igaz történetek szülésről, születésről

593. nap: Kórházban, jogsértve, átverve (Boldizsár születése)

593. nap: Kórházban, jogsértve, átverve (Boldizsár születése)

A nyolcadik hónap végén már három ujjnyira kitágult a méhszájam, és ezzel meg is voltam elégedve, mondván, biztosan így könnyebb lesz a szülés. Jöttem-mentem, éltem a boldog kismamák életét. A 38. héten egyik éjjel elkezdett fájni a hasam, azt gondoltam, csak a szokásos. Kimentem a mosdóba, ha már úgyis felébredtem, egy pisilés nem árthat, akkor láttam, hogy nagyon vérzek.

Juj, teljes pánik, ez így nem jó. Gyorsan férjfelkeltés, beálltam a zuhany alá. Körülbelül öt perc múlva beindultak a fájások, hárompercesek. Kocsiba be, irány a kórház.

Ott az ügyeletes nőnek mosolyogva mondtam, hajnali három felé, hogy fájásaim vannak, a 38. héten, és remélem, hogy nem jóslók, mert nagyon-nagyon fájnak. A dokim, Z. doktornő, nem volt érkezésem még hívni, és amúgy hetek óta három ujjnyira ki vagyok tágulva. Erre a fapofa ügyeletes: „Az nem lehet, valamit félreértett.” Magamban ezt lerendeztem azzal, hogy hát ilyen a magyar egészségügy, de jön a fogadott dokim és a fogadott szülésznőm, és minden a legnagyobb rendben lesz, hiszen tíz éve járok a doktornőhöz, végig csinált velem mindent, amit lelkileg egy végül lombikossal lehet (füvek, akupunktúra, tea, bogyók, kineziológia, alternatív hókusz-pókusz, az összes orvosi hókusz-pókusz, állandó vérvételek, inszemináció stb.), ő maga is szült, nő és édesanya. Nem mellesleg egy vagyont fizetek zsebből zsebbe, azért, hogy csakis kizárólag rám és a babámra figyeljen.

Az ügyeletes hívta a dokimat, aki öt percen belül ott is volt. Megvizsgált és burkot repesztett, azt hiszem, ezt még mondta, hogy most repeszt, ha nincs ellenemre, de nekem nem volt, mert végig úgy készültem a szülésre, hogy a legjobb fej orvos legjobb tudása szerint segít nekem. A repesztés után gyanúsan összenézett a szülésznővel, abban a pillanatban megfordult a fejemben, hogy megkérdezem, mi a baj, de hamar elment ez a gondolatom, mert hiszen én bízom. Hangsúlyozom, háromperces fájások közepette.

Azután bekísértek egy iszonyat lepukkant szülőszobába, kicsit csalódott voltam, hogy miért a legszarabbat kapom, de tájékoztattak, hogy maximum egy óra, és megvan a baba. Itt mondták, hogy jobb lenne, ha oldalra fordulnék, vagy ahogy jólesik, de én vagyok az a 0,5%, akinek hanyatt fekve volt a legkényelmesebb. A fájások jöttek, toltam, fújtam, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. De baba sehol.

Egy adott pillanatban rám szóltak, hogy állandóan visszacsúszik a baba, mert nem jól nyomok. Amennyire tolófájások mellett lehet, teljesen magamba roskadtam, hogy én nem jól csinálok valamit, énmiattam nem jön ki a baba, szenved ő is és én is…

Tájékoztatott, hogy kénytelen gátmetszés csinálni, mert nagy a baba. Szerintem nem lett volna időm tiltakozni akkor sem, ha szerettem volna. Aztán egyszer csak az utolsó, nem is legnagyobb fájdalom és nyomás után ott feküdt a babám. Minden összesen másfél óra leforgása alatt. Nagyon megkínzottnak éreztem magam, és ezzel együtt határtalan volt a boldogságom, ami azóta is töretlen. Rögtön megkaptam a csöppséget, rátették a hasamra.

Nem is emlékszem, hogy a zsinór elvágás mikor és hogyan volt. A lepény a baba után már csúszott is ki. Ezután összevarrt a doki, ami kb. annyira fájt, mint maga a szülés. Utána gratuláció, puszi-puszi, a doki és a szülésznő elment, mi meg másfél órát lehettünk hármasban.

