igaz történetek szülésről, születésről

1083. nap. Zselyke – amikor az élet és az elmúlás találkozik

1083. nap. Zselyke – amikor az élet és az elmúlás találkozik

Márciusban ismét pozitív tesztet tartottam a kezemben. Boldogok voltunk. Igaz, ez a boldogság kicsit melankolikus volt, mivel anyósom állapota betegsége miatt egyre romlott. Tudtuk, hamarosan már nem lesz velünk. Az első hetek alatt aggódtam, nehogy ismét elveszítsem a babát. Szerencsére minden rendben volt vele! Anyósom áprilisban elment, majd hamarosan – május végén – ismét szembetalálkoztunk az élet nagy körforgásával. Édesanyámról derült ki, hogy beteg.

Várandósságom bejelentése vegyes érzelmeket keltett családon belül. Nem baj, mi örültünk neki. Várandósságom a 33. hétig zavartalanul telt (kivéve a korom miatti ijesztgetést a Down-szindróma veszélye miatt). A 33. héten elkezdett keményedni a pocakom és nagyon hasonló érzésekkel találtam szembe magam, mint Réka születésekor. Aztán a kontrakciók hét-nyolc percesekké váltak és egyre intenzívebbek lettek. Megijedtem. Még nem szülhetek, ennek a babának itthon kell megérkeznie és időben! Gyors telefon a bábának, most mit tegyek? Vörösbor, Toko-olaj, macskagyökeres bábatea sürgősen és pihenés volt a javaslat. Természetesen azonnal be is vetettem mindent. Szerencsére leállt a folyamat.

Ezúttal igyekeztünk felkészülni mindenre. Kivel, hol, mikor lesznek a gyerekek. És ezúttal igyekezni fogunk időben szólni a bábának, hogy ezúttal ideérjen stb.

Kilencedikén úgy tűnt, megindul a vajúdás. Még nem álltam rá készen, hogy kibújjon tündérkénk, ezért kértem tőle még egy kis időt. Nagyon aranyos volt, úgy döntött, hallgat rám. Nyolcadikán hajnali fél kettőkor nagyon erős összehúzódásokra ébredtem. Na, bumm. Gyerekek itthon, én pedig szülni fogok, pedig nagyon fáradt vagyok. Nekem még pihennem kell! A kislányt ismét kértem, várjon kicsit. Öt után csillapodtak a kontrakciók, elaludtam.

Gyerekeket elvittük oviba, férjemet kértem, ne menjen el dolgozni, nem akartam egyedül lenni. Délelőtt főztem egy nagy adag gulyást, felmostam, közben szépen lassan újra beindult a folyamat, megállíthatatlanul. B-vel megbeszéltük, hogy készenlétben lesz, ha kell, indul. Nagyon szép idő volt. Elmentünk sétálni, hogy kiderüljön, tényleg szülünk-e? Hát, igen, ezek az összehúzódások, már AZOK az összehúzódások voltak. Sétáltunk, kontrakció alatt megálltunk, majd sétáltunk tovább. Egy ismerős viccelődve meg is jegyezte Robinak, hogy csak nem azért sétáltat, hogy szüljünk? Nem is tudta, mennyire igaza volt!

Itthon felhívtam B-t induljon, biztos szülünk, barátnőmet pedig, hogy menjen a gyerekekért az oviba. B. kérdezte, nem ülök-e be meleg vízbe. Na, azt nem, ezelőtt is azért csúsztak le Rékáról, mert beleültem. Most úgy éreztem, szükségem van rá, hogy itt legyenek, amikor megérkezik a babánk. Féltem ettől a szüléstől, tudtam, ha kibújik a kislány, akkor anyukámnak – aki akkor már nagyon rosszul volt – egy ideig biztosan nem fogok tudni segíteni. Vívódtam a vágyakozás a baba után és a kötelességérzet között.

A vajúdás alatt nosztalgikus érzések töltöttek el. Sok hasonlóság volt az előző vajúdásommal. Elmentem zuhanyozni, ezalatt B-ék megérkeztek. Olyan jó volt őket látni! Ők voltak a háttér, amire szükségem volt. Szívhanghallgatásnál minden rendben volt. Az étkezőasztalnál ülve beszélgettünk, nem tudtam még átengedni magam a folyamatnak. Mikor fájtam, csend volt, figyeltek. Többször felajánlották a muskotályzsályás borogatást, de én nem kértem, bírom én ezt!

Aztán hét körül elvonultam a fürdőszobába. Egyedül. Nagyon fájt minden, de egyedül kellett lennem. Aztán Robi bejöhetett hozzám, beszélgettünk a szünetekben. Fájtam, egyre jobban fáradtam. Szőlőcukrot kértem, sokat. Szőlőcukor, víz, kontrakció, szőlőcukor, víz, kontrakció, így ment ez vég nélkül. Szívhangot lehetett hallgatni, de aztán sipirc a fürdőszobából! Olyan jó volt, hogy nem akadtak ki tőlem, és elfogadták, hogy most erre van szükségem!

Aztán egyszer csak megérkeztek azok az igazi „kiabálós” kontrakciók. Bár lehet, hogy inkább hörgős-morgós kontrakcióknak kellene hívni őket. Már semmi sem volt jó. Lassan már kellett, hogy B-ék velem legyenek, mintha tolófájásokat kezdenék érezni enyhén. Az összehúzódások alatt segített kicsit, hogy meleg vizes törölközőt gyömöszöltem az alhasamhoz. Amikor B-ék bejöttek, már ők csinálták ezt helyettem.

