igaz történetek szülésről, születésről

1494. nap: Illés, a nyugalom és béke szigete

1494. nap: Illés, a nyugalom és béke szigete

Vártam. Vártuk. Már akkor. Annyira vágytam megint egy kisbabára! Épphogy megültük Lóci első szülinapját. Ugyan ő is azonnal jött, ahogy hívtuk, most mégsem gondoltam volna, hogy ez megint így lesz. Lőrinc ezerrel szopizott még, éjjel-nappal, kismilliószor. És sajnos a kettesben töltött, összebújós perceink is igencsak megcsappantak.

De ő határozottan jelezte, hogy jön. Egyetlen, iszonyatos, hátborzongató hajnali rosszullét után felébredve csináltam egy tesztet. Azonnal ott volt rajta a második csík is.

Felhőtlen boldogság, de mégis remegtem. Hiszen még a nagy is pici. Hogy lesz, mint lesz? Képes vagyok én erre? Egy dologban voltam biztos: ő nem születhet máshol, csakis az otthonunkban. Háborítatlanul. Békésen. Olyan emberekkel körülvéve, akiket ismerek, akik ismernek. És akikben maradéktalanul megbízhatok. Már Lócinál is visszatérő téma volt ez, de valamiért mégsem így alakult. Ma már másképp csinálnám. De az egy másik szülés/születéstörténet.

A szimpatikus bábáktól kértem egy találkozót. Legjobb barátnőm kísért el, ez nagyon sokat jelent nekem azóta is. M. komolynak és megfontoltnak tűnt, J. bohókásnak. Ugyanakkor olyan nyugalmat és békét éreztem a beszélgetés alatt, mint még soha egyetlen alkalommal sem a nőgyógyásznál.

Úgy jöttem el tőlük, hogy biztos voltam benne, csakis ők lehetnek velünk életünk harmadik legszebb napján. Imádtam a tanfolyamra járni, jó volt hallgatni őket, és jó volt, hogy meghallgatnak minket. Jó volt, hogy bármikor számíthattam rájuk, soha nem éreztem, hogy sokadik teher vagyok a vállukon.

B-vel, a doulámmal is nagyon sokat beszélgettünk, jött hozzám, vigasztalt, főleg az utolsó hetekben, amikor a türelmetlenségem már a tetőfokára hágott. Nagyon nehéz perceimben volt velem, elmondhattam neki minden bánatomat, sírhattam a vállán. Szeretettel gondolok vissza rá is!

Az otthon nem itthon volt. Úgy éreztem, itthon nem lesz részem a háborítatlanságban, ezért alternatívát kellett találnom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóravaló, segítőkész emberek vannak még ezen a bolygón. Egy ebből kifolyólag megismert kedves mamami felajánlotta újpesti lakásukat. Ezért (sem) lehetek elég hálás, míg élek.

Ez a várandósság is csodálatosan telt. Sem rosszullét, sem egyéb probléma. Minden klappolt, minden értünk dolgozott. A terminus előtti héten Illés megmutatta, milyen klassz humora van. Azt hittük, elindult a hosszú úton. De meggondolta magát, és ráhúzott még pontosan egy hetet.

A betöltött terminus után kezdtem picit aggódni. Irtóztam a gondolattól, hogy azért kórházba kelljen vonulnunk, mert a kisfiam egy papírra vésett napig nem bújt ki a pocakomból, holott minden a legnagyobb rendben mindkettőnkkel. Gyártottam a fahéjas csigát, ittam literszámra a tonikot, szerettük egymást Apával, szagolgattam a muskotályzsályás üvegcsét, mozogtam-pihentem, uterus-olajat tettem a fürdővizembe, megittam a Stadelmann-féle bábateát. Semmi.

Így a végére maradt a bábakoktél. Hogy ez, vagy az előzetes dolgok, de meglett a várt hatás. Este kilenckor megittam, írtam egy SMS-t J-nek, majd elvittem Lócit altatni. Húsz perc után éreztem a hatását. Újabb SMS-váltás, majd J. megnyugtató és bíztató szavaira aludtam el.

