igaz történetek szülésről, születésről

1629. nap: Szép, napos őszi reggel

Megjelent: 2015. márc. 22.

Drága Ági!

Évek óta bennem van ez a történet, ez a levél, talán most meg tudom írni…

Az életem rettenetesen nehéz időszaka ez. Hogy mikor kezdődött? Nem, nem ezen az októberen. Talán amikor végül mégis megfogant ez a baba. Vagy talán amikor azelőtt jó tíz évvel végigvirrasztottál velem egy napot és egy éjjelt és eljöttél velem a határokig. Vagy talán mikor először találkoztunk, vagy annál sokkal-sokkal régebben, generációkkal korábban, ahogy egyszer mesélted: hetedíziglen..

Hol egy kerti padon, hol az előszobában kaptam Tőled a vasat egész nyáron, jó volt találkozni újra, jó volt találkozni sokszor, mondtad is, hogy ezért kell nekem ez a vas…

Nagyon szép volt az az ősz. Sok meleg nap.

Vártam az utolsó hónapot. Kicsipegettem a naptárból a legtöbb tennivalót, a családokat, gyerekeket, feladatokat is lassan el tudtam engedni, amik a munkámhoz tartoztak. Hemzsegtek bennem a tervek, mint egy tavaszi fészekrakó madárka, lendülettel láttam neki a készülődésnek.

Október ötödikén még egy hónap volt hátra. Minden erőmet elvesztettem.

Kapálóztam orvos, bába, dúla után, szedegettem össze az információkat, mit kell mondani, mit kell csinálni … „Asszonyom, a doktor úr a huszadik hét után már nem fogad új betegeket.” – „Meg tudod csinálni, úgy kell beérni, hogy pont három-négy ujjnyira legyél!” – „Várj, előbb kiveszem az aksit a telefonból.” – úgy éreztem, képtelen és tehetetlen vagyok. Mintha nem is a harmadik gyerekemet hoznám világra, mintha elveszett volna belőlem a szüléseim és a nők, asszonyok szüléseinek ereje, ahol jelen lehettem, megtapasztalhattam a nők gyönyörűséges, elsöprő energiáját.

De mégsem. Háborgott, ordított bennem ugyanaz a hang, miközben csöndes, békés menetben tiltakoztunk gyertyával a kezünkben sétálva a pesti utcákon.

Villőnek ezerszer meséltem el a születése történetét. „Most onnan mondd, Anya, hogy megláttad, hogy kislány vagyok, most onnan kezdd, hogy szép, napos őszi reggel volt, most onnan, hogy még a fiúknak elkészítetted az uzsonnát…”

Most onnan kezdem, hogy a fiúk kimentek a házból. Egy kis időre egyedül maradtam a babámmal. Ismertem ezt a helyzetet, a második fiam születésénél hosszabban voltam egyedül. Jól tudtam gazdálkodni ezzel az idővel. Szépen felfeküdni a hullámokra, engedni tovább lágyan, tudva, hogy még van idő csak együtt lenni.

És akkor előjöttek a képek a híradóból. A lábláncos, kötélen vezetett nő, a penészes cellák, fénytelen üregek… Ott jártam, az üresen kongó, hipótól bűzlő, koszos termekben a metsző hidegben, ahol a valóság sötétebb, mint a generációk fájdalma teremtette képzelet.

Villő születéstörténetéhezA bába a hátam mögött volt vagy oldalt. A profi tökéletes szakmai döntése, vagy az asszony megérzése volt-e, hogy nem akarom látni, nem akarom észrevenni, hogy ő más, máshogy szól hozzám, mást mond, mást csinál, mint ami nekem ismerős, otthonos. Gyönyörű, ahogy ott tudott velem lenni… tartani a hidat velem halál és élet között… aztán a gyerekemet idecsalogatni mégis erre a világra, amikor óráknak tűnő másodpercek teltek el, hogy végre elfogadta ezt a földet, és lélegzetet vett.

Sz. G.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.