igaz történetek szülésről, születésről

1792. nap: Kismókus (Ádám születése)

Ádám a második, nagyon sokáig, Matyi születéséig a „középső”.

Gergő születése után rögtön szerettünk volna második gyermeket. Az eredeti vágyunk, elképzelésünk az volt, hogy három gyereket szeretnénk: két fiút és egy lányt: Gergő eddig rendben is volt mint első fiú, most jöhetett a második. Jött is, egész hamar.

A terhesség alatt itt is minden rendben volt. Külön öröm volt, hogy a barátnőmmel szinte egyszerre voltunk kiírva. Hamar megtudtuk, hogy mindketten fiút várunk. Örültünk nagyon. Decemberre, karácsony előttre voltam kiírva. Féltem, nehogy ne tudjak itthon lenni karácsonykor, mert Gergő már várta az ünnepet.

„Ádámot” szerettünk volna, de nem akartuk, hogy minden ünnepe decemberben legyen, férjem tudta, hogy az veszélyes, esetleg egyszerre ünneplik összevonva, és akkor megint várhat egy évet. De nem nagyon volt más ötletünk, ez a név már régóta a „miénk” volt. Szerencsére találtunk egy Ádám napot szeptemberben, így maradhatott a név.

Még három hét volt a szülésig, amikor sült húst kívántam meg a Tescóban. Jólesett, finom volt, de valami nem stimmelt vele. Este ment a hasam. Bementünk a szülőszobára. Mondták, hogy egyelőre semmi sincs, de nem csodálkoznának, ha reggelig még találkoznánk.

Így is lett. Hajnalban már egyértelmű, rendszeres fájások voltak. Az orvosomnak sem kellett szólni, mert héttől ott volt. Akkorra értünk be. Előkészítés, burokrepesztés, és fél 10-re már meg is volt Ádám. Két és fél óra volt az egész, és karomban tarthattam őt. Mindenki boldog volt.

Ádám szopizott rendesen, csak besárgult, és állandóan aludt. Egy nappal tovább is tartottak bent, mert határértéken volt az értéke. Nagyon elkeseredtem, mert december hatodikán mehettünk volna haza, és meg volt szervezve Gergőnek a Mikulás. Még a gyermekorvosunkat is felhívtam, hogy miért nem. Ő nyugtatott meg, hogy jobb így.

Másnap hazamehettünk. Itthon vettem észre, hogy saját felelősségre távoztunk, mert még rosszabbak voltak az aznapi értékek, de ezt nem is mondta a volt iskolatárs doktornő, csak hazaküldött, és magát védve, beleírta a zárójelentésbe, hogy saját felelősségre távoztunk.

Nehéz volt Ádámot ébren tartani, rengeteget aludt, de végül minden rendben volt, szerencsére. Hamar túljutott a dolgon. De néhány napig ébresztgetni kellett az evéshez, mert nem gyarapodott eléggé, hiszen hat-hét órát is képes volt egyhuzamban aludni. Hárman csipkedtük, puszilgattuk, simogattuk, de nem használt, ő csak aludt. (Ezt a tulajdonságát máig megőrizte, szeret aludni és nehéz felkelteni.)

Ekkor kellett elkezdeni tápszert adni, merthogy hamar bealudt szopi közben, és azzal gyorsabban haladt. Ma már bánom, de akkor ezt mondták, én elhittem. Nem is volt gond az étvágyával. Végül azért néhány hónapig szopott és kapott kiegészítést.

K. T. B.

Gergő születése anyaszemmel > > >
Gergő születése apaszemmel > > >
Ádám születése apaszemmel > > >
Luca születése anyaszemmel > > >
Luca születése apaszemmel > > >
Matyi születése anyaszemmel > > >
Matyi születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.