igaz történetek szülésről, születésről

1527. nap: Mire jó egy nadrág?

1527. nap: Mire jó egy nadrág?

Harmincnyolc évesen adatott meg számomra, hogy megtaláljam azt az embert, akivel le akarom élni az életem, és akinek gyermekét nagy örömmel hordtam a szívem alatt. A várandósságom problémamentesen zajlott, leszámítva egy háromnapos intravénás antibiotikum-kezelést a 21. héten.

Május 10-re voltam kiírva, és talán alapvető naivitásom miatt, de biztosra vettem, hogy aznap fogok szülni, ezért aztán, mint derült égből villámcsapás, úgy hatottak rám az április 25-én (péntek) este 21.30-kor jelentkező méhösszehúzódások. Ezek kezdetben mintha nagyon „messziről” jöttek volna, fokozatosan sűrűsödtek és váltak erősebbé, míg végül annyira erősek lettek, hogy megértettem, miért kiáltanak egyesek rögtön epidurális érzéstelenítés után.

Pillanataim maradtak eldönteni, hogy sikítozni kezdek, felébresztem a férjemet – a frászt hozva rá –, vagy határozottan a „sarkamra állok”, koncentrálok, és végzem a „Szülés, ahol én irányítok” című könyvből elsajátított légzőgyakorlatokat. Ez utóbbit választottam, mert tudtam, hogy valami csodálatos dolog vár rám, ha kitartó és bátor leszek. Szóval koncentráltam, lazítottam és lélegeztem. Így könnyebb volt kibírni a méhösszehúzódásokat, de a végén már négykézlábra kellett emelkednem, hogy el tudjam viselni őket. A férjem eközben édesdeden aludt.

Hajnali 2.30-kor megszűntek a fájások, s én végre ki tudtam pihenni magam. Az éjszakai eseményeket előzetes olvasmányaim alapján jósló fájásnak tituláltam, és a mai napig nem értem, miért nem az volt az első dolgom reggel, hogy felhívom a bábát, és elmesélem neki az éjszaka történteket.

A szombat eseménytelenül és nyugodtan telt el, bár már nem sétálgattam olyan lelkesen, mint korábban. Valahogy nehezemre esett a járkálás. Korán lefeküdtem aludni, és hónapok óta először újból végigaludtam az éjszakát. Reggel friss voltam és kipihent… és akkor 9.00-kor újra jelentkeztek a fájások… ne kérdezze senki, miért nem figyeltem árgus szemekkel az órát… de talán azért, mert még mindig meg voltam győződve róla, hogy ezek csak jósló fájások.

Mikor egy falat ment le csak a torkomon a reggeliből – a többi inkább visszakívánkozott, így abbahagytam az evést –, és elfogott a hasmenés, a férjem azt mondta, hogy most már talán felhívhatnám a bábát, mert rendben van, hogy jósló fájásaim vannak, na de ilyen sűrűn?!?

Felhívtam a bábát, aki azt mondta, induljunk el Pestre – vidéken lakom, 160 km-re a fővárostól –, aludjak ma a bátyámnál, és majd meglátjuk, mit hoz az éjszaka. Anyukám még azért megfőzte az ebédet. A férjem pedig összeszedte a cuccokat a kórházba – mert még azt sem csomagoltam össze.

12.30-kor indultunk el. Két fájás közötti szünetet kihasználva mentem le a lépcsőn (egy négyemeletes lakótelepi ház második emeletén lakunk), de ahogy leértem, újabb fájás jött, aztán a következőnél már elértem az autót.

A hátsó ülésen térdelve, menetiránynak háttal helyezkedtem el. Ülni már nem tudtam. Szolnok magasságában ötperces fájásaim voltak – anyukám nézte az időt –, Üllőnél hárompercesek. Ekkor már nem bírtam csendben maradni, a bába pedig mondta, hogy a kórházba menjünk, és beszól a szülőszobára, hogy várjanak ránk.

Szívesen lefeküdtem volna az oldalamra, vagy legalább jó lett volna, ha ki tudom nyújtani a nyakam, de az autóban erre nem volt lehetőség. A Rákóczi-hídon megrepedt a magzatburok, és csöpögni kezdett a magzatvíz. Mire a kórházhoz értünk, már a szülőcsatorna felénél éreztem a pici fejét.

Szóltam, hogy ne tolószéket, hanem hordágyat hozzanak, mert ülni már nem tudok. Bár a bába felhívta a betegszállítót, hogy a szülőszobára vigyen, ő mégis egy vizsgálóba vitt az ügyeletes orvos utasítására. Az orvosom és a bába nem érkezett még meg. Az ügyeletes doktornő megkért, hogy üljek fel a vizsgálószékbe. Nem gondoltam, hogy összejön, de azért úgy tettem, mint aki igyekszik.

Jött egy tripla tolófájás, meg még egy, és kibújt a pici feje. Aztán szusszanásnyi szünet, és a következő tolófájással kicsusszant a baba teste is… a nadrágom tartotta meg.

Aztán valaki észrevette, hogy mi történt, a kezembe adták a babát, hogy tegyem a hasamra, bebugyoláltak minket, és mentünk a szülőszobára –, hogy összevarrják azt a pici repedést, ami az állva szülés következtében a gátamnál keletkezett.

Így utólag visszagondolva, ha nem állva kell szülnöm, és oldalra fekhetek, amikor úgy érzem szükségét, még ez a pici repedés (két esztétikai öltés) sem keletkezett volna. Szóval bebizonyosodott, hogy képes vagyok gyakorlatilag egyedül is világra hozni egy kisbabát. Megjött a bátorságom az otthonszüléshez

H. K. V.

Véletlenül kiválasztott mesék.