövid, és már hideg is. Juli azt mondja, ha gondolom, elvághatjuk, hogy a hasamra tudja fektetni a babát. Már alig várom. Körülöttem a gyerekek, a boldog apuka. Csak Gergőt nézem, megnyugtat a családom jelenléte.

GergoLassan lefekszenek aludni a sok izgalom után. Várjuk a méhlepény megszületését. Gergő a kezemben, Miki mellettem, Ági, Juli a lábamnál. Fáj. Már megint. Olyan ismerős még ez érzés, olyan közeli. Gergőt ölelem óvatosan, lassan jön a méhlepény. Megváltás a kicsusszanása. Ági nézi, minden rendben. Miki gondosan becsomagolja, elrakja, visszük haza Gergő fája alá ültetni.

Elgyötört vagyok, de nagyon boldog. Megszületett hosszas várakozás után Gergelyke. A családunk így teljes. Apa, Anya, Ábcsi, Sári, Boti és Gergő.

Gergő a negyedik gyermekünk, második az otthonszületettek közül. Budapesten, a Születésházban jött világra épen és egészségesen, bába segítségével, nagyobb testvérei és apukája féltő aggodalmával kísérve.

B-T. Sz.

Ábel > > >
Sára > > >
Boti > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.