1813. nap: Győztünk! (Csanád születése)
Minden erőmmel azon voltam, hogy uraljam a helyzetet. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy segítsem a kisbabánkat, hogy minél előbb szabaduljon ebből az állapotból. Micsoda Erő repített a cél felé! Nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Úgy éreztem, több ember ereje árad ki bennem, nem érdekelt a fájdalom, átadtam magam neki. Elképzeltem a babát, ahogy halad lefelé, és az összehúzódások között biztattam, dicsértem, hogy milyen ügyes.
Tovább
1812. nap: Szavak nélküli beszéd (drága kicsi Lellénk születése)
Hosszan állok a zuhany alatt, a forró víz nagyon jól csillapítja a fájdalmamat. Férjem minden kontrakciónál tart, biztat. A forró gőz fojtogat, pedig nyitva az ajtó. Meddig fog még ez tartani? Férjem néz és azt mondja: „Milyen szép vagy!” Én is így érzem magam: szépnek és erősnek.
Tovább
1811. nap: Anya lettem!!! (Boró születése)
Délután fél egykor burkot repesztenek. Elönt a víz. Hatalmas erővel jönnek a fájások, szinte egyik éri a másikat. Egy nálam hatalmasabb erő dobál, nem vagyok ura a testemnek. Biztatom magamat: „Engedd a fájdalmat, akkor nem fáj annyira.”
Tovább
1810. nap: Annál nagyobb fájdalom úgy sem jön, mint amit az ember éppen el tud viselni (Maja)
Megtanulhattam, hogy megéri küzdeni azért, amiben hiszünk, reménykedünk, bízunk. Hogy merhetünk kiszolgáltatottak, sebezhetőek lenni. Hogy vannak még emberek, akik tiszta szívvel, szeretettel, elfogadással és megértéssel vesznek körül. A bábák világát, eszméit megismerni külön kiváltságnak érzem. Ennyi csodálatra méltó, önzetlen és alázatos emberrel ritkán van lehetőségünk találkozni.
Tovább
1809. nap: …akit kipréseltek! (Marcell születése)
Sablon, fogadott orvosos, apás szülés volt. Sohasem fogom elfelejteni az élő hús sercegő hangját, ahogy az olló átvágja a gátat… persze, akkor ezt természetesnek vettük. Meg azt is, hogy az orvos feltérdel a szülőágyra, és könyökkel passzírozza ki a babát az anyja hasából…
Tovább
1808. nap: …aki maradt volna még! (Donát születése)
Pont akkor lépett be a fürdőszobába, amikor a baba fejét már a kezemben tartottam, de a válla elakadt… Innen felgyorsult az idő. Bámulatosan tette, amit kellett: kéz bevizez, köldökzsinór a nyakról leteker, baba megszületik, csönd…, orrból a mekónium kiszív-kiköp, baba felsír, babát betakargat, felemel – „uh, ez van vagy öt kiló” …volt. Több is.
Tovább
1807. nap: …aki jönni akart! (Borsika születése)
Hamar ki is csusszant. Míg az anyukája elfoglalta a szoba közepén a kedvenc szülőpozíciót, Ágik elküldtek valami nejlonért a szőnyegre. Még ki se léptem szinte, már kiabáltak: „Gyere vissza, jöööön!”.
Tovább
1806. nap: Kontraszt (Ajna Míra születése)
Furcsa volt, mennyire plasztikusan, mennyire konkrétan érzem, mi történik. Kontrakció alatt éreztem a méhem alakját, munkáját, a benne levő megnövekedett nyomást, ahogy a kisbabám feje hihetetlen erővel a méhszájnak feszült, és persze a fájdalmat.
Tovább