igaz történetek szülésről, születésről

618. nap: Mire hallgassak? (Nimród születése)

618. nap: Mire hallgassak? (Nimród születése)

Mint orvos, csodálatos születéseknek voltam tanúja, ugyanakkor a kórházi bevett szokások arra késztettek, hogy jómagam az otthonszülés mellett döntsek. Nagy izgalommal készültünk rá, férjemmel nagy szeretettel vártuk a kis jövevényt. De a kis huncut farfekvésben maradt, ezért a bábák nem vállalták az otthonszülést, hanem elirányítottak egy ebben rutinos orvoshoz. Szomorúságom hamar elillant, mivel egy rendkívül jól képzett, de emberséges orvos fogadott és vállalta, hogy levezeti a szülést, ha nem változnak a körülmények. De változtak.

Azt mondják, hogy manapság a fiúgyermekeket az édesanyák tovább hordják a szívük alatt. Az atlétikai testalkatú nőknél és azoknál, akiknél 28 napnál hosszabb a ciklusuk, szintén gyakori a terminustúlllépés, de ezt a szakmai protokoll mégsem veszi figyelembe. Miért? Tökéletesen egészséges kisbabánkat nem engedték természetes úton megszületni a 43. héten. Az orvos szerint is meg tudtam volna szülni a kis bikficet, de a bábákhoz hasonlóan ő sem merte vállalni, hogy nála szüljek, mert félt, hogy bajba kerülhet. Abban az időben csukták le dr. Geréb Ágit, a hatóság elérte a célját, mert mindenki retteget. Döntenem kellett. A kórházban császár várt.

A fantasztikus várandósság és az anyaösztön azt súgta, hogy bízzak a természetben, eddig tökéletesen fejlődött, szépen készülődött, most ne legyek okosabb, eddig se én irányítottam a folyamatot. Viszont mint orvos tudtam, hogy különféle komplikációk lehetnek, ha az eszemre hallgatok, fölöslegesen nem teszem ki ekkora kockázatnak a csöppséget és magamat.

De mire hallgassak? Az eszemre vagy a szívemre? Végül a félelem győzött, beadtam a derekam, és kivágták belőlem az új életet. A műtőben mindenki nagyon kedves és türelmes volt. Mikor meghallottam először felsírni, hihetetlen boldogság öntött el. Aztán odahozták az arcomhoz, és én beszéltem hozzá, és egyik kezemmel ölelhettem. Fantasztikus érzés volt.618

Sajnos, hamar elvitték, hogy infralámpa alá tegyék, mert ez volt a kórházi protokoll, és azután már a műtétet éreztem, hogy húzogatnak, „kibeleznek”. Furcsa volt a lepedő másik oldalán lenni, tudtam, hogy mi után mi következik, és szörnyű volt érezni. Olyan jó volt, amíg velem volt Nimród, teljesen elvonta a figyelmem, és csak a boldogságot éreztem, úgy fájt, hogy elvitték mellőlem.

Aztán a műtét után a fejemet nem mozdíthattam, de egyből kértem, hogy ha lehet, hozzák mellém a kisbabám. A bába ide is adta, és én a fellegek közt voltam a boldogságtól, dicsértem és simogattam. Ekkor a bába kedvesen szólt, hogy most olyant is csináljunk, ami a babának is jó, és segített didire rakni. Nagyon ügyesen szopizott már elsőre, én meg kacagtam, hogy a szavaimmal akartam neki kedveskedni. Olyan jó volt, hogy újra együtt vagyunk, de aztán megint elvitték.

Éjszaka teljesen egyedül voltam, a kórteremben nem volt más anyuka. A fejemet még mindig nem mozdíthattam, nagyon szomjas voltam. Hívógomb nem volt, így kiabáltam. Fél óra után feladtam, közben arra gondoltam, hogy tessék, még hogy a kórház biztonságosabb, itt fekszem három órája teljesen egyedül, el is vérezhetek, észre sem veszi senki. A fájdalomtól semmit nem aludtam, de valahogy mégis egyszer csak reggel lett. A nővérke jött segíteni, hogy lezuhanyozzak. Szörnyű élmény volt, akkora fájdalmak közepette rá kellett vegyem a testem, minden tiltakozása ellenére, hogy mégis mozduljon meg.

Utána behozták Nimródot, és azon túl mindig együtt voltunk. Gyönyörű volt már kisbabaként, olyan boldogság volt, hogy a karjaimban tartom. Nem éltük át a nagy beavatást, a szülést-megszületést, ez az óta is fáj, főleg, mert nem volt szükségszerű, életmentő műtét. Most is úgy érzem, hogy a modern társadalom áldozatai lettünk. A vágás hónapokig fájt. Hihetetlen arra gondolnom, hogy van, aki azért szeretne császárt, mert fél a szülés fájdalmától. Ha tudná, hogy ezt utólag adagolva, sokszorosan visszakapja!

A legnagyobb szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt egy családi szobája a szülészetnek, így Édesapával hármasban telhettek már az első napok is. Nimród ott volt a kezemben, aludt békésen, és mi ott hárman kis család lettünk.

Anyának lenni a legcsodálatosabb érzés, mintha eddig minden az életemben értelmet nyert volna, erre készülődtem, fejlődtem volna. Talán nem is értheti, akinek nincsen gyermeke, mennyi örömet szerez egy ilyen kis „gyurmóka”. Szülőnek lenni olyan, mint átlépni egy új dimenzióba, sokkal teljesebb az ember. Látva, hogy egy ilyen csodálatos élet fejlődött ki egy parányi sejtből, egy szülő sem tud ateista lenni.

M. Cs.

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol