igaz történetek szülésről, születésről

1107. nap: Az első – úszni az árral

Megjelent: 2013. okt. 16.

Esküvő szeptemberben, egy hónapra rá már meg is fogant az első gyermekünk. Lakásvétel, felújítás, lényeg, hogy május-júniusra legyen kész, mert július közepére vagyok kiírva.

Nem szeretek terhesnek lenni. Hormonzavaros vagyok, türelmetlen vagyok, korlátozva vagyok. A terhesség amúgy problémamentesen zajlott, külföldi férjjel megáldva épp, hogy kipihentem az esküvő megszervezését, le kellett vezényelnem egy tégláig leverős, falmozgatós, mindent kicserélős felújítást. Közben munka és sok-sok stressz, na és persze az esküvőre kínkeservesen leadott kilók robbanásszerű visszakúszása.

Választani kell orvost meg szülésznőt, mondták, néhány telefon, barátnőm is terhes, az ő dokija nem vállalt, de ugyanott van egy másik doki, aki ismerősnek a dokija és elégedett vele, oké, akkor hozzá. Fura fazon, közben sokszor láttam a tévében, nyilván neki ez volt a fontos.

Teltek a hónapok, lakás romokban, de kb. három héttel a kiírt dátum előtt sikerült beköltözni, persze még közel sem volt minden készen. A szülést megelőző napon, még apukámékkal hoztunk át a másik lakásból növényeket meg mittudoménmit, meg Apa felfúrt dolgokat, míg a többiek tettek-vettek. Én már az autóban éreztem valami furcsa rúgdosáshoz hasonló dolgot, de tompább volt és nagyobb területen. Aztán ezek rendszeressé váltak, mondtam is Apának, hogy hamar fúrja fel azt a képet, mert azt hiszem, én szülök. A másodperc tört része alatt tűntek el, vicces volt.

Mi még elmentünk vacsorázni a közeli étterembe, aztán csak nem múlt, felhívtam a szülésznőt, azt mondta, hogy igyak egy pohár bort és menjek be a fürdőkádba, vagy erősödik, vagy nem. Nem erősödött, egész jól aludtam az éjjel. Reggel tízkor felhívott, hogy „pont ügyeletes a dokim”, úgyhogy biztos, ami biztos, menjek be, ha, ha… Mondjuk ekkor már rendes fájásaim voltak, de rendszertelenek. Mire beértünk, kétujjnyira ki voltam tágulva. Ingyen. Innen jött a kórházi protokoll.

„Akkor burkot repesztünk és szülünk” – ötperces fájások egy szempillantás alatt, nagy nehezen sikerült elkapnom a ritmust. Közben pumpálták kifelé a magzatvizet, ami nem távozott egyben, nagyon megalázó volt ott feküdni, és csak cserélgették alattam a lepedőt, mintha nem tudnék magamról. A vizsgálatok is szörnyűek voltak, néha a szülésznő a műkörmével, érzem még ma is. Mire tolófájásaim lettek, nem tűnt el teljesen a méhszáj, úgyhogy oldalt fekve három-három fájás, erről megmaradt egy kép, ami most négy és fél évvel a szülés után ugrott be újra. Az ágy fém korlátjába haraptam.

Persze vágtak meg parancsolgattak, teljesen alárendelt voltam. Amikor megszületett a kisfiam, nem éreztem semmit, több nap volt, mire fel tudtam dolgozni az „élményt”, tudatosan nem gondoltam a szülésre, mert hányingerem lett.

1107. nap: Az első – úszni az árral

A kórházban nagyon elhagyatott voltam, csak akkor segített valaki egy kicsit, ha kértem, a szoptatás nem ment, T. üvöltött második éjjel végig, ott rám szóltak, hogy menjek valahova, mert mindenki felébred, miért nem adok neki cukros vizet. Aztán adtam, annak a felét benyomta, másnap elmentünk a szoptatós nővérekhez, ahol ahelyett, hogy segítettek volna, adtak egy bimbóvédőt. Nagy nehezen sikerült szoptatni, de a védőt még hónapokig nem mertem lerakni. Pár hetes volt, amikor mindkét mellem begyulladt, nekem 40 fokos lázam volt. Közben ülni, járni alig tudtam, annyira kínzott a gátseb. Utáltam az új lakást, totál depresszió.

Aztán valahogy rendbe jött minden pár hét alatt annyira, hogy úgy döntöttük, hogy a fentiekre bízzuk a dolgot, és akár jöhet is a folytatás!

K. Z.

Második gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.