igaz történetek szülésről, születésről

864. nap: Megtörténhet a csoda (Kolos)

864. nap: Megtörténhet a csoda (Kolos)

Ez alatt a várandósság alatt nagyon sokat tanultam múltról, jelenről, jövőről, magamról, a családomról, a karmánkról, és sok-sok összefüggés világosodott meg nekem. A várandósság elején véreztem többször, és persze, nem volt semmi fizikai oka, ami megmagyarázhatta volna a miértjét. Latinul persze az orvosok írtak valamit a papírokra, aztán rájöttem, hogy milyen mélyen gyökerezik az ok, még csecsemőkorból cipelt kövek… Ezeket letettem, és meggyógyítottuk családilag.

Mikor világossá vált számomra, hogy nincs már semmi fizikai baj, akkor tudatosan készültünk az itthonszülésre. Már Ilkát is szerettem volna anno otthon szülni, akkor is elmentünk bábákhoz, végül a kórház mellett döntöttünk. Ábelnél is szerettem volna, ott is hagytam magam lebeszélni. Ezúttal tudtam, hogy most itt az ideje, és ha az égiek is úgy akarják, akkor velünk is megtörténhet a csoda. Megismerkedtünk a bábákkal. Attilával és a testvéreimmel együtt végeztük a felkészítőt. A húgom márciusban szült, és a nővérünk is ott volt mint segítő, az is egy szép otthonszületés-történet.

Beszélgettünk Ilkával és Ábellal a születésről, szülésről, fájdalmakról sokat, és együtt néztük meg velük a Világra jönni című filmet, amit nagyon élveztek, és rengeteget kérdeztek. Ugyanakkor készítettem magam belülről, ha a helyzet úgy hozza, akkor kórházba kell menni, és ezt el kell fogadni. Elkészült hát az otthonszülős táska és a kórházi csomag is.

Az utolsó hónapot már nagyon nehezen viseltem, tomboltak a hormonjaim, nehezen aludtam éjjel, nehezen mentem, nehezen léteztem. Az utolsó héten minden percben szülni akartam, többször beindultak a fájások éjjel, de reggelre abbamaradt. Ezeket nagyon nehezen éltem meg, és persze, mindent elkövettem, hogy beinduljon, gazoltam, meleg fürdőt vettem, vörösbort ittam stb.

Harmincadikán hajnalban is abbamaradt, akkor már harmadszorra volt ilyen, és nagyon elkeseredtem, mert elsejére voltam kiszámolva. Féltem, hogy majd NST-re kell járnom, és én addig nem jártam, majd akkor nyomatják a szöveget a kórházban, és ehhez nem éreztem magam elég erősnek, hogy végigcsináljam.

Sírtam, és a lelki segítőmet felhívtam. Őt pár éve ismerem, és ha kútba esek, vagy fordul velem a világ, és tanácstalan vagyok, megrekedek, vagy éppen repesek az örömtől, akkor mindig van ideje rám. Csak pár mondat, egy-két kérdés, és helyre kerül minden, tisztábban látom a helyzetemet, magamat, és kimozdulok a görcsből, merevségből, tehetetlenségből.

Tehát a kertünk végébe elbújtam, és az a pár mondat és szó helyrerakott mindent, bejöttem a házba, és kértem a nővéremet, hogy ha nem bánja, menjen haza, csak még főzzön meg, mert nekem most nincs erőm hozzá, inkább varrogatnék. Ági nővérem itt volt nálunk már pár napja, őt arra kértük Attilával, hogy Ábelra és Ilkára vigyázzon, velük foglalkozzon, amíg én vajúdok és szülök.

Ági nekiállt főzni. Én varrtam, és fél 11-kor beindultak a fájások, amikor vinnyogtam, Ági közölte, ez megint tíz perc. Jó másfél órát így várakoztunk, mire a bábákat felhívtuk (biztos akartam lenni, hogy nem múlnak el megint), a tízperces fájások között varrogattam, a gyerekekkel foglalkoztam, ha éppen ott voltak a közelemben. Attila az udvaron villanyt szerelt, hogy ha éjjel szülök, legyen világítás a bábáknak. Én mondtam, hogy még délután meglesz a baba. A bábákkal azt beszéltük, hogy ha sűrűsödnek az összehúzódások, jelentkezem. Ahogy letettük a telefont, öt-hat percenként jöttek. Megint vártunk egy órát. Megebédeltünk, Ági lefektette a gyerekeket, ebéd után aludni szoktak.

Aztán borogatni kezdett, ekkor már Attila is mellettem volt. A bábák úton hozzánk. Már nem igen néztük az órát, borogatást kaptam, amikor kértem, a szünetekben vizet ittam. Attila emlékeztetett mindig, hogy vegyek levegőt, amit néha elfelejtettem, és visszatartottam. Hívtuk a bábákat, hogy hol vannak, mert már nagyon sűrűek az összehúzódások, félúton voltak.

Egyik fájásnál a nővérem és Attila mondták, hogy látják a baba fejét. Segítettek feltérdelni (egy kinyitható kanapén vajúdtam a nappaliban). Attila tartott hátulról, Ági pedig lehajolt, hogy a baba fejét tartsa, én meg még a hátára támaszkodtam, szinte ahogy feltérdeltem, már kint volt a feje, aztán rá nem sokkal az egész gyermek megszületett, azonnal felsírt. Ez 15 óra után nem sokkal volt. Segítettek lefeküdni, a babát a mellkasomra rakták, és alukált egy 20 percet, aztán szopizott, és szépen, kb. másfél óra alatt megszületett a méhlepény.

Ekkor már a nagyok is ébren voltak, és nagyon örültek a meglepetésnek, hogy megszületett a testvérük. Szerették volna látni, de annyira gyorsan jött Kolos, hogy nem volt idő elmenni a másik szobáig, ébreszteni őket. A méhlepény születését látták, nem ijedtek meg a vértől, minden olyan természetes volt nekik, Kolost puszilgatták, hozzám bújtak, kérdeztek.

Megérkeztek a bábák, ellátták a feladatukat, és elmeséltük nekik, hogy történt. A csoda része, hogy semmit nem repedtem annak ellenére, hogy nem volt gátvédelem, pedig Kolos közel 4,5 kg-mal született. A bábákkal beszélgettünk, nevetgéltünk.

Miután ők elmentek, a gyerekek kérték, hogy kártyázzunk, én feküdtem, de így is remekül tudtam kártyázni, Kolos aludt mellettem. Attila mondta, hogy sokkal szebben, jobban nézek ki, mint a kórházi szülések után.

Szerettem volna bábai segítséggel szülni, megélni, milyen az, amikor olyan emberek figyelnek rám a vajúdás, szülés alatt, akik nemcsak szakemberek, de hivatásból bábák, és lelki-testi segítői egy születésnek. Valamiért az égiek úgy akarták, hogy a nővérem kezébe szülessen a keresztfia, és csak ő és Attila legyen velem ebben a történetben. Így volt megírva.

Három hétig volt segítségem, ami nagyon sokat számított a regenerálódásban. Az első héten végig feküdtem, enni is az ágyba kaptam. A második héten már felkeltem enni, kicsiket sétáltam. A harmadik héttől kezdtem többet fent lenni, a háztartásban részt venni. Nagyon jól éreztem magam, kipihentnek.

Gyönyörű, természetes és kerek volt Kolos születése.

Sz. B.

Ilka > > >
Ábel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.