igaz történetek szülésről, születésről

1035. nap: Különbségek (a harmadik, Jozefa születése)

Megjelent: 2013. aug. 5.

Az orvosválasztásban komaasszonyom tanácsát követtem, aki négy gyermeket szült ennél a szülésznél, és az egekig dicsérte. A komaasszony maga is egészségügyis, végtelenül pozitív nő, és amúgy is sokat adtam a véleményére. Csodálatos orvosával szerzett tapasztalataim aztán világosan megértették velem, hogy micsoda különbségek lehetnek aközött, amit az egyik ember ítél kitűnő orvosnak és aközött, akit a másik. Az ötvenes éveiben járó doktor egyébként valóban nagyon lelkiismeretes, mély hivatástudattal rendelkező, emberséges orvosnak bizonyult, ám atyáskodóan leereszkedő modora volt, és olyan, középkori kínzásoknak is beillő, elavult szemléletet tükröző fogásokat alkalmazott a szülésnél, mint a kézzel való méhszájtágítás. Persze, mindezt a bőrömön tapasztaltam meg, előre nem tudhattam.

A szülés természetesen indult, ritmikus fájásokkal. A kórházba az éjszaka közepén értünk be, ráadásul az orvosom már szabadságon volt, miután egy héttel túlhordtam a babát, ennek ellenére nagyon gyorsan megérkezett, és hamarosan burkot is repesztett. Eddig minden úgy ment, mint a korábbi szüléseimnél.

Sajnos, volt olyan pechem, hogy pont ez a harmadik leányom egyáltalán nem igyekezett úgy kifelé, mint a nővérkéi, sokkal nagyobb is volt náluk, és én sem voltam igazán csúcsformában, mert pár héttel korábban leestem a lépcsőn, és mint utóbb kiderült, komolyan megsérültem. Ráadásul az ügyeletes szülésznőt ellenszenvesnek találtam, nehéz megmondani, miért; mintha nem szívből végezte volna a munkáját. Szerencsére, a férjem ezúttal is ott volt velem mindvégig.

A vajúdás alatt nem bírtam a szokásos módon sétálgatni, annyira leesett a vérnyomásom, hogy elájultam. Lefektettek, ami gyötrelmessé tette a vajúdást. Nem csoda, hogy tovább is tartott, a brutális tágítás dacára, és végtelenül kimerült voltam, mire a gyermek hajnalban végre megszületett, nem is tudom már, hány tolófájás után. Mondanom sem kell, a gátmetszést nem úszhattam meg ilyen körülmények között, hiába volt már a harmadik gyermekem. Még így is az átlagnál rövidebb idő alatt lefolyt (négy és fél óra alatt), de nekem ez volt a legnehezebb szülésem.

A doktor aztán minden nap bejött, amíg bent voltunk a kórházban, hogy érdeklődjön a hogylétünk felől. Egyértelmű volt, hogy érdek nélkül teszi, mert mindig így szokta, annak dacára, hogy elvileg mindvégig szabadságon volt. Végtelenül sajnáltam, hogy – látva mély elhivatottságát, tapasztalva önzetlen gondoskodását – sem tudtam őt igazán tisztelni és kedvelni.

T. O.

Laura > > >
Rebeka > > >
Eszter > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.