igaz történetek szülésről, születésről

1623. nap: Epizód

1623. nap: Epizód

Ágotát sohasem láttam azelőtt, és azóta sem. Jelentéktelen epizód lett az életemben.

Jó későn értünk oda Érdre Edinával. Ági kettőnket hívott, mert két szülés volt készülőben, de a másik nem indult be végül. Ági az udvaron eszegetett, azt mondta, mindjárt kitolás. A pár kint sétált az udvaron. Ági kért minket, próbáljuk a bemutatkozáskor kifülelni a srác nevét, mert neki nem sikerült. Mi megtudtuk. Tamásnak hívták. Hamarosan visszamentek a házba és mi is bementünk.

Ágota 21 éves, Tamás 18. Tamás jórészt aludt a vajúdás alatt, bármilyen testhelyzetben is volt. Fogták egymást valahogy, Tamás rendszerint Ágota derekára tette a kezét és aludt. Úgy láttam, igyekszik szőrösnek látszani, de ez még az első szőre. Akkor még nem tudtam, hogy ennyire fiatal, ez csak hajnalban derült ki.

Fél kettőkor Ági és Edina lefeküdtek. Örültem, hogy annyira hasonlít a helyzet Erika szülésére, mert az nagyon szép volt. Néhányszor magával is ragadott a hangulat egy-egy kis időre, de ez azért egy másik szülés volt. Kettőkor vérzés indult. Behívtam Ágit, ő a vizsgálatnál mindent rendben talált, körben tapintható a méhszáj, aztán visszafeküdt.

Ágota bement a kádba. Nem kért semmit, de azt mondta, jó, hogy ott vagyok. Tekintve, hogy Tamás nem volt ott. Ágota kérte néhányszor, hogy ne aludjon, legyen itt, de Tamás még csak nem is válaszolt. Csomag nélkül érkeztek, Ági hozta ki őket, mert Tamás a közelükben lakik. Még egy törülközőt, egy lepedőt se hoztak magukkal.

Hajnalban Ági bejött, Ágota az ágyon helyezkedett el, körülvettük. Fél ötkor éreztem, az is iszonyú erőfeszítésembe kerül, hogy egyben tartsam a testrészeimet, kibotorkáltam, láttam, hogy Edina mozog. Lefeküdtem Ági helyére, és néhány másodperc után elaludtam.

Egy óra múlva ébredtem fel, de kellett még valamennyi idő, hogy összeszedjem magam. Aztán furcsa hangokat hallottam. Amikor beléptem, akkor szívta le Ági a babát. Még csak a feje született meg. Ágota a szülőszéken ült, alatta nagy csomó papírvatta. Amint megszületett, Ágota magához vette a babát.

Kicsit elrendeztük a terepet, Ági nekilátott kitölteni a szüléstörténetet. Akkor hallottuk, hogy Tamás a jövő héten érettségizik és még Ágota is tanul. Hát igen, ezek a gyerekek nem szoktak megszületni. Ezeket a tanulás évei alatt becsúszott babákat szokták elvetetni. És értékelnünk kellene, hogy Ágota nem tette ezt. Valahogy mégse voltam nyugodt. Ez se jó. Még egy érett kapcsolatot is ezernyi veszély fenyeget. Ez meg nem érett. Hazafelé a kocsiban mondta is Edina: mi lesz, ha elmúlik a szerelem?

És azóta is rágódok ezen, pedig Ágotát már rég elfelejtettem: mi lesz, ha elmúlik a szerelem?

K. Á.

(Részlet az Inda című könyvből.)

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.