igaz történetek szülésről, születésről

1514. nap: Elképzeléseinket feladva – kórházban (Magda születése)

1514. nap: Elképzeléseinket feladva – kórházban (Magda születése)

Több éve már annak, hogy feleségemmel az első gyermekünket terveztük. Alaposan tájékozódtunk és örültünk, hogy otthoni szülésre is van lehetőség. A várandósság alatt a bábáktól is sok további célzott segítséget kaptunk a várandóssággal, szüléssel, valamint a gyermekágyi időszakkal, csecsemővel, szoptatással kapcsolatban is. Meg voltunk győződve róla, hogy az lenne a legjobb, ha gyermekünk otthon születne meg.

Emlékszem, hogy amikor már ott volt a születés ideje, akkor a nappaliban a kanapén pihenve méregettük a fájások közti időket egy régi mechanikus stopperórával. Valamikor koradélután lehetett. Kezdetben még rendszertelenek voltak, aztán kezdtek ritmusosabban érkezni. Többször is beszéltünk közben a bábákkal, hogy mi van velünk, és azt is tudtuk, hogy mikor indultak el hozzánk egy másik szülés után, és mikorra várható az érkezésük. Nyugodtan figyeltük a fejleményeket. Vártunk.

Talán már este lehetett, amikor sűrűbbek voltak az összehúzódások és sokkal erőteljesebbek is lettek. Úgy emlékszem, hogy a méhszáj szépen tágult, és egy idő után már csak egy perem maradt belőle, aminek az eltűnésére vártunk. A bábák masszázzsal, testhelyzetekkel, testi, lelki támogatással segítették a folyamatot. Később volt egy olyan állapot is, amikor feleségem megváltozott viselkedéséből és a bábák készülődéséből úgy tűnt nekem, hogy már a kitolási szakaszba kerültünk, és nemsokára jön a baba. Nekem az volt a dolgom, hogy támaszt adjak a feleségemnek, de ezen túl együtt is lélegeztem vele és igyekeztem felvenni a ritmusát. Lehet, hogy ezt vittem túlzásba, de persze lehetett sok más oka is, hogy egyszer csak azt tapasztaltuk, hogy visszalépés történt, és ismét összébb húzódott a méhszáj. Utána újabb összehúzódások jöttek, de kezdtek nagyon fájdalmasakká válni, és a méhszáj nem tudott egészen eltűnni.

Egy idő múlva a bábák megemlítették a burokrepesztés lehetőségét. Elmondták, hogy miben segíthet, és hogy milyen kockázatai vannak. Feleségemmel megfontoltuk a dolgot, és mellette döntöttünk. Újabb összehúzódások sora következett, de sajnos nem tapasztalhattunk számottevő előrelépést, a feleségem már kezdett elfáradni.

Ismét elbeszélgettünk a bábákkal, és végül úgy döntöttünk, hogy eredeti elképzeléseinket feladva kórházba megyünk. Vettük az erre az esetre összekészített holmit, szóltunk a választott orvosnak, és bementünk a kórházba. A bábák elkísértek, ott bensőséges búcsút vettünk, és mély hálával megköszöntük, amit értünk tettek.

A kórházban néhány durva bevatkozást is bevetve világra jött a lányom. A kicsit hamarosan egy másik intézménybe szállították. A feleségem így már nem látta értelmét, hogy ő a kórházban maradjon, és sérülései ellenére inkább saját felelősségére hazajött.

A kicsit számos megpróbáltatás után a tizedik napon sikerült visszaszerezni. Ma már bizonyosan máshogy lennék jelen azokban a kórházi helyzetekben, és sértetlenebbül kerülnénk ki a rendszerből.

Minden trauma ellenére úgy gondolom, hogy jól tettük, hogy az otthonszülés mellett döntöttünk. Sajnos akkor máshogy alakult, de következőre már sikerült.

H. A.

János születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.