784. nap: A negyedik szülésem – Pilátus a Credóban

Prológus: Miután megszültem a gyerekeimet, felvetődött bennem a gondolat, hogy jelen lehessek egy szülésnél, amiben nem én vagyok a főszereplő, és nem nekem fáj. Aztán egy skanzeni kirándulás alkalmával épp elkaptuk, ahogy egy bekerített réten egy kecske ellett. Jó nagy tömeg csődült össze és bámészkodott a kerítés mögé. Sajnos, az ellés nem zajlott kifogástalanul: a harmadik kiskecske faros volt, és a gazda hajtott végre mindenféle módszert, hogy kisegítse a gidát. Ezek egyike volt az, hogy kipiszkálta a gida hátsó lábait és azoknál fogva próbálta kihúzni, miközben az anyakecske az ellenkező irányba menekült. Az akció nem volt sikeres, én pedig teljesen rosszul lettem, alig álltam a lábamon. Akkor letettem arról a tervemről, hogy bárki szülését végigkísérjem.

Egy kórházi és két otthonszülés után mégis újra szülőszobában kötöttem ki. A barátnőm hívott meg, hogy legyek mellette ebben a nehéz órában, ugyanis a terhessége kezdetén a gyerek apja elhagyta őt, és egyéb rokonokra se számíthatott, egyrészt a távolság miatt, másrészt azért, mert orvosok, és nem szeretnek otthon szülni, szemben a barátnőmmel, aki szeretett volna. Így három hétre odaköltöztem hozzá gyerekestől, egy tőlünk 200 km-re lévő városkába.

Sajnos, túlságosan hamar kezdődtek a fájások, otthonszülésről szó sem lehetett, egy szép este kórházba kellett menni, ahol az első a CTG-írás volt, majd vizsgálat, vérvétel is. Aztán kaptunk szülőszobát, a fürdőkádasat. Szépen belaktuk, zenét tettem be, elkértük a labdát, még táncoltunk is a fájások között. Aztán Zsuzsi bekívánkozott a kádba. Ott szépen elszuszogta a fájásokat. Benne volt jó egy órán keresztül, aztán valahogy remegni kezdett, kikívánkozott. A szülésznő segített kimászni.

Zsuzsi az ágyba került, ami egy szép, nagy, kerek ágy volt, annyira, hogy a szülésznőnek is rá kellett térdelni (az ágyra), hogy Zsuzsi közelébe juthasson. Ő is, én is nagyon féltünk, mert a doktornő már az elején rémisztgetett minket mindenféle veszéllyel, ami a koraszülötteket érheti a szülés során. Próbáltam nem mutatni, de rettegtem, hogy császár lesz a vége. A doktornő ugyanis büszkén hívta fel a figyelmünket arra, hogy ő kiválóan operál.

A vérvételből kiderült, hogy valami fertőzése lehet a Zsuzsinak, ami kiválthatta a koraszülést. Ezért antibiotikumot kellett neki adni infúzióban. Ez már nem volt gond, mert már rég meg volt szúrva a véna, a vérvétellel ezt is elintézték. Meg azt is, hogy Zsuzsi bármire is használhassa azt a kezét.

Ekkor elkezdtem magamban gondolkozni, hogy mit csinálok a Zsuzsival, ha műtőbe fogják vinni. Szerencsére, csodálatosan haladt előre az egész dolog, a szívhangok se hagytak minket cserben. Amikor elkezdett hangossá válni, már nyolc centinél tartott a méhszáj, és én ujjongani kezdtem, hogy innentől nincs visszaút, ezt 99%-ban megnyertük.

Döbbenetes hangok jöttek Zsuzsiból, de ezeket én már mind ismertem, és tudtam, hogy a legjobban halad minden. Százmilliószor elmondtam neki, hogy kiválóan csinálja és már nincs sok hátra. Összekapaszkodtunk. Ő beleordított a fülembe. Állítja, hogy eltörte a derekamat, pedig nem.

A kitolási szakaszt a szülésznő dirigálta, a szünetben elmondta a Zsuzsinak, hogyan vegyen levegőt, hogyan nyomjon. Katicapózban. De a háta azért jól meg volt támasztva, és kapaszkodót is adtak neki. Az alatt a pár tolófájás alatt, amíg kibújt a baba, az orvos a szívhangfigyelőt tartotta a Zsuzsi hasán. A gép mögöttem volt, de fél szemmel láttam, hogy jók a jelek.

