igaz történetek szülésről, születésről

1257. nap: Jó kezekben vagyok (Pannika születése)

1257. nap: Jó kezekben vagyok (Pannika születése)

Amikor Babuci a hasamban volt, sokat pezsegtettem a vizet a fürdőkádban, mert az olyan jól ellazított. Egyik alkalommal, amikor már a kilencedik hónapban jártunk, kérdeztem Babucit, hogy mikor fog megszületni. Erre azt a választ kaptam, hogy majd akkor, ha összepakolok.

Ugyanis mi otthonszülésre készültünk, de ha bármi probléma adódna, arra az esetre is készülni kellett. Így hát kétféle „szülési csomagunk” volt, egy otthoni és egy kórházi. Az utolsó hetekben összekészítettem a kétféle csomagot. Külön papírt kaptunk a kórház bábájától arról, hogy mit kell vinni a kórházba, és külön papírt arról – az otthonszüléses felkészítőn –, hogy mi kell az otthonszüléshez.

A nőgyógyászom 14-ére írt ki, hogy akkor fog Babuci megszületni. Valamiért azt éreztem, hogy előbb fog jönni. Többször is próbáltam a nődokimmal beszélni, hogy én otthon szeretnék szülni, de ő teljesen elvetette ezt a lehetőséget. Kérdeztük azt is, hogy hozhatunk-e a szülésre magunkkal dúlát, erre azt mondta, hogy akkor ő nem vállalja a szülést.

Mikor már össze voltam csomagolva, megkérdeztem ismét Babucit, hogy mikor fog megszületni. Ő azt mondta, hogy 10-én vagy 11-én. Válasszak. Erre én gyorsan összeadtam a születési dátumok számait, és mivel a 11-i dátum összege hét, ami a kedvenc számom, ezért azt mondtam, hogy 11-én szülessen meg.

Tizenegyedikén reggel elkezdett csepegve elfolyni a magzatvizem. Nagyon megijedtem, hogy ez most így jó vagy sem, pedig a felkészítőn előtte mindent elmondtak. De hát ugye más az elmélet, és más az, amikor már élesbe’ megy minden. Egy perc kétségem sem volt a felől, hogy ha bármi veszélyezteti a babámat, akkor irány a kórház. Egy pillanatra reggel meg is fordult a fejemben, de gyorsan elhessegettem. Felhívtam az egyik bábát, Ágit, hogy mi a helyzet. Erre ő azt mondta viccesen, hogy akkor minden valószínűség szerint szülni fogok. Napközben tartottuk telefonon a kapcsolatot.

Elvoltam egész nap ezzel a tudattal, hogy hamarosan szülni fogok, és vártam a fájásokat. Este hat körül kezdődtek a fájások, de nem voltak túl vészesek. Hirtelen nagyon sok telefont kaptam, sok barátnak, ismerősnek eszébe jutottam. Úgy látszik, megérezték, hogy itt az idő!

Hajni barátnőm azt mondta, hogy ne higgyem, hogy ennyi az egész, hogy ilyenek a fájások, mert olyan lesz, mint amit töriből tanultunk a középkori kínzásokról. Így hát megfogadtam, amit mondott, és vártam a nagyon rosszat, de csak nem jött. A fájások egyre szaporodtak, beültem a kádba, aztán ki stb.

Este 11 felé már egyperces fájásaim voltak, gondoltam, most már tényleg szólni kéne a bábáknak, hogy induljanak. Gábor a születendő kislánya tiszteletére megborotválkozott, mondván mégsem lehet őt borostásan fogadni. Telt az idő, a fájások meg jöttek egymás után. Nem volt kellemes, de nem is volt olyan rémes, ahogy ezt a Hajni mondta.

Egyszer csak valami másfajta fájás kezdődött, és azt éreztem, hogy tolnom, nyomnom kell. Nagyon megijedtem, mert még nem volt itt egy bába se, és attól tartottam, hogy későn érnek ide. Közben a hó úgy el kezdett szakadni, hogy alig lehetett járni az utakon. Nekem meg a tolófájások egyre sűrűsödtek. Tisztára, mint a filmekben, ahol egyre csak nő az izgalom, és persze mindig történik valami, hogy az izgalom még tovább fokozódjon, és minél izgalmasabb legyen. Hát ez nálunk sem volt máshogy. Gábor sürgette az Ágit, Ági pedig mondta, hogy nem tud gyorsabban jönni, mert szakad a hó, és nincs eltakarítva az utakról.

Felkészültünk videókamerával és fényképezőgéppel is, hogy felvesszük Babuci érkezését. Mielőtt Ági megérkezett, egy gyertyát gyújtott Gábor, az égett az asztalon és az állólámpa. Más nem.

Végül 0.15 perckor megérkezett Geréb Ági. El sem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem. Ahogy belépett, eloltotta az állólámpát, mondta, hogy elég a gyertya is. Egy nagy bőrönd volt a kocsijában, amit a Gábor hozott be. Ki is akarta rögtön nyitni, de Ági szólt, hogy ne tegye, mert nincs rá szükség. Ági egyből megnézte Babus szívdobogását, és mondta, hogy mindjárt megszületik. Annyira megnyugtató volt, hogy bármit is csinált, mindig elmagyarázta, hogy mit miért tesz. De én akkor már azt éreztem, hogy jó kezekben vagyok, nem történhet semmi baj. Nem féltem egy kicsit sem.

