igaz történetek szülésről, születésről

1482. nap: Otthon minden egyszerűbb – a második fiam születése

1482. nap: Otthon minden egyszerűbb – a második fiam születése

Első gyerekünket egyszerre szültük egy barátnőmmel. Ő otthon, én kórházban. Amikor mesélte, hogy Geréb Ágihoz járnak felkészítőre, és otthon akar szülni, én hüledeztem. Arra neveltek, hogy a kórház a biztonságos, és én mondtam a sablon szöveget, amit azóta mástól hallok. Ő nem akart meggyőzni, és így inkább nem is beszéltünk a témáról, sajnos. Megszülettek a fiaink, és én láttam a kórházat, rájöttem, hogy hamis illúzióim voltak, és hallottam, hogy milyen otthon. Ég és föld.

A második várandósságnál kerestünk új orvost és másik kórházat, és eljártunk Ágiék információs hetére. Első szülésem előtt jártam kórházi szülésfelkészítőre, rengeteg könyvet elolvastam, szültem, azt hittem, túl sok újat nem tudnak mondani, de ha ez kell az otthonszüléshez, ám legyen. Ehhez képest rengeteg új információt kaptam, sok mindent megértettem, amit korábban senki sem akart nekem elmagyarázni. Már tudtam, hogy nem akarok újra kórházba menni.

A család próbált lebeszélni, de nem sikerült, a férjem viszont teljesen mellettem állt. Kb. a harmadik hónapban voltam, amikor a férjem mondta, hogy fél év múlva lesz majd a munkájában egy olyan nap, ami nagyon fontos, ha akkor szülök, eljön, de az neki kellemetlen lesz, jó lenne elkerülni. Eljött az a nap, majd telefonált, hogy készen vannak, és én éreztem, hogy kezd fájdogálni a hasam.

Másfél éves kisfiammal épp sétálni készültünk, de visszafordultunk, amit ő elég rosszul viselt. Én ijedtemben megkergülten nekikezdtem takarítani, hogy minden rendben legyen, és főzni másnapra, ahelyett, hogy pihentem volna. A fiam erre egymás után többször leöntötte magát vízzel, át kellett öltöztetni, lerántotta a varródobozomat a komód tetejéről, és én a fájások között a gombostűket szedegettem össze a földről, és próbáltam őt távol tartani tőlük. Éreztem, hogy ez nem fog így menni, hívtam az apósomat, hogy jöjjön el a gyerekért, és a férjemet, hogy lassan jöjjön haza, és úgy készüljön, hogy másnap nem megy dolgozni (sajnos nem hangsúlyoztam, hogy hagyjon ott csapot-papot és sietve jöjjön).

Megjött az apósom, látta, hogy időnként jönnek a fájások, és nagyon megijedt, hogy csak ő van velem. Hívtam a férjemet, hogy siessen már, de ő nem halotta a mobilját a nagy forgalomban, és nem vette fel. Hívtam Ágit és a doulámat. Ágival egyszerre ért haza a férjem, és én nagyon megkönnyebbültem, hogy végre mindenki itt van.

Apósom menni akart a gyerekkel, és úgy volt, hogy a kocsikulcsot otthagyja nekünk, ha kellene az autó, de eltűnt a kulcs. Mint egy olasz vígjátékban, a pici lakásban mindenki a kulcsot kereste hatalmas felfordulással, és nekem elegem lett, hogy szülni fogok, és végre nyugalmat akarok, ezért bezárkóztam a vécébe. Ott volt a kocsikulcs belülről a vécéajtó zárjában, odatette a kisfiam. Végre apósom elment a gyerekkel, és én megnyugodva lefeküdtem pihenni egy kicsit.

Majd együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, és életem legkellemesebb élménye, olyan békés és meghitt volt minden, boldog várakozás valami jóra. Amikor jött a fájás, mindenki csendben maradt, figyelt és várt, majd beszélgettünk tovább. Majd eljött a befelé fordulás, és már csak magamra figyeltem, de boldog voltam, és hihetetlen biztonságban éreztem magam. Zavart a fény, gyertyát gyújtottunk. Ági és a doulám folyamatosan masszírozott, meleg borogatást készítettek, mellettem voltak, bármit kértem, ami jólesett volna, segítettek, sokkal több figyelmet kaptam, mint a kórházban az első gyereknél, és ez is megnyugtató volt. Keresgéltem a helyemet, előzőleg elképzeltem, hogy milyen pozícióban szeretnék szülni, de menet közben rájöttem, hogy az nem esik jól, így végül oldalt fekve szültem.

Megszületett a kisfiam, elégedetten feküdt rajtam, nem sírt, csak élénken nézelődött, nem volt vér sehol, nem volt fájdalom. Csak feküdtünk a családi ágyban együtt hárman. Fényképezni akartunk, és akkor tűnt fel, hogy kevés a fény, és tudatosult bennem, hogy ösztönösen minden fényt lekapcsoltattam, csak egy gyertya égett, hogy Ági lásson is valamit. Pont éjfélkor született a baba, így tanakodtunk, hogy melyik napra is anyakönyveztessük. Elmentem zuhanyozni, felhívtam a szüleimet, és elmondtam a nagy hírt, akik alig akarták elhinni, annyira érződött a hangomon, hogy nem fáj semmim, erőm teljében jól vagyok.

Két óra múlva aludtunk egy nagyot reggelig, a baba pedig ott szuszogott mellettünk. Kipihentem magam, nem zavart senki. Reggel felpattantam, hogy reggelit készítsek, úgy küldött vissza a férjem az ágyba pihenni. Tudtam örülni a gyerekemnek és a családomnak, és ez nekik is jó volt. Igaz, a férjemnek két napja ment el az ügyintézéssel az anyakönyvezéshez, de megérte.

Utószó: Másfél éves lett a fiam, amikor az apósom hosszas betegség után otthon, békésen, a családja körében elhunyt. Sem a hospice, sem az otthonszülés nem volt akkoriban túl gyakori. Egy ismerősünk megjegyezte rólunk, hogy mi ilyen különcök vagyunk: otthon akarunk szülni és meghalni is. Szerintem mindkét kaput így lehet a legszebben, békésen átlépni, ha azok vannak mellettünk az otthonunkban, akiket szeretünk, és körülvesznek a figyelmükkel, szeretettükkel.

F. B.

Első gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.