igaz történetek szülésről, születésről

806. nap: Szülés pillangóúszás-szerűen (Bendegúz)

806. nap: Szülés pillangóúszás-szerűen (Bendegúz)

Kinyílott a sárga rózsa. Csendesen telt ez a keddi nap. Attila is sokáig aludt. Jól haladtam a dolgaimmal: rendet raktam és takarítottam, pihenésképpen pelenkákat vasaltam.

Az asztalost megkértem, hogy ma mégse dolgozzon, olyan jólesett egyedül lennem, szükségem volt a meghitt csendre. Attila is szokatlanul csendes volt, a nagyobbak keddenként napközisek. Megkértem Csabit, hogy korábban jöjjön haza, nem volt kontrakcióm a reggeli egyetlen óta, de szeretném, ha elmenne a húsboltba, mert húslevest terveztem főzni. A gyerekek hetek óta rántott húsra vártak, itt a remek alkalom. Vacsorára el is készültem vele, mindenki elégedetten tért nyugovóra.

Csak engem nem hagyott nyugodni a függöny látványa. A legutóbbi ablakpucolás alkalmával sok rögzítő műanyag pöcök eltört, és nagyon kesze-kuszán lógott az a szép függöny, ami keresztmamától került hozzám. Kértem Csabit, hogy vegye le, mert igazítanom kell rajta, és legnagyobb meglepetésemre rögtön komolyan vette, és hozzálátott, pedig tudom, azt szerette volna, ha inkább az alvást választom. Úgy örültem, hogy nem kell őt győzködnöm, magyaráznom, hogy ilyen függöny árnyékában nem lehet szülni…

Kilenc óra volt. Letelepedtem a kanapéra, kezemben a függöny, mellettem Attila, a későn fekvő sertepertélt, Csabi is leült mellénk, és kézzel nekiláttam a két-három méter széles függöny átalakításához. A varrógép zaját nem kívántam. Egész nap feszült a hasam fájdalom nélkül, most kellemes kontrakciók léptek a helyébe. Csabi figyelte: nagyjából tízpercesek. Írtam egy-egy üzenetet a meghívottaknak a változásról fél tízkor, majd folytattam a varrást. Békés munkálkodásban telt el a következő óra, 10-12-10-15-10… percenként meg-megállt az idő és a tű is a kezemben. Tizenegy óra elmúlt, amikor a függöny a helyére került. Mesteri munkát végeztünk Csabival, tökéletesen elégedett voltam a látvánnyal!

Aludni tértünk. Csabi karjaiba vett, mellkasára ölelt, így szundikáltunk fél órát. Annyira jólesett, hogy éreztem, bele tudnék aludni ezekbe a jóslónak tűnő fájásokba, de mi van, ha hirtelen tör rám a következő fázis, és elkésnek a segítőim? Nyugtalan lettem, így nem merek aludni, pedig aludni kéne. Nem hezitáltam: felhívtam Zsófit, majd rögtön Ágit, hogy lenne-e kedvük itt aludni, hogy ha majd szülök, kéznél legyenek, ne kelljen kapkodni. Első szóra indultak, pontban éjfélkor. Megnyugodtam, visszafeküdtem, és arra gondoltam, hogy addig is alszom egy jót, majd Csabi fogadja őket, ha látja, hogy a pihenéssel vagyok elfoglalva.

Ebben a határtalanul könnyed, súlytalan állapotban egy halk pukkanásra lettem figyelmes, és szép csendesen csordogálni kezdtem. „Csabi, nézz be a paplan alá, hogy tiszta-e a magzatvíz?” – kértem békésen, mozdulatlanul. „Gyönyörű szép, tiszta! – mondta – Mit csináljunk?”

Épp indulóban volt Zsófiért. Kértem, hogy takarjon vissza, és indulhat. Az illatát, állagát volt alkalmam előző szülésnél megismerni, most jólesett fürdőzni benne. Az ágyat sem kellett féltenem, gumilepedővel frissen vetett ágyban heverésztem.

Ezt az idilli nyugalmat egy bivalyerős kontrakció törte meg, aminek hatására úgy pattantam ki az ágyból, mintha tüzes máglyáról menekülnék. Gyorsan kihűlt az imént még kellemesen meleg nedves hálóingem. Levettem, és magam alá gyűrtem. Küldtem az üzenetet, hogy „Tiszta a víz!”, és már jött is a következő kontrakció. Hú, ez nagyon fáj! Vagy én kényeskedek, vagy ezek erősebbek az elképzeltnél, de így vajúdni még hajnalig ‒ nagyon fárasztó lesz.

