igaz történetek szülésről, születésről

680. nap: Átjáróházban (Ádám születése)

680. nap: Átjáróházban (Ádám születése)

Ádám a várandósság 41. hetében született komplikációktól mentes hónapok után. Az első trimeszterben sem volt rosszullétem, hányingerem. Egyedül a székrekedésre emlékszem. Amikor terhesgondozásra mentem, nem féltem, hogy valamelyik lelet esetleg rossz lesz, vagy valami baja van a babának. Biztos voltam benne, hogy ő odabent a hasamban teljesen jól van. Persze féltettem, óvtam őt és így magamat is a túlzott fizikai igénybevételtől.

Szerencsére, Ádám teljesen éretten és egészségesen született ‒ császármetszéssel. Szinte kihúzták a lábam alól a talajt. Nem voltam felkészülve, hogy az én szülésem így is végződhet.

A várandósság utolsó időszakára így emlékszem: Abban az évben, amikor az első kisbabánk érkezését vártuk, nagyon szép volt a tavasz. A várandósság utolsó néhány hetében nyári ruhában sétálva tettem meg az utat a rendszeres szűrővizsgálatoknak helyet adó közeli szülőotthonba. Már vártam nagyon a szülést. Azt reméltem, hogy a várt időnél egy-két héttel előbb fog megszületni a kisbabám, mivel viszonylag kis termetemhez képest nagyon nagy volt már a hasam, és nehéznek is éreztem minden napot.

Ezzel ellentétben a kiszámított időpont után öt nappal indult el a szülés. Nagyon izgatott voltam, és egyben örültem is, hogy hamarosan kibújik a kisbabánk és a kezemben foghatom. Elkezdődtek a kontrakciók, eleinte gyengén. Összepakoltuk a csomagokat, és a férjemmel bementünk a szülőotthonba. A rutinvizsgálat és adminisztráció után erősödni kezdtek a kontrakciók. A szülésznő kedves és óvatos volt velem; az ügyeletes orvos pedig szűkszavú. Éjszaka volt, csönd és nyugalom volt a szülőszobában; mások nem voltak ott rajtunk kívül.

Ketten maradtunk a férjemmel; a szülésznő és az orvos csak ritkán néztek be és vizsgáltak meg. Ettől egy kicsit egyedül éreztem/éreztük magamat/magunkat. A kontrakciók három-négy percenként jöttek és erősek voltak ‒ ennek ellenére nem tágult a méhszáj. Elkezdett hajnalodni, egyre több zaj és fény szűrődött be a szobába, amik egyre jobban zavartak, és én aggódni kezdtem.

Reggel megérkezett a kezelőorvosom, aki megrepesztette a burkot. Közben az éjszakás szülésznőt felváltotta két új kolléganő. A tágulás a várakozásokkal ellentétben ekkor sem folytatódott. Nagyon zavartak a szülésznők, akik gyakran ki-be jöttek, és a szobában lévő szekrényben pakoltak. Úgy éreztem magam, mintha egy átjáróházban lettem volna. Az orvosom arcán tanácstalanság és aggodalom látszott.

Amikor a főorvos és még egy vagy két másik orvos kíséretében visszatért, hogy újra megvizsgáljanak, akkor kiküldték a férjemet a szobából. Úgy éreztem, hogy senki nem azért van ott, hogy nekem segítsen, pedig akkor már nagyon aggódtam. Szerencsére, a kisbabám szívhangjai egész végig jók voltak, de én már nagyon rosszul éreztem magam. Fájdalomcsillapítót nem kaptam, és egy idő után annyira „lebénultam” a tehetetlenségtől és a kiszolgáltatottságtól, hogy nem tudtam beszélni. Hallottam, hogy végül a császármetszés mellett döntöttek. Örültem ennek a hírnek, hiszen már csak egy véget nem érő küzdelemnek tűnt a délelőtt.

Altatásban operáltak, és a kisbabámat csak négy órával a szülés után láthattam először. Négykilós volt, életerős, egészséges kisfiú. Csalódott voltam. Nem ilyennek képzeltem a szülést. Ádámot nem tudtam eleinte egyedül megemelni, csak másnap reggel tudtam először megszoptatni. A szoptatás nehezen indult, és a kezdeti nehézségek csak otthon oldódtak meg. A kórházban nyolc napig voltunk, ahol csak nappal lehettünk együtt, a csecsemős nővérek tápszert adtak éjszakánként minden babának.

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon miért alakult így a szülés, hiszen a várandósság zavartalanul zajlott. Jártam jógázni és a helyes étrendre is odafigyeltem. (Később különböző könyveket, cikkeket olvastam a természetes szülésről, és rátaláltam a háborítatlan szülést segítők lelkes csapatára. Második kisfiunk, Milán ebben a légkörben, könnyen, gyorsan és a legkisebb probléma nélkül otthon született. Ez az élmény nagyon jó volt és sokat segített abban, hogy a korábbi kellemetlen szülésélményemet enyhítse.)

D. Zs.

Milán >>> 

Véletlenül kiválasztott mesék.