1426. nap: A mumus (Tirza születéstörténete)
Végül nagy asszertíven megkértem mindenkit, hogy hagyjanak magunkra Endrével, leheveredtünk az ágyra, és ez szinte rögtön be is vált, jött egy szinte elviselhetetlen, nyögős, lebénulós fájás kb. 5.40 körül, utána hánytam is egy nagyot, ennek azért örültem, mert gondoltam, akkor tényleg szülök.
Tovább
1425. nap: Mire megfőtt a tészta, megszületett a gyermek (Benedek születése)
Eszembe jutott, hogy mit mondott a bába, amikor utolsó találkozónkon megkérdeztem: „De mi van, ha gyorsan jön világra ez a gyermek?” „Guggolj le a földre és kapjátok el, nehogy lepottyanjon!” – hangzott a válasz félig viccesen. Ugyan már, gondoltam akkor, ez egy nagyon megfontolt, nyugodt és lassú gyermek, ez nem fog kapkodni.
Tovább
1424. nap: Akkor két Isten van (Bence)
Nem kaptam levegőt, amit nem tartottam furcsának, gondoltam, hogy a kimerültségtől van. Az azonban megdöbbentett, hogy amikor az oxigénmaszkot rám tették, az altatóorvos rémülten mondta, hogy „mindjárt elveszítjük!”. Akkor igaz, amit érzek, hogy nem tudok lélegezni?
Tovább
1423. nap: Majdnem otthon! (Dávid)
Lelkem mélyén úgy gondolom, hogy nem tudtam igazán befelé figyelni, hogy az elakadások a szülés folyamatában azért történhettek, mert sokfelé figyeltem. Ott zakatolt bennem minden figyelmeztetés, riogatás, amivel a környezetem el akart téríteni bennünket az elhatározásunktól. A nagy gyerekeim iránti felelősség, hogy nehogy megijessze őket ez a helyzet, szintén túl nagy nyomásként nehezedett rám. Nem a hely, hanem a háborítatlanság hiányzott.
Tovább
1422. nap: „Most jöjjek vagy maradjak?” (Tamás)
Ott, abban a pillanatban jutottam el odáig, hogy már nem tudtam elnyomni magamban azokat a nehéz érzéseket, amik egyre erősödtek bennem attól kezdve, hogy a babám létezéséről tudtam. Sírás közben vált világossá számomra, hogy tudatosan távol tartottam magamtól, nem akartam kötődni hozzá, hogy ne fájjon annyira, ha mégis elveszíteném. Mivel ennek én magam sem voltam tudatában, nem tudtam segítséget kérni sem Tőled, sem mástól.
Tovább
1421. nap: A születésnél nagyobb csoda nincs (Zsombó)
Neked köszönhetem, hogy az évek alatt belém oltott félelmek ellenére Dóra lányom születését úgy éltem meg, mintha az akkoriban a születésről megjelent csodálatos képeskönyv lapjai elevenedtek volna meg. Kislányom született, fájt, de mégis gyönyörű volt.
Tovább
1420. nap: Egymásra találás
Harmadik gyermekünk születésekor végtelenül boldog voltam, a gyász minden érzése nélkül. Mindeközben gyermekem már néhány hete gyászolt. Születése robbanásszerűen gyors volt. Az orvosom megjegyezte, hogy a placentában elhalt magzat nyoma van. Számomra akkor ez kevésbé volt jelentős információ, örültem az egészségesen megszületett gyönyörű gyermekemnek.
Tovább
1419. nap: Öt testvér meséje
A Paripa Titit a Király Kedveseihez, egy emberpár lábához tette, akik nem voltak igazán felkészülve erre a viharos érkezésre, de már nagyon várták Titit, az elsőnek érkezőt. Mindent megtettek, hogy Titi hosszú földi napjaira felkészüljön. A férfiember csak az mondta feleségének: „Ocsúdj lelkem, mindjárt jönnek a többiek is.” Nagyon boldogok voltak.
Tovább
