igaz történetek szülésről, születésről

576. nap: Magamban találtam a kaput nyitó kulcsot (Áron születése)

576. nap: Magamban találtam a kaput nyitó kulcsot (Áron születése)

Valahogy nálunk mindig együtt jár a gyerekszületés Ákos munkahelyváltásával. Most ez fokozottan így volt. Egyik nap eladtuk a lakásunkat, és megvettünk egy félkész házat, másnap elvesztette az állását. Még a villám is belecsapott a kéményünkbe, hogy mutassa, most az elemek kezébe kerültünk.

Sok bizonytalanság volt bennem, nem volt teljesen rendben az ultrahangvizsgálatom lelete: túl sok volt a magzatvíz. A kivizsgálások ugyan semmi rendelleneset nem mutattak, de megnyugodni nem tudtam. Eleve is féltem a háromgyerekes léttől, hogyan fogom bírni, közben elköltözünk Ákos szüleihez, építkezni kezdünk. Féltem a szüléstől, már sejtettem, mi vár rám, és nem éreztem magamban az erőt. Nagyapó is jó előre eljött hozzánk, hogy biztosan itt legyen, de a baba csak nem akart érkezni. Már túl voltam a kiírt időn, de még mindig semmi. A türelmetlenség egyre nőtt bennem. Ráadásul Nagyapó is kérdezgette, hogy na, mikor szülök? Ez is idegesített. Igazából minden idegesített. Végül kitűztem, hogy ha hétfőig nem születik meg, inkább menjen haza.

Szombaton, a délutáni alvásnál végre beindult a szülés. Hívtuk a nagyszülőket, hogy Janka és Liza hozzájuk menjenek. A felébredéskor Janka nagyon sírt, hogy velem szeretne maradni, és segíteni nekem a szülésnél. Én most is úgy éreztem, hogy nekem a jövevényre kell figyelnem, és persze magamra. Végül beletörődött, hogy elmennek a Nagyihoz.

Szépen indult a szülés, a kontrakciók alatt Ákos lábába kapaszkodtam, ettől csökkent a fájdalom is. Hívtuk Ágit és Krisztát. Kriszta nem tudott jönni azonnal, és telefonon azt mondta neki Ági, hogy már nincs értelme idejönnie, mert mindjárt itt a baba. Mindenki jókedvű volt körülöttem, látszott, hogy örülnek az újabb közös élménynek. De nekem egyre inkább elment a jókedvem. Valahogy megkeseredtem, nyűglődtem, szenvedtem, és a szülés is leállni látszott. Vagy legalábbis nagyon lassan haladt. Vizsgálatot kértem, és kiderült, hogy nem igazán történt változás a korábbi vizsgálat óta. Ági burokrepesztést javasolt, de nekem erről az volt az emlékem, hogy utána nagyon erősek lettek az összehúzódások, és nem bírtam vállalni. Addigra már mindenki kipurcant mellettem. Ági javasolta, hogy pihenjek, határozzam el, hogy most alszom. Ez működött, lepihentem, és tudtam is aludni kicsit.

Mikor felébredtem, mindenki aludt körülöttem, és akkor ottmaradtam kettesben a szülésemmel. A tehetetlenséggel, a félelemmel, a bizonytalansággal, a fájdalommal. És mindez elöntött, és átjárta testem-lelkem. Nagyon nehéz volt, de mégis történt ott valami. Egyfajta átfordulás, mintha erre lett volna szükség ahhoz, hogy utat tudjak nyitni egy új életnek. Beleegyeztem a burokrepesztésbe, amit a sok magzatvíz miatt fekve kellett elvégezni. Nagyon sok víz toccsant valóban ki, valószínűleg így nem tudott elég nyomást gyakorolni a fej. Két kontrakciót vártunk fekve, majd felálltam, belekapaszkodtam Ákos nyakába, és a következő két összehúzódásra megszületett először Áron feje, majd a kicsi teste.

Annyira hálás voltam neki, hogy mennyire ügyes volt, ő megtett mindent a születéséért, amint tudott, már jött is. Küzdelmes szülés volt, de nagyon boldog voltam. És most visszatekintve azért is hálás vagyok, hogy végigcsinálhattam ezt a küzdelmet. Nem történt semmi beavatkozás a beleegyezésem nélkül. Én magamban találtam a kaput nyitó kulcsot, amelynek segítségével azután a kisfiam világra jött.

R. R.

Janka > > >
Liza > > >
Gáspár > > >
Kata > > >
R. R. „születése” > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.