A legutóbb megjelent mesék
1027. nap: A meg-nem-született, meg-nem-szült
Körülbelül nyolc hete lehetett odabent, amikor úgy döntött, hogy ő most mégsem szeretne megszületni.
Tovább
1026. nap: Magzatmázas, nedves és meleg (Benkő-ékkő, a második)
Térdelve vajúdok, ringatom magam. Többször rám szól, hogy ne tegyem, mert hamar elfáradok. Én viszont úgy érzem, nem bírom a fájdalmat mozdulatlanul, így lerázom, leringatom magammal, vagy a fájdalom ringat engem? Nem tudom. Mindenesetre a burokrepesztésig a fájások elviselhetőek.
Tovább
1025. nap: „Jó barlangász lesz” (az elsőszülött)
Sohasem értettem a gondolatot: „hagyjuk az anyát pihenni, ezért elvisszük a babáját”. Hát hogyan pihenjek úgy, ha a babót, aki kilenc hónapig a testem része volt, elviszik, nem érezhetjük és szagolhatjuk egymást??
Tovább
1024. nap: Nagy piros bőrönd (Milo születésének története doulaszemmel)
Egy nagyot kiáltott, kijött a fej. Ez volt az első kiáltása, addig végig csak nyögött. Aztán sírni kezdett könnytelen sírással. Ági kereste a köldökzsinórt a nyakán, kicsit feszítette ez a Julit. Nem volt ott a zsinór. A kicsi fej egyre lilult. Imádkozni kezdtem, és drukkolni, drukkolni Julinak, hogy bírja, legyen ereje.
Tovább
1023. nap: Álomszülés (Miloka)
Fáj, piszkosul, lélegzem és élvezem, mert tudom, minden kontrakció előbbre visz az úton, amin csak előre lehet menni. Tudom, hova tartok, nem félek, boldog vagyok, megint teljességérzésem van, minden és mindenki itt van. Most már ismerem az utat, tudom, hogy végig tudom járni, hiszen már nem először megyek rajta végig. Ez nyugodttá és erőssé tesz.
Tovább
1022. nap: Nemtudomka szülése kis doulámmal
Aztán elkezdődött a várakozás. Eltelt egy hét, semmi, aztán egy másik, semmi. Gondoltam, akkor még egy hetet ráhúzok, még mindig semmi. Már azért ideges voltam kicsit, és a három hét alatt olvastam sokat spontán vetélésről és a citotexről. Ágit is kérdeztem, azt mondta, ne vegyem be. Kiderült, hogy sokkal gyakrabban fordul elő a vetélés, mint gondoltam, csak erről a nők nem szoktak beszélni.
Tovább
1021. nap: Nyitva az ajtó, nyomhatok (Padme érkezése)
Közben visszatért a doki valamikor, és odatérdelt a többiek mellé a földre, mögém. Egyre fokozódott a feszülés a kontrakciók alatt és közöttük is, és húznom kellett Ralf karját, és mindenki együtt lélegzett velem hangosan, mélyen, hogy „óóó...” és biztattak, hogy van elég hely, és nyissam ki, lazítsam el.
Tovább
1020. nap. Irányba kerülni 2. („Én vagyok az anyja, nekem kell megszülnöm”)
Amikor mások számára kiderül, hogy a gyerekek itthon születtek, vegyes reakciókat kapok, ám mindig mosolyog a lelkem, amikor azt mondják, milyen nyugodtak, milyen okosak – tudom, hogy ez nem (csak) rajtam múlt. Örök hála érte!
Tovább