igaz történetek szülésről, születésről

1119. nap: Nagyon is valódi vajúdás (Ármin születése)

1119. nap: Nagyon is valódi vajúdás (Ármin születése)

Huszonnyolc éves voltam, első gyerekünket vártuk, éppen az esküvő után tíz hónappal volt kiírva. Azon a klinikán terveztem szülni, ahol a testvéreim és én is születtünk. Oda jártam gyakorlatra, a szakdolgozatomat is ott írtam, éppen annál az orvosnál, akihez most várandósként jártam.

A Balatonon voltunk néhány nappal a kiírt időpont előtt, Füreden az Anna napi nagy ünnepen táncoltunk az utcán. Utána barátoknál vacsoráztunk a kertben, amikor elment a magzatvíz. Gondoltam, hogy ez az, mégis meglepődtem. A vendéglátónk és a férjem nagyon izgatott lett, gyorsan összepakoltunk és elindultunk haza, Budapestre.

Nagyon jó volt ez az éjszakai út. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, közben a hasamban történt valami nehezen leírható változás. Otthon tanakodtunk, most mi legyen, bemenjünk-e a klinikára, vagy aludjunk-e inkább. Mivel semmi újabb jele nem volt a szülés közeledésének, lefeküdtünk aludni, és csak másnap délben ébredtünk fel.

A nap családi programokkal telt, Mamával hosszasan sétáltunk délután, közben éreztem, hogy a baba lassan-lassan halad lefelé. Délután megnéztünk egy ügynökös filmet a moziban. Este kiolvastam a könyvemet és lefeküdtem aludni. Marci később jött csak aludni.

Ekkor felébredtem, felültem, és elment a magzatvíz második fele is. Nagyon örültünk neki. Elmentem zuhanyozni és összekészítettem a kórházi csomagot. Nemsokára fájásaim indultak. Nahát, ezt azért hívják fájásnak, mert tényleg fáj? – lepődtem meg gyermekien. Sétálgattam a szobában, közben Marci olvasta a könyvben, hogy ez vajon álvajúdás-e vagy valódi. Egy idő után szóltam neki, hogy szerintem nagyon is valódi, és induljunk. Ekkor éjfél körül volt.

A taxiban nagyon melegem volt, leeresztettem az ablakot és folyton vizet ittam. A klinikára érve Marci sehol sem találta a csengőt zavarában, de aztán bejutottunk a szülőszobára. A szülésznő megvizsgált és megállapította, hogy a méhszáj bő négyujjnyi. Ennek nagyon megörültem. Az ügyeletes orvos felvette az adatokat, én közben sétálgattam körülötte. Már eléggé intenzív volt az érzés. Azért azon közben is derültem, hogy vajon miért fontos ebben a helyzetben, hogy spontán fogant-e a baba.

Mondtam, hogy ne szóljanak az orvosomnak, mert szabadságon van, de a szülésznő azt válaszolta, inkább szól, majd az orvos eldönti, be tud-e jönni. És be tudott! Alig negyedóra múlva már ott volt. Farmerban rohant be, hogy van-e még ideje átöltözni. Még éppen volt. Eddigre Marcinak is adtak kórházi ruhát, nekem is, felültem a szülőágyra, és mire mindenki megérkezett, kezdődtek a tolófájások.

A szülésznő sokat segített, hogy mikor vegyek levegőt, mikor pihenjek. Marci később elmondta, hogy a nyomás közben egészen a mellkasomig elkékültem, amitől ő kicsit meg is ijedt. Talán öt tolófájás lehetett, a baba feje megjelent, majd visszabújt. Végül az orvos megtolta őt a hasam felől. Gátmetszés is volt, kértek rá engedélyt. Engem abban a pillanatban egész más kötött le, nem is értettem, miért kérdezik. Vágjanak hát, ha kell! Nem is éreztem semmit belőle.

A hatodik tolófájásra megszületett Ármin. Érdekes, először nem is éreztem, hogy már kint van és tovább nyomtam. Az orvos szólt: „Luca, most már ne nyomj, megszületett a kisbabád!” Valahogy egészen magától értetődő volt, hogy Ármint már a karomban tartom. A hasamra tették. Gyönyörű, fekete hajú, fekete szemű kisfiú volt. Fél kettőkor született meg, két és fél órával azután, hogy a magzatvíz második fele is elfolyt.

Marcival teljes eufóriában töltöttük a következő napokat. A kórházi tartózkodás mintegy álomban telt, néztem a gyönyörű Ármint, jöttek a látogatók. A szülés csodálatos élményként maradt meg.

Z. L.

Zsófi > > >
Judit > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.