igaz történetek szülésről, születésről

540. nap: A harmadik: A dózerolós (Aladár)

540. nap: A harmadik: A dózerolós (Aladár)

Megszületett 4 kg-os óriási fiúcskánk. Nagyon vártuk már, főleg, hogy éreztem, hogy nehéz vinni, mert nagy baba, másrészt nyolcadikára voltam kiírva, és még négy napot bent lébecolt. Az a néhány nap örökkévalóság volt. Végül kedd hajnalban megszületett itthon Aladár-baba.

Nem aprózta el, gyors volt az egész. A lányok a szülés alatt szépen durmoltak a saját szobájukban.

Este tíz körül fürödtem egyet, akkor aludt el Ajna is, úgy éreztem, hogy keményedik a hasam ‒ gondoltam, jósló fájások. Tamás bejött egy fél óra múlva, hogy elkezdjük mérni, nem mégis szülök-e esetleg. Volt háromszor egymás után tíz perc, utána hárompercesek, de csak szépen lélegeztem, még igazán nem fájt. Aztán 20 percig semmi, na, gondoltam, akkor megyek aludni. Igaz, már előtte is a labdán üldögéltem a gyerekszobában ‒ amit Abigél hozott be nekem. Olyan kis figyelmes, pedig nekem eszembe sem jutott, hogy kellene a labda. Szóval, visszaültem mégis a labdára a fürdés után, valahogy az volt jó.

Éjfélkor már tudtam, hogy szülünk. A köztes időben, tehát kb. 11-12-ig takarítottam, kicsit pakoltam. Éjfélkor Tamás ezerrel elkezdett pakolni, elő a szülőcucc, lepedő fel az ágyra ‒ a hallban szültünk ‒, kihúzta a kanapét kétszemélyesre, és azt terítette le, asztal félre, elő az olajokat. Akkor már siettettem én is, hogy jöjjön, mert kell masszírozni.

Felhívtam Ágit (0.20) azzal, hogy azt gondolom, szülünk. Kérdezte, hogy jöjjön-e már, mondtam, hogy nem is tudom. Aztán meghallgatott egy kontrakciót, és azt mondta, hogy akkor most indul. Én meg még azt mondtam neki előtte, hogy aludjon még egy kicsit.

Ezek után nagyon gyors volt az egész. Szerintem 20 perc múlva itt volt Ági (0.53), csinált forró vizes borogatást, Tamás végig masszírozta a hátam ‒ azaz a fájások alatt. Furcsa volt, hogy nem tudtuk kitapasztalni a masszírozás módját, minden következő fájás teljesen más volt, mint az előtte lévő. Olyan „exponenciálisfüggvény-érzésem” van ezzel kapcsolatban.

Nem tudom, hogy még a labdán ülve (amiről le sem szálltam egy percre sem) kezdődött-e a kitolás vagy a helyzetváltoztatás indította-e el, lényeg, hogy letérdeltem a kanapéhoz, jól tudtam támaszkodni, és tulajdonképpen (megint) négykézlábra ereszkedve szültem meg a Babát. A kitolás most brutál volt, a lányoknál igazából nem fájt. Most igazából fájt. És nagyon jó volt. Úgy tört előre Aladár, mint egy dózerolós teherautó az építkezéseken. Nem tökölt, olyan kemény pasi módjára közreműködött, majdhogynem irányította az eseményeket. Amikor a feje búbja megjelent, szólt Ági (én kértem, hogy szóljon), hogy megfoghatom. Ez megint olyan csoda volt. Kedvenc részem a szülésben.

Éreztem, hogy sok haja van és selymes. Nagyon megörültem, hogy mindjárt, mindjárt, ez már tiszta extázis volt. Gyakorló otthonszülőként ‒ ha lehet ezt mondani ‒ rányomtam még a tolófájásra, hogy hamarabb kint legyen. Persze, értelme nem volt, magamat fárasztottam, csak iszonyú türelmetlen lettem Ez most fordult elő először. Ági szólt, hogy „önerőből nem nyomunk”. Ez aranyos! Szóval, hamar kint volt magától is, fura volt, hogy három nyomásra volt csak kint, nem kettőre, ahogy szokott. A fejének a kitoláshoz két tolófájásra volt szükség, az első után félig jött csak ki a feje, Tamás is mögöttem volt, jól látta a szülést (életében először ennyire közelről), az orra még akkor bent volt. Aztán következőre a teljes feje kijött, nyakán kétszer volt a köldökzsinór körbetekeredve (amint tudjuk, ez normális, sokszor előfordul ‒ igaz, a lányoknak nem volt). Aztán harmadszor a teste, ez is új élmény volt, hogy éreztem, milyen nagy a teste is, annyira fájt kábé, mint amikor a feje megszületett.

Az első három-négy másodpercben nem sírt fel, lehet, hogy nem jó az időérzékem, és kevesebb vagy esetleg több másodperc is volt, hátrafordultam, és megláttam a kis lényt. Élet-halál benne volt egyszerre. Ez valami csoda. A kettő ugyanaz volt abban a pillanatban. Az ember ilyenkor megérezheti az igazi alázatot az univerzummal szemben, ha tetszik, Istennel szemben: valójában csak hisszük, hogy bárminek is az urai, irányítói vagyunk.

