igaz történetek szülésről, születésről

578. nap: „Ugye, fogadjuk Őt, ugye, jó lesz Neki velünk?” (Kata születése)

Megjelent: 2012. máj. 5.

„Milyen szép család!” – mondták, amikor megláttak bennünket – „Két lány, két fiú… Gyönyörű!” Én spirált rakattam fel, erről úgy tudtam, hogy azon nők választása, akik már nem akarnak több gyereket vállalni. De azért varrtam egy babát, Bertának neveztem el.

Az öcsémék babát vártak, és ajándékválasztás közben pityeregve hívtam telefonon Ákost: „Képzeld, itt egy sárga baglyos hálózsák. Ezt a kisbabaruhát szerettem legjobban a mi gyerekeinken.” Valahogy a gyerekeket is kérdezgettük: „Na, mit szólnátok egy kistesóhoz?” Lelkesedés volt a válasz.

Mégis, mikor megláttam a pozitív tesztet, nem hittem a szememnek. Ez lehetetlen! Én nem vagyok erre kész. Nem tudom vállalni, hogy még egyszer végigcsinálom, ami egy baba születésével jár, arról nem is beszélve, amiről még fogalmam sincs, ami majd kamaszkorban lesz. Miközben a rémületemmel küzdöttem, azért szedtem a folsavat, és tudtam, hogy én visszavonhatatlanul egy Ötgyerekes Anya vagyok. Ez úgy hangzott, mint egy idegen bolygó neve. Mi lesz velünk…

Aztán csak elérkezett a szülés napja. A barátaink vállalták, hogy vigyáznak a gyerekekre, ha beindulnak a dolgok, így mivel aznap kirándulni mentek, a mieink is mentek velük. Reggel folydogált a magzatvíz, még ilyen sem volt, vajon ma megszületik? Szendvicskészítés, hátizsákba pakolás, vidáman indult a csapat: „Jó szülést, Mama!”

Én is reggelizgettem, amikor egy nagyot toccsant a magzatvíz. Ágival konzultáltunk telefonban. Ákos elment értük, mert Áginak nincs autója.

Közben én egyedül vajúdom otthon. Izgulok nagyon. A várandósság alatt ez a szó járt a fejemben, hogy EGYEDÜL. Most itt vagyok valóban egyedül… Némi bonyodalom után összejönnek a szükségesek, Ákos, Ági, Joli (a doula) és a szüléses táska. Ági homeopátiás bogyókat ad, ettől megnyugszom, és a vajúdás is egyre intenzívebb. Eleinte egyedül vagyok, ez jól is esik, de aztán behívom őket. Borogatnak, masszíroznak. Ákos ebédet főz a konyhában. Ez furcsa, hogyhogy nincs itt. Közben pedig élvezem ezt a szoros és meghitt együttlétet a Nőkkel.

Térdelek az ágyon, belemélyülök a vajúdás hullámaiba. Furcsa, hogy egyrészről követem, hogy hol tartunk, másrészt viszont félig önkívületben vagyok. Valamilyen állatnak érzem magam, ordítok a csúcspontokon. Nagyon jólesik ez az ordítás. Egyszer rám tör a sírás, Ákos is épp bent van: „Ugye, fogadjuk Őt, ugye, jó lesz Neki velünk?” Ekkor születik meg bennem az elfogadás: „Igen, vállalom ezt a babát, mindazzal, amit hoz az életünkbe.” Aztán egyre nehezebb, egyre mélyebb, egyre önkívületibb minden. A kontrakciók alatt Ági homlokához érintem a fejem, ez olyan, mint egy találkozás az Ősanyával. Ezekben a pillanatokban megszűnik minden: a fájdalom, a szoba, az ágy, talán még én is…

Megkezdődik a kitolás: Ákos! Igen, ez már ismerős helyzet, felállok, kapaszkodom a nyakába, és szülök. Igazából ennél többre nem is emlékszem, csak arra, hogy megszületik Kata feje. Pihennék egy kicsit, de nem lehet, neki is a nyakán a köldökzsinór, nyomni kell.

A következő kép, amire emlékszem, hogy valahogy ülök az ágyon, kezemben a kicsi Kata, gyönyörű baba, nagyon éber, alaposan megfigyel. Ákos veszi a karjába, beszél hozzá, őt is nézi, csak nézi. Ági is beszélget vele.

Pár óra múlva megérkeznek a többiek, elnézem őket így együtt: „Igen, nagyon jó lesz itt ennek a kicsi Katának!”

R. R.

Janka > > >
Liza > > >
Áron > > >
Gáspár > > >
R. R. „születése” > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.