igaz történetek szülésről, születésről

429. nap: Majd szülés előtt dönthetek (Vrindu születése)

429. nap: Majd szülés előtt dönthetek (Vrindu születése)

A második babát tervezzük, kicsit tolnám még az időpontot, de már nem vagyok húszéves, hát akkor legyen. Csak azok a halálfélelmes szülési emlékeim ne volnának a végbéltáji fájdalommal ‒ na mindegy, majd lesz valahogy. Mielőtt megtudom, hogy várandós vagyok, isteni álmot látok, aztán a teszt pozitív lesz. Nagyon boldog vagyok, de ott vannak a halálfélelmes felhők is…

Aztán kezdődnek a várandósság jó és kevésbé jó szakaszai. Már ott tartok, hogy el kellene gondolkodnom, hol és hogyan legyen a szülés? Persze, otthon nagyon ideális volt, de hátha a kórházi kábulatban majd nem lesz az az érzés, amit nem akarok megint átélni. Levelezek a bábákkal, nagyon kedvesek, mindenben segítenek, és nem akarják, hogy döntsek most, hol akarok szülni. Ági azt is mondja, hogy majd szülés előtt döntsek.

Aztán kedvezőtlen események. A bábák közlik: most, akik rájuk számítottak, keressenek más megoldást. Pont van valami kialakulóban. Persze mindent az előző szüléshez mérek. A doki kedves, természetes meg minden, de ha már van egy előző tapasztalatod arról, milyen, amikor nem kell senki-semmi protokolljához igazodnod, ahhoz képest minden mesterséges. Egyre jobban kezdek ettől „bedepizni”, de próbálom a szőnyeg alá söpörni az ilyen érzéseimet. Aztán a tetőpont: egy Streptococcus-vizsgálat pozitív eredménye. Ez elindítja a lavinát. A kórházi bábám felvilágosít, hogy az nem baj, mert jól ki lehet kezelni antibiotikum-kúrával a szülés közben ‒ de ha nem, akkor a baba is megkapja az antibiotikumot ‒, és mindenki megmenekül mindentől. A dokitól várok valami kiutat, de ő most még szabin van. Nem tudok hova fordulni. Egykori doulámat hívom fel félve, aki a bábákhoz irányít. Ők ajánlanak megoldást a kezelésre, de később kiderül, az antibiotikumos kezelést nem úszom meg akkor se, ha negatív leletet lobogtatok a kórházban, mert már hordozó vagyok vagy valami ilyesmi. Teljesen készen vagyok. Elmegyek a bábákhoz személyes beszélgetésre (éppen a 37. héten vagyok), és megnyugtatnak, hogy ha úgy gondolom, szívesen végigkísérnek, ha eljön az ideje…

Aztán pár nap múlva jósló fájásaim vannak, majd két hétig semmi. Télapó után tartunk otthon egy közös imádságot barátokkal a baba testi-lelki épségéért, és társaságunk kiemelkedő alakja megkérdezi: „Mikorra várod? Holnapra?” ‒ Ez viccesen hangzik, de másnap hajnalra nem tudok lábra állni. Valahogy úgy fekszik a babuci, hogy idegeket nyom. Nagyon ijesztő, azt hiszem, talán most indul valami. De nem, vár még két napot.

Aztán délelőtt hívom a férjem, szivárog a magzatvíz. Beszélek a bábákkal. Semmi összehúzódást nem érzek. Ez megy estig. Nyugovóra térek. Éjszaka a szokásos időben, egy körül fölébredek. Még semmi. Fél óra múlva, mintha halvány összehúzódásaim lennének. Kezdek mosolyogni. Még nem ébresztem fel a férjem, hadd pihenjen. Majd ha már tuti lesz.

Fél óra múlva mosolyogva ébresztem. Ő is nagyon örül, hamar kimászik az ágyból, elmegy fürdeni, és nekiáll „tereprendezni”. Én hívom a bábákat, és valamikor elindulnak. Éppen akkor érnek ide, amikor már nem elég a férjem segítsége. A bábák a vajúdást azonnal kellemesebbé teszik. A kezük érintésétől azonnal elviselhetőbbek a kontrakcióim ‒ még egy darabig. Aztán mire kislányom felkel, és anyósom elviszi a közeli templomba reggeli misére, már elég hangos vagyok. Persze a kis manó rögtön eltanulja, és másnap már oktatja nekem, hogy mit kell legközelebb mondani szülés közben, hogy ne fájjon annyira.

Aztán elmennek otthonról, és hamarosan megszületik Vrindu. Megint nem merek a háton fekvésből átváltani, de olyan vécézhetnékem van, hogy muszáj felülni, ahonnan aztán már csak a babával fekszem vissza körülbelül 10 percen belül.

Hú, ez gyors volt! Fájt, majdnem halálféltem megint, de csak pár óra volt az egész. Most még boldogabb vagyok, mint az elsőnél. Hálát adok Istennek, hogy ezt lehetett így és itt és velük… Semmi frusztráció, semmi depi, semmi Streptococcus, semmi antibiotikum. Csak a szülés természetes velejárói: boldog anyuka, egészséges kisbaba, zavartalan családi élet.

Pár óra múlva a kis csivitelő is hazatér a nagymamával, és azonnal meg akarja mosni a kistesó haját, merthogy „a kicsik is mutathatnak jó példát a nagyoknak, ha azok félnek a hajmosástól…”

Megint csak azt tudom mondani: örök hálával tartozom mindazért a szeretetért, kedvességért, hozzáértésért, önfeláldozásért, amit az egész Napvilág Születésház tanúsít irántunk, a babájukat természetes körülmények között megszülni kívánó anyukákért és babáikért. Az Isten áldja meg őket ebben az életükben és utána is.

Cs.

Nisa > 

Véletlenül kiválasztott mesék.