1797. nap: A nagyapám is beengedte, aki kopogtatott (Matyi)
Feleségem meglepően nyugodtan elment fürödni, ami majd egy óra volt, miközben én tűkön ültem, ennek olykor hangot is adva. Fürdés után a vécén már kétperces fájásai voltak, amire én mentőt akartam hívni, de ő csak nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Elindultunk. Autóval. Odafelé, a kórháztól 10 km-re már tolófájásokat érzett, amitől igazán nagyon megijedtem. Dúdolni kezdte a kis relaxációs dallamát, és mentünk tovább.
Tovább
1796. nap: Így terveztem (Matyi születése)
Hirtelen, a kádból kiszállva, a meleg víz hatásának megszűnése vagy a függőleges helyzet miatt-e, nem tudom, de a fájások már percenként jöttek. Ültem a vécén, és úgy éreztem, nem tudok felállni, felöltözni és elindulni. Nem a fájások elviselhetetlensége miatt, hanem mert nem volt hozzá erőm. Teljesen azt éreztem, hogy kiment belőlem minden erő. Nem érdekelt a környezetem.
Tovább
1795. nap: Oda többé nem megy vissza (Luca)
Megsimogattam a feleségem hátát és mondtam, hogy ne kapkodjon és készítsen több holmit, mert mi szülni megyünk. Nem hitt nekem, de rábeszéltem, hogy a koncert előtt nézzünk be a kórházba. A kórházban már az ismerős, jó kezekben, a koncert vége előtt meglett Luca. Nagyon gyors volt minden. Csak azt láttam, hogy levegőt is alig kap, és elmondani sincs ideje, hogy mit is érez.
Tovább
1794. nap: Nem úgy készültem (Luca születése)
Bementünk, és közölték, hogy szülünk, sehová nem megyünk. Én akkor azt éreztem, hogy nem. Ez nem lehet, én most nem szülhetek. Nem úgy készültem. Minden tagom tiltakozott. Talán ez volt a baj; nem tudom… Mindenesetre Luca másfél óra alatt megszületett, de közben levegőt venni is csak néha volt időm. Percenkénti fájások 50 másodpercig. Nagy levegő, és jött a következő. Viszont hamar vége lett.
Tovább
1793. nap: „Gyönyörű kisfiad van, Beám” (Ádám)
Nem tudom igazán, de tudom, hogy semmi feszültség nem volt bennem, még akkor sem, amikor Ádám fejecskéjét meglátva a szülésznő láthatóan meglepődött, mivel a nyakára tekeredett köldökzsinór miatt teljesen el volt színeződve. Orvosunk látta a helyzetet, a biztos tudás nyugalmával elmosolyodott: „Szabad lesz?” – kérdezte, majd néhány rutinos mozdulattal megszabadította a szorítástól a gyermeket, és egy újabb mosollyal a feleségemre nézett: „Gyönyörű kisfiad van, Beám.”
Tovább
1792. nap: Kismókus (Ádám születése)
Hajnalban már egyértelmű, rendszeres fájások voltak. Az orvosomnak sem kellett szólni, mert héttől ott volt. Akkorra értünk be. Előkészítés, burokrepesztés, és fél 10-re már meg is volt Ádám. Két és fél óra volt az egész, és karomban tarthattam őt. Mindenki boldog volt.
Tovább