És milyen az élet? Megint, mint Lőrinccel, negyed kettőkor ébredtem kontrakcióra (Lócival burokrepedésre). Figyelni kezdtem. Jött a következő is tíz perc múlva. Egyre izgatottabb lettem, tudtam, hogy ez az. Ez már nem lehet csak bemelegítés. Tudtam, hogy hamarosan ölelhetem a kilenc hónapig növesztgetett csöppségemet. Szépen sorban jöttek a hullámok, hol tízpercenként, hol gyakrabban. Ébresztettem Z-t, hivtam B-t és J-t. Azt mondták, induljunk. Anyukám pedig jött, és vigyázta Lóci álmát tovább.

Autóban vajúdni rossz. Ez tény. Megálltunk édességet venni, gondoltuk, jó poén megismételni. A segítőim türelmetlenül vártak a helyszínen.

Bepakoltunk, gyertyát gyújtottunk, B. zenét kapcsolt. Jó volt. Minden olyan jó volt velük. Nem piszkáltak, nem kérdezgettek, látták, hogy hol tartok. A forró muskotályzsályás borogatást B. és J. cserélgette a pocakomon. Annyira jólesett a meleg, a törődés!

Hajnalodott, én már egyre mélyebben voltam, kezdtem elveszteni a külvilágot. Egyre hangosabb lettem, egyre jobban szorítottam hol Z-t, hol B. kezét. Kerestem a pózt, de nehezen találtam. Már sehogy sem volt jó. Kisütött a nap is, mire éreztem, hogy lassan itt lesz velem a babám. Csodálatos, meleg fény árasztotta el a szobát.

A kitolást nagyon hosszúnak éreztem. Csak szorítottam B. kezét, és minden hullámnál mondogattam, hogy nem, nem akarom, legyen már vége. Ugyanakkor összehasonlíthatatlan volt ez a vajúdás az előző, oxitocinnal és EDÁ-val végigcsinálthoz képest. Most éreztem a testem. Éreztem, hogy mit csinál. Tudtam, hogy mi történik, éreztem, mikor kell nyomni. És senki nem mondta, hogy rosszul nyomok. Biztattak és dicsértek, erőt adtak ezzel is. J. mondta, hogy fogjam meg, érezni lehet már a buksiját. Nem mertem. (???)

És egyszer csak, végre, nem kellett többet nyomnom, nem éreztem, hogy ordítanom kell. Megszületett a második fiam. Gyönyörű volt ő is, puha, selymes, illatos. Pontosan olyan, mint Lőrinc 21 hónappal ezelőtt. Csak egy picit nagyobb. És olyan végtelenül büszke voltam magamra. És csak fogtam, és le nem raktam. Nem kérte senki, nem vitte el senki, ráért, hogy hány centi, hány kiló. Látszott rajta, hogy érett, egészséges újszülött.

A lepényre vártunk egy kicsit, majd miután megszületett, megmutatta M., hogy hol vékonyodott el a köldökzsinór. Ott vágtam el.

A bábáim összepakoltak, nyoma nem volt annak, hogy nemrég szült itt valaki. Figyeltek minket, majd miután órákkal később látták, hogy minden rendben, mentek a dolgukra. Azóta is végtelen hálát, köszönetet és szeretetet érzek irántuk. Megadták nekünk a biztonságot, a gondoskodást, a békét, a háborítatlanságot. Bízom benne, hogy valaki mindig vigyázza, őrzi lépteiket. Még nagyon sokunknak, nagyon sokszor van rájuk szükségük!

Délután anyukám meghozta Lócit. Azt mondta, szép baba. És puszilta. Öröm volt nézni. Este pedig, amikor elalváshoz készültünk a saját ágyunkban, négyen, összebújva, boldog voltam, hogy nem kellett Lócit egyetlen éjszakára sem elhagynom. Rég aludtam olyan jól, mint azon az éjjelen.

Isten éltessen az első születésnapodon, kisfiam!

O-K. C.

Lőrinc születése anyaszemmel > > >
Illés születése doulaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.