igaz történetek szülésről, születésről

1370. nap: Gyorsan kicsusszant (Emese, 1974)

1370. nap: Gyorsan kicsusszant (Emese, 1974)

A harmadik gyermekünket nem előre megfontoltan tervezve vártuk, hanem véletlenül besikerült. Még a nővérét szoptattam, a menzeszem nem jött meg időben, el is mentem a nőgyógyászhoz, de mivel még nem régen szültem, az orvos sem tudta megállapítani, hogy terhes vagyok-e vagy nem. Mondta, hogy majd később menjek újra. De a kicsi lányom hamarabb megállapította. Ő megérezte az anyatej ízéről, hogy megváltozott az összetétele. Éhes volt, mellre tettem, nagy mohón rátapadt, szívni kezdte, de ahogy megérezte az ízét, azonnal elengedte és hagyta, hogy kifolyjon a szájából. Ezt egy párszor megismételte, de nem volt hajlandó szopni. Újra elmentem az orvoshoz, és akkor már egyértelműen megállapította, hogy újra terhes vagyok.

Mikor ezt megtudtam, a férjem másnap ment vissza Németországba dolgozni. A kiküldetése még mindig tartott, összesen 11 hónapig volt kint. Volt egy éjszakánk gondolkozni, hogy mi legyen. Azzal ment el, hogy hátha ez már fiú lesz.

Még öt hónapig volt kint ezután, a helyzetem nem volt könnyű egyedül, két gyerekkel terhesen, és akkor a gimnáziumba jártam levelező tagozaton. Mire a GYES lejár, elvégzem a gimnáziumot, és egyműszakos munkahelyet fogok keresni, hogy a gyerekeket tudjam az óvodába vinni és hozni, mert addig a férjem is, én is két műszakban dolgoztunk felváltva. A nagyobbik lányunkat egyikünk vitte, a másik hozta az óvodából, és már untuk az állandó levelezést. Szerettünk volna többet találkozni, nem csak hétvégeken.

Mikor elérkezett a szülés ideje, a férjem már itthon dolgozott, éppen délutános volt. Már délután öt-hat óra lehetett, amikor az első jelzőfájások jelentkeztek. Úgy gondoltam, mindenképpen megvárom, hogy hazajöjjön, és ő vigyen be a klinikára, mert az nem járja, hogy mindig más vigyen be, mintha nem volna apjuk a gyerekeimnek. Az elsőnél a sógornőm, a másodiknál az apukám, legalább a harmadiknál jöjjön már velem az apuka is.

Még a mentőben kérdeztem, hogy ha mégis lány lesz, mi legyen hát a neve, mert ha fiú, akkor csakis az ő neve jöhetett szóba, ez egyértelmű volt. Azt mondta, hogy Emese. Nekem nem igazán tetszett, de gondoltam, ha már nem sikerült neki egy fiú, legalább a neve legyen az, amit ő választott.

Ezzel a gyerekkel igazán az utolsó pillanatokban értünk a szülészetre. Alig hogy befektettek a szülőszobára, rám akarták zárni az ajtót és távozni a nővérek. Én elkezdtem hangosan jajgatni, hogy jöjjenek vissza. Az egyik nővér vagy szülésznő, nem is tudom, benyit, és nem túl kedvesen kérdi, hogy „Mi van?” Mondom, hogy semmi, csak jön a gyerek. Odajön, felcsapja rajtam a takarót, és odaszól a másiknak „Hozzad gyorsan a tolókocsit, mert itt szül meg az ágyon”. Már látszott a feje, nem is tudtak a szülőágyra áttenni, a tolókocsin szültem meg. Olyan gyorsan kicsusszant, és utána azonnal be is zárult a méhszáj.

A placenta bent maradt, és nem is akart újra kinyílni a méhszáj. A szülésznők nem tudtak mihez kezdeni. Az orvos meg lement egy emelettel lentebb egy vérző nőhöz. Az egyik kis hölgy érte szaladt. Az orvos nekem esett, és elkezdte a hasamat amilyen erősen tudta, olyan erősen nyomni. Többszöri nekirugaszkodással végül sikerült kipréselnie belőlem a placentát. A szülési fájdalom semmi volt ahhoz képest, ahogy utána a hasam fájt. Annyira összetörte a hasam, hogy utána sokáig nagyon fájt. Egyik szülésem után sem voltam olyan beteg, mint ez után.

3100 grammal született szép szőke, kék szemű kislány, egy ideig Misikének szólítottam.

A kolléganőim kérdezték később, hogy ki adta neki az Emese nevet, mondtam nekik, hogy az apja. Erre jót nevettek, hogy biztos azért, hogy még „emez se” fiú.

De szépek, egészségesek lettek. Mind a hárman felnőttek azóta, és többszörös, boldog nagymama vagyok.

B. E.

Gyöngyi > > >
Gabi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.