1326. nap: Magamat hibáztatom – a világon bárhol megtörténhetett volna (Ata születése)
Én lélekben a babavárás alatt végig természetes vajúdásra és szülésre készültem – labdával, sétával, vízben relaxálva stb. Nos, ez csupán álom maradt. Amikor bekötötték az oxitocint, akkor tudatosult, hogy itt bizony még sétálás sincs...
Tovább
1325. nap: Háborítatlan császármetszés (Boldizsár születése)
Azt éreztem, hogy ez nem rólunk szól, mi nem számítunk, csak a kórház, az orvos szakmai biztonsága, hírneve. „De vajon mit tehetek ez ellen 40 hét+2 naposan, teljesen összezavarodva, sarokba szorítva?” Az eszem és a szívem teljesen mást tanácsolt. A párom mindenben támogatott, azt mondta, hogy neki az a jó, ami nekem, az a fontos, hogy én biztonságban érezzem magam.
Tovább
1324. nap: A kórháztól az otthonszülésig – az otthonunk (Tünde)
Hatalmába kerített a fájdalom, de jó értelemben: elvitt egy útra, vékony ösvényen át, egy nagyon távoli helyre, ahol megtapasztalhattam, hogy a fájdalom gyönyörű is tud lenni, élvezni is lehet! Lehet, hogy egyfajta orgazmust éltem át akkor?
Tovább
1323. nap: A kórháztól az otthonszülésig – a születésház (Katalin)
Aztán beindultak a fájások. Sétáltam, meg-megálltam, letérdeltem... Mindig azt tettem, ami éppen „jólesett”. Hallgattam a testem szavára, segítettem magamnak a fájdalom elviselésében, abban a pózban, ahogy azt a legjobbnak találtam.
Tovább
1322. nap: A kórháztól az otthonszülésig – a kórház (Frigyes)
Elkezdődtek a borzalmak. Az ágyat szétszedték, engem kőmetsző helyzetbe hoztak, de mindennek tetejébe még ki is kötöztek, ami egyrészt megalázónak is tűnt, másrészt roppant kellemetlen volt, amikor begörcsölt a lábam, s képtelen voltam elérni, s kimasszírozni belőle a görcsöt. Mikor rákérdeztem, hogy ez miért szükséges, azt a választ kaptam, hogy nehogy elszökjem, meg ki tudja, hátha hisztizni fogok és rúgkapálni. Szép kis indok!
Tovább
1321. nap: Buborékban születni (Lilla)
Amikor már szünetben is látszik a fejecske, kis segítséggel sikerül megtalálni az ujjaimmal. Később én nyúlok le, amikor érzem, hogy már nem húzódik vissza. Így már egy pillanat alatt ki tudom tapintani. Mosolygok, a szülésznőm észreveszi, meg is jegyzi: „Örül, hogy szülhet!”
Tovább
1320. nap: Szülni akarok megint! (Eli)
Nem tudom, hogy fog kijönni. Egyszerűen nem fér ki! Azt akarom, hogy vége legyen. Engedjem el. Mitől félek? Mitől? Hát mindentől. Hogy fogok két gyerekkel helytállni? Hogy fogom őket visszaaltatni, ha egyszerre ébrednek? Hogy fogom a nagyobbik lelkét ápolni most? Hogy fogok a kicsire is eleget figyelni?
Tovább
1319. nap: És még a levegőt is rosszul veszem (Dovi)
És jön, hatalmas erővel, mindent elsöpör, ami az útjában áll. Tudja a dolgát, még ha ezzel egyedül is van. Az én szervezetem is tudja, a sok hülyeség ellenére. Felszabadító. Csak az a fránya levegő! Így kell ezt! Be, ki, be, ki, be, ki. Na, most jó.
Tovább