igaz történetek szülésről, születésről

1663. nap: „Jól nézze meg, most látja utoljára!” (a születésem)

Megjelent: 2015. ápr. 25.

Sokszor és sokat kérdezgettem az anyukámat a születésemről. Mindig készségesen válaszolt, de sohasem bőbeszédűen, sosem ment a részletekbe. Talán mert őt így nevelték, hogy bizonyos dolgokról nem beszélünk, nem illik… Talán mert nem is tud erről több mindent mondani, mint hogy nagyon fájt, és nagyon félt.

Hetvenes évek vége. December volt, nagy hideg, sok hó, jeges utak. Községben laktak, fél órára a legközelebbi kórháztól. Anyai nagymamámmal laktak, ő hét gyereket szült, mindent otthon, de anyunak 21 évesen ez volt az első terhessége.

A kiírtál tíz nappal előbb indult meg a szülés, erről a mai napig azt hiszi, hogy koraszülés. Imádkoztak, hogy a mentő beérjen vele a jeges úton. A kórházban közös vajúdóba került, paravánnal elválasztva. Nem volt vele senki ismerős, kvázi egyedül volt. Fekve vajúdott, 12 órán át.

Amikor végre megszülettem, kék voltam, nem sírtam fel, félrenyeltem a magzatvizet, én így tudom. Csak felmutattak neki, és azt mondták: „Jól nézze meg, most látja utoljára!” Sosem tudtam megérteni, hogy lehettek ennyire érzéketlenek egy másik emberrel, pláne egy frissen szült, fiatal, rémült anyával…

De nem haltam meg. Besárgultam, inkubátorba kerültem kék fény alá. Az első karácsonyt a kórházban töltöttük, tíz nap múlva engedtek haza.

Nem nagyon akartam szopni, folyton belealudtam. Ma már, hogy anya vagyok, tudom, hogy ez a sárgaság és az az ellen adott gyógyszerek hatására történt, de jellemző a kor viszonyaira, hogy anyámat erről nem tájékoztatták. A korabeli védőnői tanácsoknak (szigorúan egy mellből szoptasson, szigorúan háromóránként, közben teáztatás stb.) köszönhetően három hónapos koromra elapadt a teje, onnantól cumisüveg és tápszer következett, meg bébiétel.

A születésem története sosem vette el a kedvemet a szüléstől. Sosem féltem a fájdalomtól, tudtam, hogy erős lesz, de kibírom, és elmúlik. Úgy is lett.

B. K.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.