És akkor felsírt Aladár, de olyan hangosan. Szopizott rögtön, aztán sírt, megint szopizott, megint sírt. Én azt hiszem, utána meg sem tudtuk nyugtatni, mert nagyon hangosan sírt. Talán megijedt, hogy beszorul a feje, nem tudom. Jó kis passzentos volt a fiú, az igaz.

A köldökzsinórt az Ági vágta el. Olyan sok teendő volt, hogy gyakorlatilag Tamás nem ért rá, mivel Ági egyedül jöhetett csak. Elmentem zuhanyozni, miután a méhlepény is megszületett. A méhlepény nagyon szép, a hűtőben van, Ajnáéhoz hasonlóan szintén Dédi kertjében lesz elásva Barna kutya mellé. Ági itt volt velünk a szülés után még két órát, írogatott, jegyzetelt. Aladár közben sírt.

Abigél egyszer csak megjelent fél ötkor, épp akkor indult Ági. „Jé, Baba!”. Hát volt Karácsony, azt hiszem. Nagyon nagylányos volt vele, mondta, hogy „milyen aranyos, milyen picike”. Ajna is megjelent nem sokkal Abigél után. Ő másképp örült, ő leginkább rárontott Aladárra, de csak a szokásos vehemenciával, tehát nem rosszindulatból. Végül is tudta szépen, óvatosan simogatni. Édesek voltak.

Reggel kilenc körül Nagypapa elvitte őket, addig már nem feküdtek vissza, leginkább itt randalíroztak, ami elég zavaró volt, de hát mire is számítottam volna. Tamás a nagyszobába bevitte őket „rókát” (Vuk) nézni. Addig is nyugodtan nyögdécselhettem az utófájások miatt. Durvák voltak, de hamar lementek, mert Aladár nagyon intenzíven szopik már az első perctől kezdve. Ennek köszönhetően a hasam is gyorsan megy vissza.

Hozták a lányok az ajándékokat a Babának reggel, teljesen képben voltak. Kérdezték, hogy na, nekik mit hozott a Baba? Hozott gyerekrágót? Mert ők azt kértek tőle.

Most Nagyinál vannak, és ma jönnek haza, tehát négy napot voltak/vannak. Ez nagyon jó volt így, Nagyi minden nap vitte őket játszóra. Abigél alig várja, hogy hazajöjjön. Tamás mindent elintézett: anyakönyv, TGYÁS, egyszeri anyasági, családi pótlék. Ügyes! Mindezt két nap alatt.

A gyerekorvos aznap jött ki a védőnővel együtt. Délben telefonáltam, délután négyre itt voltak. Gyerekorvos (gyermekmentős is) önmagához képest korrekt volt, jó alaposan megvizsgálta Aladárt, kifogásolni valót nem talált, mondta, „milyen szerencse”. De azért a vizsgálati lapot aláírta, ugyan nem pecsételte le, de végül odatelefonált az Anyakönyvi Hivatalba, hogy szóban igazolja a születést. És neki már elhitték. (Apának pecsét nélkül ugyanezt nem hitték el.) Így lett Aladárnak „maszületettbárány-korában” anyakönyvi kivonata, ezért a következő nap Tamás minden továbbit el tudott intézni.

A gátam repedt ‒ állítólag hosszan, de nem mélyen, és csak egy vonal mentén. Így nem varrt össze Ági, azt mondta, magától összeforr.

Nagyon nagy Aladár feje. Az összes csecsemősapi kicsi rá.

Aladárról: gyönyörű fekete baba, sok hajjal, macskaszemekkel, húsos, nagy szájjal, nagyon férfias jelenség. A füle és orra a lányokéhoz hasonlóan nagyon szép formás, finom, olyan tökéletes ő is. Jó kis izomtónusa van, erős nagyon. Úgy látom, ő az első gyerekem, aki örökölte a hajamat, kézfejemet, talán a szemeimet is ‒ az még nem biztos. Nagyon szép fütyije van, semmi nagyobbodás ‒ ami ilyenkor még lenni szokott sokszor.

A hangja, sírása csodálatos, akár Abigélé volt ennyi idősen. Nem idegesítő, nem repesztős. Köldöke szépen szárad, csak Firsttel fújom, nem piszkálom. Körmei rózsaszínűek, hosszúak. Szép ujjai vannak. Ági 3700 grammra saccolta, másnap kiderült, hogy több mint 4 kg. Mosolyog álmában, és szeret már nézegetni is.

A szoptatás szépen alakul, vagyis már a harmadik napra megjött a fehér színű tej. Ügyes nagyon, keveset lök vissza a gyomra. Többször eszik keveset, maximum két óra, amit kihagy két szopi között, de mivel ezek az első napok, még nem tudok statisztikával szolgálni.

Jönnek mindjárt a lányok haza, úgy izgulok, hogy mi lesz minden nap!

HATALMAS BULI!!!

G. Á.

Véletlenül kiválasztott mesék.