Egyszer csak megérkezett egy doula, de sajnos őrá már nem nagyon tudtam figyelni, és szégyellem, de a nevére sem emlékszem, mert már lélekben teljesen máshol voltam, és csak a szülésre tudtam koncentrálni. Ő segített a vízmelegítésben, törölgetett stb.

Babus egyre feszítette a gátamat, azt éreztem, szétszakadok. Erre Ági nagyon megnyugtató hangon mondta, hogy nem fogsz. Ekkor már az ülőgarnitúrán térdeltem, és egyszer csak ott volt Babus feje. Még nem dugta ki, de már látni lehetett. Kérdezte Ági, hogy meg akarom-e simogatni. De én nem akartam, mert úgy gondoltam, jobb, ha nem marad sokáig a kis feje összenyomva, inkább legyen kint minél előbb.

Pár nyomás után 0.45 perckor már kint is volt Babuci feje. Körbenézett és felsírt. Utána már a kis teste is kint volt, és egy utolsó nyomás után a lábacskája is. Megszületett Babuci!!!

Hiába állítottuk be a videót és a fényképezőgépet is, nem sikerült megörökíteni rendesen a szülést, illetve a születést, mert a gyertya fényénél nem voltak olyanok a fényviszonyok, hogy jól lehessen videózni. Gábor készített néhány fényképet, de csak vaku nélkül, nehogy a kicsi jövevény szemébe villanjon, és megijedjen. Ha már egyszer a háborítatlan szülés, születés mellett tettük le voksunkat, akkor mi magunk sem akartuk azt háborítani. Így hát készült pár fénykép, amiről csak mi tudjuk, hogy mi az, ami látszik rajta. Ha jól megnézzük, azért látszik a lényeg.

Lefeküdtem, és őt rám rakták. Nézelődött, kicsit sírdogált, de nem nagyon és nem visítva. Annyira aranyos volt, és olyan pici és törékeny, hogy alig mertem hozzáérni. Gyorsan sapkát tettek rá és takarót. De az ő kis teste és az enyém összeért, ott nem volt közöttünk semmi más. Csak feküdtünk és néztük egymást. Már majdnem eltelt egy óra, és még mindig együtt voltunk. Közben lekakilt, aztán lepisilt és végül megint lekakilt.

Ági papírozni kezdett, és mire oda ért, hogy mi is Babus neve, akkor jöttem rá, hogy meg se néztük, hogy fiú-e vagy lány. Elvileg tudtuk, hogy kislány, mert az ultrahangon megmondták, de még nem bizonyosodtunk meg róla. Ott és akkor annyira mindegy volt, hogy kisfiú vagy kislány. (Mennyire közhelyes, de mégis igaz: mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen.) Ott volt az én kis „hajasbabám” a karomban – akiért már akkor ölni tudtam volna –, és csak ez volt a fontos. Bekukkantottunk a takaró alá, és láttuk, hogy kislány. Ő Anna baba, a mi kicsi lányunk, Pannikánk.

Telt az idő, de én nem tudtam, mennyi, nem érzetem az időt, csak Pannival voltam elfoglalva. Ági megnézte, hogy lüktet-e még a köldökzsinór. Azt mondta, hogy fogjam meg, és akkor érzem, ahogy lüktet. Én nem éreztem semmit, erre ő is megnézte ismét, és már tényleg nem lüktetett. Tehát már nincs rá szükség, el lehet vágni. Na, ki vágja el, kérdezte, mire én mondta, hogy Apa, mert ez az ő feladata. És Apa, aki akkor már tényleg APA volt, nagy boldogan elvágta.

Végül Ági szólt, hogy itt az ideje megszülni a méhlepényt. Kérdeztem, hogy ez fog-e fájni, mire ő mondta, hogy igen. Addig is Apához került Pannika, amitől Apa nagyon meghatódott, Pannus meg őt is jól lekakilta.

Ági kérte, hogy nyomjak, de én nem éreztem, hogy mit kell nyomni. Jött is a méhlepény vagy fél millimétert. Aztán leguggoltam, és kijött az egész. Nem is fájt. Ági megnézte, hogy minden része meg van-e, és megmutatta, elmagyarázta, melyik részében volt a Babus, és melyik része ért hozzám. Ezt beraktuk egy zacskóba, hogy majd elégetjük.

Aztán elmentem zuhanyozni, ahová egy idő után Ági utánam jött, hogy ilyenkor nem szabad ilyen sokáig ott lenni. Rám segítette a bugyit, bekísért az ágyba, és Pannikát is odaadta. Megmutatta, hogyan kell fekve szoptatni. Aztán adott egy puszit, és azt mondta, hogy nagyon ügyes voltam. Én megköszöntem mindent.

Mire Ágiék elmentek, már hajnali három óra is elmúlt. Ott feküdtünk HÁRMAN az ágyban. Középen a kis Panni babánkkal. Egymásra néztünk Gáborral, és tudtuk, hogy mostantól megváltozik az életünk. Végérvényesen egy család lettünk.

Reggel megmértük Babust, aki 3,1 kg volt és 51 cm.

Tudom, hogy ez a gyönyörű élmény kitörölhetetlen mindannyiunk számára, és örökre hálás leszek Ágiéknak, amiért megadhattam a gyerekemnek a háborítatlan születés lehetőségét. Köszönöm.

H. K.

Kira > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.