Ráadásul nem is aludtam, vérszegényebb is vagyok a kelleténél, és merültem volna el az önsajnálatban, amikor egy következő hullám megint maga alá temetett. Rájöttem, hogy itt olyan elementáris erők mozognak bennem és körülöttem, hogy egyetlen józan döntési lehetőségem maradt: megmaradni a sodrásban. Egy gyorsfolyású hegyi patakban álltam, ami vitt előre. Meg sem próbáltam kievickélni a partra, hogy kiszálljak. Éreztem, hogy a hullámok levernének a lábamról, ha irányt váltanék, elesnék, köves az alja, megütném magam. A sodrásnak meg úgyis mindegy, hogy kőről kőre visz magával, vagy vele együttműködve hömpölygünk tovább, nem fog kegyelmezni rajtam.

A hálóingemen nem volt már száraz rész, úszott a finom magzatvízben. Felálltam, hogy törölközőre cseréljem, és ha már a fürdőben vagyok, jó volna vécére is elmennem, mert ma még nem voltam. Hogy sikerült-e leülnöm a vécére, nem emlékszem, csak arra, hogy két törölközővel a kezemben tértem vissza az ágy szélére: az egyik a legszebb volt, méltó az ünnephez, a másikat nagymamától örököltem, azt gyűrtem be a lábaim közé.

Nyílt az ajtó, megérkezett Csabi és Zsófi. Maradok? Nem. A szülőfotelemet kértem a csempekályha elé. Annak a karfája sok szorongatást kibírt már. A görcstől kétrét görnyedve kikísértek Csabiék a nappaliba, és amint a királyi székbe belesüppedtem, el is kezdtem rendelkezni: „Vizes ez a karfa!” ‒ reméltem, hogy szárazra törlik, de nem. „Izzadsz.” „Én nem szoktam izzadni!” „Nem szoktál, csak amikor szülsz. A múltkor is így volt.”

És két kis patakocska végigcsiklandozta az oldalamat a hónam aljától a csípőmig, a másik kezem alatt is víztócsa jelent meg ‒ beletörődtem. Méltatlankodtam a fájások intenzitása miatt, tán jajgattam, vagy nyafogtam, nem is tudom. „Vidd el ezt a kupacot, olyan rendetlen!” ‒ mutattam rá pár gyermekkönyvre a kályha ülőkéjén. Csabi szemmel láthatóan élvezte, mosolyogva ugrott, hogy utasításaim szerint cselekedjen. „Köszönöm.” „Gyújts meg minden gyertyát! Azzal kezd, az örökmécsessel a Szűzanya fölött!” Még láttam annak a fényét, majd kicsit később, mikor újra kitekintettem, már többfelé apró fények égtek.

„Kakilnom kell.” „Jó, azzal együtt jön a baba is” ‒ biztatott Zsófi, amikor látta rajtam, hogy még mindig a „heves vajúdással” áltatom magam.

Kis szünet után újra kitekintettem. Zsófit láttam magam előtt szép fehér ruhában. Boldog voltam, hogy ilyen szép. Ahogy néztem őt, tétova mozdulatot tett, jobbra is, balra is lépett. Borogatásra nem volt lehetősége. Meleg vizes tömlő volt az ölemben, a muskotályzsályát másnap terveztem beszerezni.

„Zsófi, nem félsz?” ‒ kérdeztem. Kissé zavarba ejtőnek tűnt a kérdésem a szeme tükrében, így a választ már meg sem vártam, elmerültem. Mintha víz alatt hallottam volna hangfoszlányokat, amiket már nem tudtam értelmezni. Nem is volt fontos. Bennem teljes volt a nyugalom és a megadás, a válasz nem befolyásolt semmilyen irányba.

„Ne masszírozz, csak fogj!” ‒ mondtam Csabinak. Kisvártatva megint útnak indult a keze a vállamon lefelé. Megint rászóltam. Mozdulatlanságot kívántam. Egy következő kontrakciónál Csabi letekintett a hasamra. „Milyen gyönyörű, kerek lett a hasad!” ‒ szakadt ki belőle ujjongva. Ez olyan megindító volt számomra, hogy csak úgy ömlött belőlem a dicsérő szóáradat. Nem tudnám idézni, de valami ilyesmi lehetett: „Jaj, kicsi babám, de gyönyörű vagy! Minden porcikád tökéletes! Szeretem minden mozdulatodat…” Próbáltam lenézni a hasamra, de csak lelki szemeimmel láttam. Nem engedelmeskedett a nyakbillentő izmom, de a szemem sem akart kinyílni. Nem baj, így belülről láttam őt.

