Igaz történetek szülésről, születésről

1805. nap: Erősnek, ösztönlénynek éreztem magam (Ambrus születése)

Megjelent: 2015. szept. 14.

Azt sejtettem, nagyon is, hogy bár szokás azt mondani, hogy „nahát, milyen szép kis feje van ennek a babának, látszik, hogy császárral született és nem kellett, hogy kínlódjon”, ez kizárt dolog, hogy igaz legyen. Hogy jobb legyen egy babának, ha egyszer csak hirtelen, minden előzetes „figyelmeztetés” nélkül és anélkül, hogy a baba és az anya teste jelezné, hogy elérkezett az idő, kiveszik tíz perc alatt az anya hasából.

Tovább

1804. nap: Tevőlegesebbnek éreztem magam (Flóra otthonszületése)

Megjelent: 2015. szept. 13.

Sok dologgal lettem ezen kívül gazdagabb. Elsősorban egy olyan kezdődő apa-gyermek kapcsolattal, amelyet még nem ismertem, de érzelemdúsabb, mint az előzőek, másodjára pedig a páromat olyannak láthatom, amilyennél boldogabbnak nem tudom elképzelni. Nem utolsó sorban pedig megtudtam végre, mi a csuda történik az első öt napban az ember gyerekével.

Tovább

1803. nap: Végre a helyükre kerültek bennem a dolgok (Flóra, aki itthon született)

Megjelent: 2015. szept. 12.

Volt minden, ami általában egy kórházban előfordul: oxitocin, burokrepesztés, beöntés, borotválás, hasba könyökölés, gátmetszés. Végül is ők „komplikációmentesen” születtek meg, épp csak a szépsége tűnt el az egésznek, maradt viszont a döbbenet, hogy ezt valóban csak így lehet? Nem lehet valahogy emberségesebben? Így jutottunk el az Alternatal Alapítványhoz, Geréb Ágihoz és végre egy boldog, jó érzést maga után hagyó szüléshez.

Tovább

1802. nap: Három gyermekünk

Megjelent: 2015. szept. 11.

Azt éreztem, selejtes vagyok. Egy nő, aki nem képes szülni, pedig semmilyen szervi problémája nincs! Kerestem a lehetőségét, hogy minél többet tanuljak a szülésről. Pár könyv elolvasása után még inkább szerettem volna, ha második gyermekünk normális úton jön a világra, hiszen a szülés egy életre meghatározó élmény a babának és a mamának is, meg a papának.

Tovább

1801. nap: Összetartó erő

Megjelent: 2015. szept. 10.

Negyedik gyermekem megszületett otthon, úgy, ahogy mindig is szerettem volna. Végre úgy éreztem, tudok szülni, magabiztosabbá váltam, erőt adott, hogy érdemes küzdeni valamiért, ami nagyon fontos nekünk. A szülés gyönyörű élménye összetartó erő a házasságunkban is.

Tovább

1800. nap: Napfelkelte hozta

Megjelent: 2015. szept. 9.

E. végig mellettem van, segít, szuper csapatot alkotunk mi ketten. Ez itt is kiderült. Mindenben azon van, hogy nekünk a lehető legjobb legyen. Nem hagy magamra. Támogat, tart, segít, ölel, csókol, védelmez. Erősebb, meghittebb, bensőségesebb lett a kapcsolatunk a szülés után. Mélyebb. A jó értelemben.

Tovább

1799. nap: Boszorkány érkezik (Édua születése)

Megjelent: 2015. szept. 8.

Szilárd a hátamat masszírozza meg a keresztcsontomat muskotályzsályával, Hajnal a hasamat keni uterusolajjal. Isteni illatok, jó érzés, halad a folyamat. Én egyre beljebb megyek fejben, bár mindent hallok, mintha hipnotizálva lennék. Kell is, mert egyre durvábbak. Felmerül bennem, hogy a császár egyszerűbb volt.

Tovább

1798. nap: Talpraesett (Zselyke születése)

Megjelent: 2015. szept. 7.

Éjjel indult, jó volt, kellemes, nekem bejön a vajúdás, a hullámokra való felülés. Jó hangulat volt, sokat röhögtünk, és amikor már nem éreztem elégnek kettőnk jelenlétét, Hajnal is kijött hozzánk. Nem akartam túl korán bemenni a kórházba, dél körül mégis elindultunk.

Tovább