igaz történetek szülésről, születésről

1066. nap: A nagy út (az első)

1066. nap: A nagy út (az első)

A kiírt időpont után hat nappal repedt meg a magzatburok. A magzatvíz enyhén szivárgott, de semmilyen más tünet nem utalt arra, hogy a szülés megindult. Ez az állapot két napig tartott, szigorú előírásokat követve, folyamatos bábai felügyelet alatt.

A várva várt sodrások csütörtök hajnalban kezdődtek el. Reggelig nem szóltam senkinek, magamban indultam el a nagy úton. Délelőtt már B. is elkezdett kísérni, és a szülésszámot is felhívtam, hogy hamarosan szükségünk lesz segítőkre. Segítőink dél körül érkeztek meg, de nem egyszerre. Körülbelül öt órát töltöttünk el együtt.

Ez a szülésem volt az első út, bizonytalan voltam, féltem, nem tudtam, mi vár rám. Minden ismeretlen volt, nagyon lassan adtam át magam. Emberi kapcsolataimban is hasonlóképpen működöm. Először tisztes távolságból megfigyelek mindent és mindenkit. Amikor már biztonságban érzem magam, akkor kezdek felengedni, akkor kezdek belemerítkezni. Így volt ez az első vajúdásom alkalmával is.

Visszafogottság, tartózkodás, úgy csinálok, mintha ez nekem menne, de mégsem tágulok megfelelő ütemben. Aztán eljött a látencia szakasza, amiben rátekinthettem a folyamatomra. Összegzésem ennyi lett: ha ezt így folytatom, akkor kórházba kell mennem. Ettől igazán megijedtem, és ekkor beadtam a derekamat, beugrottam a sötét mély vízbe. Ellenállásomat feladtam, legyen úgy, ahogy azt a természet akarja.

Persze, azért innen sem volt egyszerű az út, jöttek a lehetetlennél lehetetlenebb pózok. Testem kereste magának azt a helyzetet, amiben még elviselhetőek a sodrások. Kis irányítással mégis csak megnyugodtam egy helyen, ahol megszületett Barika. Halkan sírt, és azt mondta: „Beee-beee”. Cicire tettem, és lenyűgözött a tudása, mert úgy szopott, mintha csak erre született volna.

Ágiék később elmentek, mi meg ott maradtunk hárman, egyedül. A baba aludt, mi meg vigyáztunk rá és az első földi álmára.

B. P.

Második gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.