igaz történetek szülésről, születésről

875. nap: Az utolsó – kislányom

875. nap: Az utolsó – kislányom

Hosszú út – legalább is a lelki érés tekintetében – vezetett odáig, míg végül úgy döntöttünk: legyen még egy baba. Kisfiam már nagyjából rendben volt, tudtuk, komolyabb probléma nem lehet vele. Az új gondolattal szinte egy időben már meg is fogant kislányom. Nagyon szerencsésnek éreztem magam.

Ez a várandósság már teljesen másképp zajlott: sokkal tudatosabban készültem a szülésre, valóságos könyvtáram lett, még külföldről is rendeltem könyvet. Érdekelt és segített a sok információ. Orvost és kórházat váltottam, még alternatívabbat, leellenőriztem, hogy az orvos valóban vállal-e császár utáni szülést, és elégedett voltam.

Szerettem volna azonban megadni a lehetőséget a babának, hogy ott és úgy szülessen meg, ahogy akar, és ha ez otthon, akkor úgy legyen. Ezért elmentünk a születésházba oktatásra és gondozásra. Nagyon bíztató volt. Meg akartam adni magunknak a lehetőséget, hogy amikor itt az idő, akkor döntsük el, merre vegyük az irányt, hol, hogyan szüljünk.

Ismét problémamentes volt a várandósságom, lelkileg nagyon nagy harmóniába kerültem a babával. Persze, voltak félelmeim, hogy nehogy megint a műtőasztalon végződjön, de megpróbáltam a pozitív gondolatokat erősíteni. Hosszú volt a kilenc hónap.

Közben kislányom kicsit megijesztett, hogy mégsem lesz itt hüvelyi szülés, mert később fordult meg, mint a kisfiam, és az orvosom megpendítette a császár lehetőségét. De a kislányom az utolsó pár hetet szerencsére már fejjel lefelé töltötte.

Aztán ismét eljött a nap. Délutánra már éreztem a mozgolódást, és az esti orvosi vizsgálaton kérte az orvos és a szülésznő, hogy a nagyobb gyereket vigyük a nagymamához. Úgy búcsúzott el, hogy vagy még éjszaka találkozunk, és ez most egyáltalán nem néz ki császárnak. Hívtam a bábát, majd hazamentem.

Persze, lefeküdni már nem tudtam, férjemmel elmentünk a bábához, már nagyon jól haladtam a vajúdásban. Valamikor a magzatvíz is elfolyt, a méhszáj is eltűnt.

Aztán mégsem haladtunk úgy, ahogy jó lett volna, irány a kórház. Orvosom és a szülésznő pillanatok alatt ott voltak, mondták, hogy nyomjak, kislányom nem akart jönni, irány a műtő, ismét császár.

A műtét borzalmas volt, nagyon rosszul éreztem magam közben is és utána is. Panaszaim ellenére kiengedtek a kórházból úgy, ahogy szokás, de itthon még rosszabbul lettem. Pár nap után rájöttek, hogy mégis baj van, még egy műtét. Nem voltam se csalódott, se depressziós. Tényleg örültem, hogy élek.

Utószó: Nagyon nehezen épültem fel, és rettegéssel tölt el a gondolat, hogy még egyszer várandós legyek, ugyanakkor vágynék még rá. De ezt a szülést én többet nem akarom végigcsinálni. Orvosom – aki elmondása szerint még két császár után is engedi a hüvelyi szülést – azt mondta, hogy ezzel a méhvel már csak császárt enged. Itt a vége, fuss el véle.

K. G.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.