igaz történetek szülésről, születésről

483. nap: Index, szülés-terhesség 3.0 (Mia)

483. nap: Index, szülés-terhesség 3.0 (Mia)

Mint ahogy írtam a topikban is, a szülés előtti napok alvás nélkül teltek el, mivel mindig fájt, görcsölt valahol kisebb-nagyobb szünetekkel. Ezek kapcsán többször beszéltem a dokival, védőnővel, szülésznővel, választott doulával telefonon, akik mindig megnyugtattak, hogy például most egy izmot nyomhat a baba, azért szúr órákig bal oldalon, aztán meg épp beilleszkedhet a kicsi, így az erős, rendszertelenül jövő derékfájások attól lehetnek – akár napokig is. Majd a szülés előtti napon „leszereltek” azzal, hogy a szintén rendszertelenül jövő fájások már a jóslók…

Egy héttel azelőtt, hétfőn éjjel néha már rendszeresnek tűnő erős derékfájással küzdöttem, majd hajnalban hirtelen abbamaradt, de nem tudtam aludni. Végül negyed ötkor beültem a kádba kicsit ellazulni, hátha utána menni fog az alvás. Mindenképp akartam pihenni, mert aznap két vizsgálatra is kellett mennem: egyrészt a nődokihoz ultrahangra, az első CTG-re, és akkor kaptam volna beutalót még egy utolsó nagylaborra is. Másrészt meg az otthonszüléshez szükséges első konzultációra is készültünk.

Szóval kedden fél ötkor szálltam volna ki a kádból, készen érezve magam egy jó kis alvásra, amikor egy kisebb rúgást éreztem pukkanással, amire elkezdett folyni a magzatvíz. Hívtam a férjem, mire odaért, egy nagyon erős görcsöt éreztem, segítenie kellett visszaülni a kádba. Nagyon gyorsan jött a következő, majd megint, és akkor párom hozta a telefonját, és elkezdte mérni az időt: másfél percesek voltak.

Tudtam, hogy otthonszülést csak betöltött 37. héttel vállalnak, nekem meg van még három nap, és még vizsgálaton se voltunk Ágiéknál, de mindenképp tőlük akartam beszélni valakivel. A „szüléses számot”egy másik bába vette fel, aki rögtön mondta, hogy tud rólam, mert Ági már szólt neki, hogy hívtam egyszer, erős fájások miatt, és így számítottak rá, hogy napokon belül megindulhat nálunk a dolog. Nagyon megnyugtató volt a bába hangja, és mondta, hogy azonnal indul.

Húsz perc múlva már ott ült ő is a fürdőben velem. Amíg ideért, párom mindent kikészített, amire szükség lehetett a lista szerint (az információs héten kaptunk listát), és mindkét szobában készített az ágy elé matracot, párnákat, hogy bárhol vajúdhassak.

A tágulási szakaszt félig a kádban (sötétben, mécsessel) csináltam végig, félig pedig a hálóban, az ágyon, ahol párom is mellém feküdt, hátulról átölelt, és amikor jött egy fájás, szoríthattam a karját, csuklóját, miközben velem ringatózott, amikor úgy volt jó. Itt volt egy majdnem egyórás szakasz, amikor szinte minden fájás közben elaludtam pár másodpercre.

Aztán egyszer csak éreztem, hogy még jobban fáj minden, ekkor többször kimentem a fürdőbe, és a szobában is különböző helyeken cövekeltem le, de csak rövid időre, nem tudtam egy helyben maradni. Ekkor kértem a bábát, nézzük meg, hol tartunk: még csak 4 centinél. Kicsit csalódott voltam, és elkezdtem számolgatni magamban, hogy ha eddig ennyi ideig jutottunk, akkor délután kettőre leszünk készen.

Szerencsére nem tartott eddig, mert nem sokkal ezután (legalábbis nem tűnt soknak) egy fájás végén érezni kezdem, hogy már nyomnom is kell. Épp a vécén ültem, amire vattás lepedőt terítettek előtte, és így nagyon puha volt és kényelmes. Még maradtam volna, de szólt a bába, hogy itt nem fog kiférni a baba, két fájás között jobb lenne pozíciót váltani, így bementem a hálóba. Próbáltam többféle helyzetet, de nem volt az igazi, akkor a bába javasolta, hogy guggoljak az ágy előtti matracon, párom üljön mögém, és a hónom alá nyúlva tartson jó erősen, hogy a lábaimnak ne kelljen sokat tartaniuk. Ez nagyon kényelmes is volt, éreztem is, hogy így sokkal könnyebb nyomni is, és feszíteni se feszít úgy.

