igaz történetek szülésről, születésről

1068. nap: Gyönge szárnyú kismadár (Árnika)

1068. nap: Gyönge szárnyú kismadár (Árnika)

Azt hittük, gyors szülés lesz, de nem az lett. Napokkal előbb kezdődtek a jósló fájások, a nyákdugó is rég elment apránként. A kiírt időpont előtt, sokkal előbb gondoltam a szülést, de csak egy nappal előztem meg a terminust.

Hajnalban kezdődtek az összehúzódások, szép, rendszeresen, 15-20 percenként jöttek. Reggelig így aludtam, az összehúzódásra felébredtem, majd tovább aludtam. Felkeltem, a délelőtt is hasonló intenzitással telt. Dél körül hívtam Ágit, hogy jöjjön ki hozzám.

Amikor megérkezett, kértem egy vizsgálatot. Azt mondta, hogy még nagyon az elején tartok (egy centi). Értetlenül álltam az események előtt, ennek a gyereknek már meg kellett volna születnie, hogy fogom ezt tovább bírni, és mi fog még következni? Ágit hazaküldtem, azután kicsit magamba néztem, hogy mi az, ami miatt ennyire lassan tágulok? Megpróbáltam jobban befelé figyelni, átadni magam a folyamatoknak, nem ellenállni nekik.

A fájások egyre erősödtek, egyre sűrűbben jöttek, éreztem, hogy jól haladok. Bevallom, kicsit féltem attól is, hogy másodszor már nem merem időben kihívni Ágit, így délután öt órakor újra telefonáltam. Ekkor úgy éreztem, hogy közel vagyunk már a kitoláshoz.

Ez a megérzésem sem bizonyult helyesnek. A kitolás éjszaka 10 óra előtt következett be. Addig hosszú és nehéz út vezetett. Bevallom, eljött annak a gondolatnak is a helye, hogy egy császármetszés bizonyára segítene rajtam és a babán. Addigra már nagyon ki voltam fáradva fizikailag és szellemileg is, minden reménytelennek tűnt.

Ez a baba csak azért tudott itthon megszületni, mert már két testvére megszületett előtte háborítatlanul, miattuk tudtam, hogy képes leszek rá most is.

Amennyire vártam már a kitolást, annyira váratlanul ért. Egy újabb vizsgálatot kértem, mert kellett a bizonyság, hogy nincs messze a vége. Éppen jött egy összehúzódás, utána egy újabb, ezért vártunk. Ezek után meg jött a csend, annyira jó volt, jó volt megpihenni, jó volt kilépni a sodrásból.

Aztán hirtelen, még a vizsgálat előtt elindult a baba feje. Én csak üvölteni bírtam, senki sem értette, hogy most meg mi történt velem. Éppen az oldalamon feküdtem, és mondtam, hogy így nem tudom megszülni, de nem is tudok megmozdulni, azt éreztem, hogy csapdába estem. Ági mondta, hogy esetleg térdeljek fel. Mondtam, hogy nem tudok. Aztán összeszedtem minden erőmet, és feltérdeltem négykézláb, na, ez már nagyon jó volt. Tudtam nyomni, megfogtam közben a baba fejét is, végül elég gyorsan kinn volt.

A köldökzsinór nagyon rövid volt, így nem tudtam még megfogni sem a babát, nem is láttam, ott volt a hátam mögött. Hallottam, hogy nincs vele minden rendben. Azt hallom, hogy nem egészséges. Enyhe tónusa van, nem veszi rendesen a levegőt. Ez a baba Down-szindrómás.

Én csak feküdtem ott, túl voltam a nehezén, egy boldog, elégedett állapotban voltam. Bármit mondhattak, bármi történt is, azt éreztem, hogy minden rendben van.

Amikor megkaptam a kezembe Árnikát, éreztem, hogy ő más, mint a többi gyerek. Picike volt (egy kilóval kevesebb, mint a testvérei), egy gyönge szárnyú kismadár. Lassabban érkezett meg közénk, mint a többiek, és itt nem a fizikai időre gondolok. Ő még nagyon az angyalok társaságába tartozott, nem miközénk.

Most már kilenc hónapja, hogy itt van velünk, egyre jobban közöttünk.

B. P.

Első gyermekem születése > > >
Második gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.