igaz történetek szülésről, születésről

1502. nap: Revans (Réka születése)

1502. nap: Revans (Réka születése)

Az első házasságomba nagyon meggondolatlanul ugrottam fejest, egy év után el is váltam és a kislányommal visszaköltöztem az édesapámhoz. Néhány év múlva megtaláltam a párom, és összebútoroztunk. Neki két kisiskolás fia volt, nekem egy óvodás lányom. Természetesen közös gyereket is szerettünk volna még, és nagy örömömre újra várandós lettem. A fiúk eleinte nem voltak túl vidámak, de amikor megszületett a kicsi, minden megváltozott és igazi kistesóként tekintettek rá.

Az első lányomat kórházban szültem, mert a 36. héten érkezett egy augusztusi napon, egy drasztikus hidegfront közreműködése által. Torlódás volt aznap abban a szülőszobában (és szerintem máshol is). Szó sem lehetett otthonszülésről, hiába volt az előzetes információs hét és felkészülés. Mivel nem töltöttem be a 37. hetet, nem lehet otthon szülni, ez a szabály. És ez így van jól.

Második várandósságom alkalmával (és a harmadiknál is) nagyon izgultam, hogy betöltsem a 37. hetet. Ez az időszak azért is nagyon várakozásteli volt, mert éppen karácsonyra esett. Különleges időszaka az évnek. Aztán elmúlt a karácsony, nagyon örültem, túl voltam a 37. héten. Aztán elmúlt a szilveszter is, ez már a 38. hét. Megvallom őszintén, ekkor már kissé terhes volt a rokonaim szinte mindennapos érdeklődése a hogylétem felől, mivel én már karácsonyra beígértem nekik az új jövevényt (az előző gyerekem születése okán), és még mindig sehol semmi. Arra is emlékszem, ezekben az utolsó napokban olyan kicsire nyomódott össze a gyomrom, hogy tizedannyit sem tudtam enni, mint rendesen. A testmagasságom 158 cm, és a gyerek a hasamban nem is fért el már függőlegesen, fejjel lefelé, csak kissé sréhen, mert így egy gondolatnyival több helye volt.

Egy pénteki napon (a 39. héten), amikor épp délután vendégségben üldögéltünk egy régi kedves ismerősnél (aki szerencsére az utcánkban lakott), elkezdett szivárogni a magzatvíz. Én sűrűn elnézést kértem az ülőpárnája miatt, és hazaindultunk. Nekem az előző, kórházi szülésélményem legpozitívabb momentuma a fürdőkád volt, ami nagyon tompította a vajúdás fájdalmait, ezért én most már ragaszkodtam a fürdőkádhoz. Mivel nekünk ekkor még nem volt fürdőkádunk (csak zuhanytálcánk), ezért előre kigondoltuk, hogy az érdi Születésházba megyünk majd, ha menni kell, mert ott volt fürdőkád. Viszont autónk nem volt ekkoriban. Ezért nagyon örültem, amikor az ismerős felajánlotta, hogy elvisz minket Érdre a kocsijával, és majd haza is hoz, szóljak bármikor.

Otthon már jó ideje összepakoltam az otthonszülős pakkot, ami két hatalmas sportszatyrot is megtöltött, a gumilepedőtől a hősugárzón át a kisruhákig mindent tartalmazott, előírásszerűen. Estére már a fájások is elkezdődtek, telefonáltam is a segítőknek, és tíz óra körül elindultunk a Születésházba. Arra határozottan emlékszem, hogy kétszer is hánytam, és ennek nagyon örültem (mert ez a dolog egy normális lefolyású otthonszüléshez, mondhatjuk, hogy hozzátartozik); a fürdőkádnyi meleg víz nagyon sokat segített, és enyhítette a fájdalmat, és arra is emlékszem, hogy miután kijöttem a kádból, és már a kitolási szakban voltunk, aludtam az ágyon két-három, vagy akár öt percet is, nem tudom. A férjem kérdezett is benneteket, hogy ez így normális-e, de megnyugtattátok, hogy minden rendben van.

Minden más volt, mint a kórházban. Ott egyedül voltam, magányos és kiszolgáltatott. Itt egyetlen pillanatra sem hagytatok magamra, és abszolút háborítatlanul szülhettem. Még a sztetoszkópos szívhanghallgatást is megvétózhattam, ha éppen akkor kontrakció volt. Nagyon köszönöm nektek ezt az élményt. Átélhettem, hogy teljesen bízhatok a testemben. Képes vagyok megszülni (háton fektetés, lábkikötözés és hasba könyöklés nélkül) a kislányomat, akinek 4 kg volt a születési súlya. Egy piaci jellegű mérleggel mértétek meg, és 4 kg-ot mutatott.

A gyerekkel minimális gond volt, kissé furcsa hangot adott ki, amikor levegőt vett, úgy emlékszem, folyadék kerülhetett az orrjárataiba. Aztán vele minden rendben lett. Nagyon nagy szaktudású szakemberekből áll a csapat, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Eltelt egy kis idő, és a méhlepény még mindig nem született meg. De nem volt semmi sürgetés, semmi beavatkozás, minden haladt a maga ütemében, és egyszer csak az is megszületett.

Mindenki nagyon boldog volt, aztán a doula és a bába hazamentek aludni, mert már hajnalodott, a férjem, én és a pici meg ott aludtunk együtt az ágyon, mert délelőttre kihívtuk majd oda a gyerekorvost, aki megnézte, hogy minden rendben van vele, és pecsétes papírt adott, ami kellett a hivatalos ügyek intézéséhez. Amikor ez is megvolt, szombat délben hívtuk újra az ismerősünket, hogy vigyen haza mindhármunkat.

Otthon a szoptatással minden rendben ment, hat hónapig csak szopott a kicsi. És még egy dolog jutott az eszembe: néhány hetes volt, amikor megjegyezte valaki, hogy milyen szép gömbölyű feje van a picinek. Ugye, császáros kisbaba? A férjem határozottabban emlékezett rá, hogy a szüléskor egészen csúcsos volt a gyerek feje. Miután visszarendeződtek a koponyacsontok, láttuk mi is, hogy szép gömbölyű a fejformája, annyira, hogy mindig egy mérettel nagyobb sapka kellett neki, mint a ruhamérete. Ilyen típus.

A gátsebem, mivel nem tudott tágulni eléggé, ezért kissé megrepedt, de semmi gond – mondtátok, majd magától összeforr. És így is lett.

Hogy mitől volt revans? Mindentől. Mindent tudtam. Nem csak egy tárgy voltam a kórházban, akiből meghatározott módon ki kell sajtolni a gyereket. Nagyon örültem ennek a tapasztalatnak. És köszönöm, hogy akkor és ott velem voltatok.

K. E.

 

 

Szonja > > >
Tündi > > >
Tündi – testvérmese > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.