„Kérsz vizet?” „Igen.” ‒ Csabi itatott szívószál nélkül. Olyan jól csinálta, mintha ő maga ivott volna. „Jól haladsz, Réka, ügyesen csinálod” ‒ mondta Zsófi. Hogy milyen jól tud esni minden jó szó! Hálás voltam érte, és új erőre kaptam.

„Most már kakilok. Szedjetek ki a székből! Jaj. Mégse. Na, most!” Kiemeltek, letérdeltem, a kályha ülőkéjére egy párnára könyököltem. Lábaim alatt is puha párnák. Jó volt.

„Mennyi az idő?” „Háromnegyed egy lesz.” „Pontosan!” „Tíz perc múlva.” Éreztem, hogy a tíz perc az sok. Annyit nem tudok várni Ágira. Feszülést éreztem a gátamon, békét a szívemben, a kezemmel megérintettem a baba fejét, szóltam, hogy jön a baba. Zsófi, amikor látta, hogy domborodik a gátam, elszaladt hideg vízért, mert az előkészített meleg vizet túl forrónak találta. Csabi eddig kakit várt, most felkészült a babavárásra, de hívta Zsófit, hogy inkább ő fogadja a kicsikénket.

Érkezett. Nagy felületen egy nagyon kellemes, meleg, olajos, illatos simítás a gáton azt üzente, hogy minden olajozottan megy, meleg, lágy, puha fogadtatásban lesz része a kicsinek. Az orbáncfű illatában Ági is ott volt, ő készítette. Éreztem, hogy fizikailag is közel van már. Kibújt a kis fejecske, majd még kijjebb, és megszólított a babám lágy, finom hangon. Éreztem, hogy tennem kéne valamit, olyan szépen kért. „Nyomjak?” ‒ Kérdeztem a kontrakciószünetben. „Igen” – hallottam Zsófi fátyolossá vált hangját. „Csabi, simogasd a mellbimbóját!” ‒ mondta izgatottan.

Nyomtam kontrakció nélkül is, és döbbenten tapasztaltam, hogy ilyen csekély az emberi erő csak úgy egymagában. Rövidesen jött az égi segítség is a következő kontrakció formájában, és világra jött a kicsi, aprócska termetű babácskánk. Kedves hangján felsírt, Zsófi leszippantotta, majd nyújtotta, a lábam alatt átvettem, visszasegítettek minket a székbe, betakargattak, és mi remegve öleltük egymást.

„Csabi, hívd fel Ágit, hogy tudja, megszületett. A telefonomon az utolsónak hívott szám.” Csabi hívta, de már az ablakból látta is begurulni az autóját. Ági odajött hozzánk, kedvesen rám mosolygott, és szép barna szemeiben örömmel vegyes csalódottság bujkált. Én határtalanul boldog voltam. Néztem a párperces újszülöttemet, majd Ágit, és nyugodt voltam, biztonságban éreztem magunkat mellette. A kellemes beszélgetés a szüléshez volt hasonlatos: hol részese voltam, hol pedig babáztam, mit sem érzékelve a külvilágból.

A megfigyelési idő elteltével Ágitól elbúcsúztunk, a kicsikénket Zsófira bíztuk, amíg bementünk a hálószobába. Olyan fittek éreztem magam, hogy önállóan indultam el. Csabi rám szólt, hogy legalább karoljak bele, aztán nevettünk. A testvéreket rendre felébresztettük, az én öcsémet is, megcsodálták újra meg újra ezt a törékeny csöppséget, majd aludni tértünk.

Álom nem jött a szememre, ismerkedtünk a félhomályban. Különös szülés volt, semelyikhez sem hasonlított.

Legutóbb mintha az ősóceánba merültünk volna el, megszűnt számomra a külvilág, teljesen átadtam Nektek a külső kontrollt, minket meg a hullámok sodortak egyre kijjebb a part felé, és egyszer csak megérkeztünk, földet értünk a Ti óvó karjaitokba.

Most egy bővizű patakban úsztam erőteljes pillangóúszással a sodrás irányában. Egy karcsapásnyit a víz alatt, majd levegővétel a felszínen, majd megint elmerültem: kint-bent teljes harmóniában a sodrással, mígnem egy kanyarban, ahová a hordalék is lerakodik, földet értünk a lágy, puha iszapos-homokos parton.

A 40. hét negyedik napján, a kontrakciókkal tarkított vajúdás negyedik órájának 40. percében érkezett közénk Bendegúz, a negyedik gyermekünk. Köszönöm, hogy velünk voltál!

B. R. M.

Gergő > > >
Gergő – visszaemlékezés > > >
Enikő > > >
Attila > > >
Két év távlatából > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol