igaz történetek szülésről, születésről

789. nap: Talán a fény (Jitka)

Megjelent: 2012. dec. 2.

Nem hiába mondják, hogy minden gyerek más: Julcsi lányom születésekor csak vártam-vártam az erős, rendszeres fájásokat, de nem jöttek. Ha a férjem nem kardoskodik mellette, hogy hívjuk Ágit, valószínűleg bába nélkül szülünk.

Egész nap voltak kontrakcióim, de hol kettő-, hol húszpercenként, és hát az első vajúdásommal összehasonlítva szinte nem is fájtak. A kisfiamat elvittük a férjem szüleihez, mert nem voltunk biztosak benne, hogy anyukám ideér a szülésre (vidékről jött, vonattal), így nem lett volna, aki vigyázzon rá.

Ági és Edina többször is felhívtak aznap. Ági figyelmeztetett, hogy azonnal telefonáljak, ha bármi változást érzek a fájások intenzitásában, mert ha az első baba olyan nehezen jön, mint Áron jött, akkor a másodikat ő rendszerint le szokta késni.

Kényelmesen megebédeltünk a férjemmel, aztán rendet raktam, mindent összekészítettem, és elmentünk sétálni. Miután hazajöttünk, nemsokára anyukám is megérkezett. Az elkövetkező két óra beszélgetéssel telt, és anyukám szorgalmasan masszírozta a derekamat.

Este hét után kicsit erősödtek a fájások, de még mindig nem emlékeztettek az első szülés testet szétszaggató kontrakcióira, úgyhogy én még mindig nem akartam kihívni Ágit. A férjem, aki meglehetősen aggodalmas típus, azonban addig erősködött, míg végre telefonáltam. Amikor Ági meghallotta a hangomat, nem is kérdezett semmit, csak annyit mondott, hogy azonnal indul. Csodálkoztam kicsit, mert nem mondtam neki, hogy jöjjön, de ő már le is tette. És ez volt a szerencse.

Öt perc sem telt el, és megrepedt a burok. A kis masszázsszivacsot, amin üldögéltem, elárasztotta a magzatvíz. További öt perc múlva azt kezdtem érezni, hogy sürgősen vécére kell mennem. Így utólag tudom, hogy azok már a tolófájások voltak, csak annyira nem fájtak, hogy akkor ez eszembe sem jutott. Aztán éreztem, hogy egészen lenn van a kicsi feje, és gyanakodni kezdtem, hogy ez esetleg mégis „az” lesz.

Bevonultam a hálószobába, és mire feltérdeltem az ágyra, Ági már meg is érkezett. (Mint később kiderült, ezerrel, piros lámpákon át jött végig a városon.) Sok mindenre nem volt ideje. Egyszer tudott szívhangot hallgatni, utána már csak a gátamat borogatta. Nyolc óra huszonnyolc perckor megszületett a kislányom.

Nagyon rosszul esett, hogy Áronnal ellentétben ő fölsírt, azóta is találgatom, mi zavarhatta meg. Talán a fény; a nagy kapkodásban ugyanis elfelejtettük lekapcsolni a villanyt.

Ő is azonnal szopizni kezdett, ugyanúgy, mint a testvére. Én pedig egész éjjel le sem hunytam a szemem, annyira boldog és izgatott voltam. Még másnap reggel sem tudtam elhinni, hogy tényleg megszületett a második babám.

P. J.

Áron > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.