igaz történetek szülésről, születésről

444. nap: A második (Kiestem az időből)

444. nap: A második (Kiestem az időből)

Ez volt a leghosszabb várandósságom életemben, erre a babára vártam a legtöbbet. Nagyjából azon a napon, amikor az első fiam megszületett, elkezdtem sóvárogni egy újabb babavárásra, egy második gyerekre, egy kistestvérre. Hiába próbálkoztunk azonban szorgalmasan, talán a rengeteg szoptatásnak köszönhetően, de csak tíz hónappal a szülés után jött meg az első menstruációm. Aztán éppen Á. első születésnapján tudtam meg, hogy ismét babánk lesz.

Boldog, gyönyörű hónapok! Jó volt úgy gyereket várni, hogy már volt egy cseperedő is odakint, és láttam, mi lesz egy újszülött babából néhány hónap alatt. Innen visszanézve úgy tűnik, repült az idő. Pillanatok alatt eltelt a nyár és az ősz, és a tél is a vége felé közeledett.

Hivatalosan még egy hetem volt a számított időpontig, amikor egy szombati napon kora reggeltől rendszeres méhösszehúzódásokat éreztem. Jó volt, hogy hétvége volt, és G. ott volt a közelemben, mert ennyi miatt még nem hívtam volna haza a munkából, pedig igen-igen vágytam közelségét…

Nem csináltunk semmi extrát. Eseménytelen szombati nap volt, ami csak a folytatása miatt lett emlékezetes. Bevásárlás, ahol gyönyörű mini nárciszokat kaptam egy cserépben. Ebéd, aztán fürdés, alvás, hátha elmúlnak ezek a biztos még csak jósló fájások. Délután vendégség, aztán indulás hazafelé a korán sötétedő téli estében. De közben végig azok az összehúzódások, amik még nem fájnak igazán, de a figyelmet már fogva tartják, és teljesen átrendezik a fontossági sorrendeket.

Hét óra körül járt, amikor felhívtam Ágit, csak hogy halljam a hangját, és néhány megnyugtató szót. Kiderült, hogy nem ér rá, egy szülésnél van kora reggel óta, és még nem látja a végét. Nem baj ‒ gondoltam ‒, én még úgysem szülök, és semmiképpen nincs még szükségem rá. Nem kellett más, csak G. Anyukám buzdítására abba is könnyű szívvel belementem, hogy kis nagyfiamat náluk, a szomszéd házban fektessem le, és G-vel egyedül maradjunk éjszakára. Mikor Á. elaludt, hazamentünk a mi kis házunkba.

Néhány lépés csupán, de mire hazaértünk, minden megváltozott. A kontrakciókból fájások lettek, amelyek sűrűn, erőteljesen követték egymást. Fel-alá sétáltam a furcsán üres gyerekszobában, és a gyerekeimre gondoltam. Néztem a két üres gyerekágyat, a nagyot és a kisebbecskét. Elmerültem az érzéseimben, tudtam, hogy megint azon az úton járok, amin senki nem kísérhet el, de ez nem volt ijesztő, inkább nagyon magával ragadó, felemelő érzés. És nagyon jó volt úgy egyedül lenni, hogy G. a másik szobában motoszkál, és tudtam, hogy minden porcikájával rám figyel.

Háromnegyed tíz körül Ági hívott ‒ megszületett a baba a másik helyen ‒, mi van velünk? Siet, mondta. Addig is örülne, ha legalább a doula velünk lenne, szólhat-e neki. Hát, ha ő úgy gondolja, szóljon.

Fél 11 körül egymás után érkeztek meg. Két Ági. És körülvettek szerető gondoskodással. Masszírozás, borogatás, halk mosolyok, félszavak, csend. Én hánytam, hangokat adtam, magával ragadtak a vajúdás hullámai. A kisszobában hihetetlen intenzíven áradt a szeretet és az odafigyelés, és ennek az egésznek a közepén én álltam ‒ és a hasamban a baba, aki egyre sürgetőbben törekedett kifelé.

Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem lehetett ülve maradni, átbotorkáltam a hálószobába, és a földre roskadtam az ágy előtt. És akkor megint a mindent elsöprő érzés, hogy szétégek, hogy szétszakadok, elképzelhetetlen erő ragad magával, és tolja bennem a babát előre, előre, erre a világra. Valahonnan a messziből hallottam az óra kondulásait. Éjfél volt, amikor megszületett a második gyerekem. Kiestem az időből.

Doula-Ági hangjára riadtam fel: „Micsoda gyönyörű kisfiad született megint!” Kinyújtottam a karom, és megöleltem a bebugyolált pici testét. Ültem a földön, hátamat az ágynak vetve, karomban a babával. G. mind a kettőnket átölelt. Néztük egymást, a babát, aki makacsul szorosra zárta a szemeit, és úgy, csukott szemmel kezdett cuppogni hamarosan.

Mi történt még? Persze, megszületett a lepény. Ági rakott két öltést az alsó felembe, mert kicsit repedt a gátam. Aztán rendet raktak, elpakoltak körülöttem, míg én az ágyon fekve elmerültem az ismerkedésben. De a legjobban Ágira, a doulára emlékszem. Aki hajnali fél kettőkor vasalót kerített, hogy kivasalja a szülés utánra szánt kedvenc, szűk derekú kockás szoknyámat, hogy felvehessem másnap reggel. Odaakasztotta a szekrény oldalára, mielőtt hazament…

R. K.

Első gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >
Ötödik gyermekem születése > > >
Hatodik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.