1238. nap: Boldog családi esemény

Feleségemet az első két szüléskor annyira megkínozták a főorvosok – mint utóbb kiderült, teljesen feleslegesen, hogy lássuk, hogy milyen fontosak ők. Felesleges vizsgálódások, gáttágítás a hideg teremben, hormonkezelés a fájdalmak erősítésére, hasnyomás, gátmetszés, vákuum, gátvarrás – érzéstelenítés nélkül –, és mindezt rideg, lekezelő stílusban. Pedig ismerős orvos gyermeke volt feleségem.
A két baba 3200 gramm lett, pont a 40. hétre jöttek, egészségesek voltak, feleségem is erős, egészséges ember volt. Ezek után döntötte el, hogy soha többet kórházban!
Sokat utánaolvastunk, és beszéltünk Ági munkatársaival. Mindenre felkészültünk, és egy kórház melletti lakásban szültünk. Simán, fél óra alatt megszülte otthon harmadik gyermekünket, 4200 grammos fiút, gátrepedés nélkül. Nem volt zavaró ember, se körülmény.
Boldog családi esemény volt, hátulról a kezeimben tartottam a kitolás perceiben. A bába alul segített gátkíméléssel, lelki bátorítással. A szülés után azonnal ülni tudott és vidám volt, képes szoptatni örömmel. Semmi trauma, csak boldogság. Én ezt a kórházban szerettem volna, vagy mentő álljon a ház előtt, ha kell segítség. Akkor még nyugodtabb lettem volna.
Hálásak vagyunk Geréb Ági csapatának ezért az ősi családi esemény átéléséért. A három gyerek és feleségem egészséges.
Sz. Cs.