Hirtelen nagyon határozott tolófájásokat éreztem. Négykézláb helyezkedtem a kádban. Valaki megkérdezte: „Nem akarsz kiszállni?” Csak inteni tudtam, hogy nem. Már nem tudtam, talán nem is akartam?! Alig volt szünet a hullámok között, iszonyúan fájt. Nagyon erősen nyomtam, nem jött. „Látjátok már?” – kérdeztem. „Még nem” – volt a válasz. Persze, hogy nem, én is tudtam, csak olyan jó lett volna. Nehezen indult el a mi kicsi lányunk kifelé. Éreztem, ez bizony nem olyan lesz, mint Réka születése. Itt bele kell adnom apait-anyait, hogy segítsek neki kibújni! Iszonyúan fájt az alhasam, úgy éreztem, belehalok, ezt már nem fogom kibírni. Robi próbált segíteni, de a törölközőt nem oda tette, ahova kellett. Én egyik kezemen támaszkodva, másik kézzel cibáltam lefele, hogy oda kerüljön, ahol nagyon fáj. Néha sikerült is. Kiabáltam, sikítottam, nyomtam, ahogy bírtam. Végre éreztem, hogy kicsit haladunk, ez jó volt. Aztán ismét se előre, se hátra. Majd ismét óriási nyomás, megrepedt a burok, én úgy éreztem, spriccelt a magzatvíz, aztán elindult a fejecske.

„Kék” – hallottam. Megijedtem. „Minden rendben?” – kérdeztem. „Persze, minden rendben” – volt a válasz. Na, jó, ha kék, akkor nem jó neki, ki kell nyomnom, akárhogyan is! Azt hiszem, annál nagyobb erőt, mint akkor, mikor az ő élete volt a tét, nem tudnék többet kifejteni. Iszonyatos nyomás után kibújt a buksija a szeméig. „Megfogod?” – kérdezték. Megráztam a fejem, nem, nem volt erőm hozzá, annyira fáradt voltam. Aztán egy hihetetlen erős összehúzódásnál kirepült a kisasszony belőlem. Huh, ez nagyon jó volt! Kis ideig pihentem, ahogy voltam, aztán segítettek megfordulni, leültem és megkaptam a mi kis angyalkánkat. Nem sírt, csak nézett rám. Olyan jó volt elmerülni a szemeiben…! Kiderült, miért jött a kisasszony olyan nehezen. Bele volt gabalyodva a köldökzsinórba. Hát igen, most bajom volt az elengedéssel…!

Miután ellenőrizték, nem vérzem-e nagyon, indulhattunk a szobába, ami a ház másik felén volt. Kicsit körülményesen kászálódtam ki a kádból. É. mondta: „Fogom a babát.” „Jó” – válaszoltam, de persze nem engedtem el. Ezt a menetet érdemes lett volna látni! Középen én a babával, két oldalamon B. és Robi, hogy elkaphassanak, ha elszédülnék, előttem É., aki hátrálva közlekedett, mert fogta a babát – akit természetesen el nem engedtem volna akkor sem –, nehogy ledobjam. Nagyon zavart voltam. A szobában készen várt az ágy a dekubitusz lepedővel. Lefeküdtem és gyönyörködtünk a „harmadikunkban”, aki közben nekiállt szopizni.

Egyszer csak éreztem, hogy nyomnom kell. „Jön a lepény” – mondtam. „Az még nem jöhet” – válaszolták. Na, jó, ha nem jöhet, akkor ez így van – gondoltam. Aztán olyan erős tolófájást éreztem, hogy még szólni sem tudtam, nem hogy visszatartani, és hopp, kint volt a lepény. Úgy rémlik, mintha B-ék azt mondták volna, hogy ilyen gyorsan náluk még nem született meg a lepény. Azt hiszem, 17 perc telt el a szülés óta. A lepény teljesen ép volt!

4.2Mi teljes békében nézegettük a kis jövevényt, B-ék adminisztráltak, majd elmentem zuhanyozni. Értesítettük a családot és a közeli barátokat telefonon, hogy megérkezett közénk a legkisebb itthon, békében, szerető emberek közé, és minden rendben van!

Egyszer csak feltették a nagy kérdést: „Mit írjunk a papírra, mi lesz a neve?” „Hűha, mindkettőnknek más tetszik.” „Az én anyukám azt mondta az apukámnak, hogy a vezetéknevét tőled kapja, a keresztnevét én adom neki” – mondta É. Összenéztünk, akkor már mindketten tudtuk, hogy Zselykének fogjuk hívni legkisebb hercegnőnket.

B. és É. elbúcsúzott. Hárman maradtunk. Nagyon fáradt voltam, de boldog. Immár nagycsaládosok lettünk!

Boldog vagyok, hogy az anyukám megérhette legkisebb unokája születését, és örülök, hogy a karjában tarthatta. Ő két hónappal később „ment” el.

B-nek és É-nek hála és köszönet, amiért velünk voltak és segítettek!

L. Sz.

Zalán > > >
Réka > > >
Vetélés > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.