Ezután jött egy nő, aki letakarított, és tolókocsival letolt az osztályra, végig a kórházon át abban a hálóingen, amiben szültem, se egy takaró, se egy lepedő, semmi (méltóságom ismét a kukában), addig a baba apukája kíséretében ment a csecsemős osztályra. A doki mondta, hogy ő nem lesz sajnos bent ebben a három napban, mert konferenciára megy, de ha kell valami, hívjam.

Ennyi a szülés, röviden és lényegre törően, hogy most emlékszem rá. És ami kimaradt: a burokrepesztésnél mekóniumos volt a magzatvíz. Erről ott abban a pillanatban nem tájékoztattak, sőt még utána sem, az én zárójelentésemben van benne, a gyerekében nem. Sérült a tájékoztatáshoz való jogom. Ezt az infót a Pető Intézetben a konduktor olvasta el először, akihez azért kerültem, mert a gyerekem három hónaposan nem nyitotta ki a kezét… Tipikus oxigénhiányos tünet… ‒ de hát a szülésem tökéletesen rendben volt.

A babám azért csúszott vissza, mert kétszer a nyakára volt a köldökzsinór tekeredve, ez is az én zárójelentésemben szerepel, a gyerekében nem. Ja, a zárómat meg sem kaptam távozáskor… Itt is sérült a tájékoztatáshoz való jogom és azt hiszem, az emberi méltósághoz való jogom is azzal, hogy rám szóltak, nem jól nyomok, és azért nincs meg a baba.

Három napig voltam bent és senki, de senki nem kérdezte meg, hogy mi a helyzet velem. A bejövő egészségügyes rokonom kérdezte, hogy minden rendben volt-e, mert olyan lila a gyerek… De hát mit mondtam volna, amit mondtak, hogy persze. Az ügyeletes dokinő benézett az ajtón, és megkérdezte, hogy ugye minden rendben. Itt emberileg csalódtam, mert ha a tőlem kapott szülési díjból csak mondjuk egy tízezrest oda ad a dokim egy rezidensnek, mondván „Most szült, naponta ötször kérdezd meg, hogy jól van-e!” ‒ már sokkal jobb a közérzetem.

A kakis magzatvíz után mondták, hogy akkor lehet menni szülni, se CTG, se vizsgálat, se semmi nem volt a gyerek felé, pedig a zöld magzatvíz egyértelműen az oxigénhiány jele.

Hónapok kellettek, hogy felépüljek a sok vágásból és repedésből (pedig tudni lehetett, hogy nagy a baba, és robbanni fog ekkora előre tágulásnál), hogy el tudjak gondolkozni azon, hogy milyen is volt a szülésem, hogy mit csinálnék máshogy, ha visszatekerhetném az időt. A férjem felhívta a doktornőt, amikor kiderült, hogy az oxigénhiány miatt kell fejlesztőbe járnia a babának. Z. doktornő szerint ő sem szakmailag, sem emberileg nem hibázott. De üljünk le megbeszélni. És az ő gyerekét is kellett Dévénybe hordani, hordjam én is az enyémet. Mit van erről beszélni, ha ő nem érzi, hogy mi a baj, én nem fogom bizonygatni, pont az kellett volna még a nyakamba.

Ja, körülbelül egy évvel utána találkoztam egy anyukával, aki utánam pár nappal szült a dokinőnél, és nem is konferencián volt, hanem családi pünkösdi kiruccanáson, ami nem baj, csak akár lehetne az igazat mondani. Az ügyvédünk szerint nem volt értelme beperelni, feljelenteni, és ezt a Pető Intézet-beli konduktorunk (aki egy igazi tündér, szakmailag meg Nobel-díjat érdemelne) is merősítette, mert hála Istennek, semmi maradandó kár nem lett a babával. Ép és egészséges most már, és szép és okos…

Én a nehéz szülés miatt a mai napig orvosról orvosra járok, hogy a kitágult és megsüllyedt hüvelyemmel mi legyen. Azért írtam meg röviden és tárgyilagosan ezt a történetet, mert jobb, ha mindenki tudja, hogy mire számítson a doktornőnél, hogy lehet, hogy pont rossz napja volt, de nekem meg lehetett volna az a három nap a legszebb.

S. E.

Véletlenül kiválasztott mesék.