igaz történetek szülésről, születésről

1774. nap: Időzítés (Csiri szülése)

Megjelent: 2015. aug. 14.

Hónapok óta izgatott – egyik akadály gördül elé a másik után, ám sziklaszilárd elhatározását odaföntről segítik. Szülhet otthon.

Édesanyám elvesztését követően néhány óra múlva telefonál, onnantól minden nap felhív. Fogalma sincs, miben vagyok, igyekszem is leplezni gyászomat, hogy biztos támaszként érezzen. Meg is fogalmazza, hogy bár anyukáját várja a szüléséhez, én vagyok számára a biztos pont.

Jaj, csak várjon még a Baba – még képtelen vagyok menni, eláraszt a saját életem és a gyerekek is rám vannak kattanva. Telnek a napok… most már talán menne… szervezem a gyerekvigyázót. Csiri minden nap hív és minden nap lelkesen újságolja, hogy nagyon jól van.

Vendégeket várunk – rokonok jönnek pár napra – késnek; este fél tízkor érkeznek, tálalom a vacsorát, csörren a telefon. Indulj, ahogy csak tudsz – kéri Csiri. Pár perc múlva úton vagyok. De jó, hogy nem kell a gyerekvigyázóra várni, az legalább fél óra lenne. Fantasztikus időzítés. Örömmel megyek, de végig az úton küzdök az álmossággal. Akartam kávét inni, de jobb híján betettem egy üveggel a táskámba – minő segítség, gondolom útközben…

Parkolok a ház előtt – telefon: „Mikor jössz már?!” – kérdi határozott akarattal Csiri. Ó, hol a fenében van a lépcső, ebben a sötétben nehéz kiigazodni… újabb csodás időzítés: Csiri anyukája érkezik, mutatja az utat.

A tágas fürdőszobában néhány gyertya ég. Csiri a földön, egy matracon vonaglik – anyukáját keményen kitessékeli, engem pedig kér, hogy segítsek. Látom, közel a kitolási szak, épp csak addig lépek a táskámhoz, hogy a szívhanghallgatót kivegyem: Baba rendben. Csiri felüvölt, mire a szomszéd határozottan megdöngeti a falat – innentől ez a ritmus öt-hat kontrakción keresztül: üvölt-dönget-üvölt-dönget. A nagymama vet véget a döngetős résznek – szól, türelmet kér.

Az üvöltésnek a nyomás vet véget: domborodik a gát, benne egy fényes domborulat. Megérintem: puha, ruganyos. Áll a burok… de jó lenne valamivel megrepeszteni, de egyik kezemmel a gátat tartom, Mama nem jöhet be, hát próbálom a maradék kezem ujjával – nem megy. Mindegy, nem hagyhatom itt, bármikor kiröppenhet a Baba. A táskám a folyósón…

A Baba nem röppen, három-négy kontrakción keresztül csissz-csussz… ki-be. Szuper, akkor a zsinór is rajta. Ám ez nem minden – mikor elindul a fejecske, ugyanarra az összehúzódásra kijön az egész Baba egy igen rövid zsinórral, ami egyszer a nyakára van tekeredve. Tépem a burkot, le a zsinórt, törlöm a kicsi arcát, hátát. „Él?” – kérdezi Csiri. Erre a picur felsír egy traktust, s látva, hogy megnyugodtunk, a lassú érkezés mellett dönt.

Szépen, komótosan átáll a légzésre, közben nézelődik – anyukája hasát és felé lógó melleit láthatja csupán, mert a rövid zsinór nem enged többet, közelebbet. Hiába szűnik a pulzálás, Csiri még kéri, várjak, ne vágjam el – hát várok.

Nehéz négykézláb gyermek után vágyakozva, így pár perc múlva ellátom a zsinórt Csiri felől, ahol már nem lüktet, és végre egymáséi lehetnek. Tökéletes a béke – olyan átható nyugalom árad szét, ami mindenkit megtart. Csiri szoptat, Babóka erőteljesen szopik, Mama erőteljesen örül, én erőteljesen figyelek, hogy mindketten rendben legyenek.

Negyven perc múlva kiröppen az apróka lepény is. Jól vannak. Csiri csendben szaglássza újszülöttjét, suttogva duruzsolja kedves szavait a frissen érkezettnek. Nyugalom, csend, meghittség, szeretet leng körül bennünket.

B. T.

Juli és Robi szülése doulaszemmel > > >

Saját első gyermekem születése > > >
Saját második gyermekem születése > > >

A kép illusztráció, készítette: Vizkelety Márton.

Véletlenül kiválasztott mesék.