A kitolási szakasznál azt éreztem, ezt még ma meg tudnám többször is csinálni, csak az előtte lévő második szakaszt hagynám ki. Négy-öt nyomásra jött ki a baba. A párom a bába irányításával finoman felhúzott az ágy szélére, mindenféle párnákat tömött a hátam mögé, miközben a babát a hasamra tették, és sok réteggel betakarták (ekkor már ment a hősugárzó is, így jó kis melegbe érkezett meg a pici). Én csak ültem ott félig hátradőlve, és olyan jól éreztem magam, hogy az szinte leírhatatlan. Öleltem a picurt a hasamon, és olyan érzésem volt, mintha már évek óta ismerném és ölelném. Annyira meghitt volt ott négyesben, a pici szobában, behúzott függönyökkel, félhomályban, melegben – valahogy pont így képzeltem el korábban ezt a pillanatot.

Ahogy már lehetett, elvágták a köldökzsinórt (ami rövid volt), így még kényelmesebben tudtam ülni a picivel. Kérdezték, mit kérek, mondtam, hogy inni, de sokat. A bába kiment a konyhába, mondván, egy órán belül jöhet a lepény. Tíz perc sem telt el, amikor éreztem egy kicsi fájást, és már csusszant is ki. Ezalatt a picit átadtam apájának, aki egyfolytában csak azt mondogatta, hogy milyen gyönyörű, és miután kijött a lepény, meg is vizsgált a bába, van-e sérülés. Tudtam, hogy nincs, mert éreztem. (A kistesókat is guggolva fogom kitolni, mert hihetetlen, mennyire lehet érezni, hogy ilyenkor mikor hogy húzódik, feszül a bőr, és önkéntelenül is úgy tartottam magam, ahogy a legkevésbé feszített.)

Miután a bába mondta, hogy minden rendben, kimentem lezuhanyozni. Elkezdtem ereszteni a vizet, és közben nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el én is pakolni, olyan hihetetlen jól éreztem magam. A bába szaladt oda, és mondta, hogy semmihez se nyúljak, irgumburgum…

Zuhany után az addigra frissen megágyazott ágyban elhelyezkedtünk a babával, és úgy is maradtuk még órák hosszat. Közben a bába kihívott egy gyerekorvost, hogy eldöntse, a korábban érkezés miatt szükséges-e a picit bevinni a kórházba. Megjött a doki, aki alaposan átvizsgálta, és nagyon elégedett volt vele. A bábánknak mennie kellett, mert közben hívták máshova. A doki nagyon jó fej volt, a vizsgálat után még beszélgetett velünk, miközben bepelenkázta és felöltöztette a picit – elmagyarázta mit hogyan kell.

Miután a doki elment, végre hármasban maradtunk, összebújtunk az ágyban, és csak néztük a mi picinket. A bábával még többször beszéltünk aznap, és azután is minden nap. Körzeti gyerekdoki is rendszeresen jött nézni, hogyan alakulnak a dolgok – főleg a sárgaság miatt. A védőnőnk is segít, akiről kiderült, hogy nincs ellene az otthonszülésnek, sőt, a mi utcánkban én vagyok az ötödik otthonszülős kismamája.

Mint írtam, volt egy választott doulánk is, akit végül nem hívtunk ki, bár indulásra készen várta a hívásunkat órákon át.

A gyerekággyal kapcsolatban azt mondhatom, hogy az első hét kimondottan kellemesen telt. Férjem is itthon volt, semmi mást nem csináltunk, mint hol együtt, hol felváltva elláttuk Miát.

(Al)testi problémák se jelentkeztek eddig, most már remélem, nem is fognak, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy fájni nem fájt semmi „ott” szülés után, főleg, hogy tinikoromtól rettegtem a gátmetszéstől, szakadástól.

S. A.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.