Aztán végre meglett a baba, egyből elkötötték a köldökzsinórt, amit én azért elvághattam, de semmi egyéb jogom nem volt. Fél percig a Zsuzsira tették a kicsit, aztán átvitték a gyerekosztályra, hogy megvizsgálják. Nem engedték, hogy vele menjek.

Fél óra múlva a gyerekorvos személyesen hozta vissza, és közölte, hogy minden rendben, csak két dologra kell odafigyelni: egyrészt, hogy eleget egyen, mert épp kétkilós, másrészt, hogy ne hűljön ki. Csak azt nem értem, hogy akkor miért kellett a picit a hideg, huzatos kórházi folyosókon áthurcolni a gyerekosztályra, és miért nem volt képes az orvos a szülőszobára jönni, hogy helyben megvizsgálja, ha utána úgyis átjött. Szegény Zsuzsi írt egy szülési tervet, amit meg akartunk beszélni a doktornővel, aki mindenre azt mondta, hogy szó se lehet róla, a gyerek koraszülött, és ilyen helyzetben nincs kegyelem, a kórházi protokoll követendő.

A továbbiakban az volt a teendő, hogy a baba elég táplálékot kapjon. Mivel anyatej még nem volt, tápszert kellett kapnia. Erre Zsuzsi begerjedt: azt már nem, neki viszont van egy barátnője, aki szoptat, és tőle kellene tejet kérni, hogy azzal etessék a babát, ne pedig valami mű kotyvalékkal. Így nemsokára már fejhettem is…

Először azzal jöttek, hogy hát ezt ki kellene vizsgáltatni HIV meg hepatitis miatt. Zsuzsi azt felelte, hogy ne hülyéskedjenek már, a barátnője vagyok. Ezután közölték, hogy ők ezt nem ajánlhatják, de ha akarjuk, megtehetjük. Kösz! Fejtem egy kis tejet, amit aztán a szoptatós nővérke beadott a babának, felhívva a figyelmünket arra, hogy ő ezt a szülők beleegyezésével teszi. Innentől kezdve napjában háromszor robogtam be a kórházba a három sajátommal a sarkamban, hogy megetessem Robikát, fejjek neki tejet.

Az egész osztály a csodánkra járt, ilyet még az életben nem láttak, hogy a baba nem tápszert kap, hanem anyatejet mástól (külföldön vagyunk, itt nincs tejgyűjtés). Persze, elhangzott az is, hogy ám ez nem olyan, mint a kolosztrum, ami a babának igazából kell ilyenkor. Hát nem tudom, hogy a tápszerben mennyi a kolosztrum, de ez nem is lényeg. Megingathatatlanok voltunk.

Négy nap után hazamehetett a kis kétkilós és az anyukája, ezzel egyszerűsödött a helyzet, nem kellett kórházba rohangálnom, és tudtam végre rendes kaját főzni Zsuzsinak és a gyerekeimnek is, mert az bizony hanyagolva volt.

Két nap múlva behajtott minket a védőnő a kórházba sárgaság gyanúja miatt, mert attól akár agykárosodása is lehet. Ott vérvétel. Én fogtam Robikát, anyukája sápadtan ült egy széken. Három óra várakozás után végre megjelent egy kis doktornő és elmondta, hogy a gyerek értékei jók, de mivel ilyen pici, bent tartaná megfigyelésre. Sok logikát nem láttam benne, hogy egészséges gyereket minek kellene bent tartani. A párom erre azt mondta, amikor elmeséltem neki, hogy ő is csak 168 centi, mégsem fekszik kórházban.

Zsuzsi teljesen összetört: fejni-etetni a kórházban éjt nappallá téve nem leányálom, ezt tudta már jól. Amikor a doktornő látta, hogy milyen állapotban van Zsuzsi, megkönyörült, és a fenyegető hangot felváltotta a megértő: persze, saját felelősségre hazamehetünk, akkor ő előkészíti a papírokat, alá kell írni.

Másnap jelentkeznünk kellett a gyerekorvosnál, aki megállapította, hogy a gyerek makkegészséges, csak pici.

Robika azóta otthon szépen hízott fél kilót, a kis pofijai kigömbölyödtek, anyucija szemefénye, kéthetes. Az én fogadott fiam.

K. S.

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Harmadik szülésem > > >
barátok > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

• 1565. nap: „Szóljon, ha jön a fájás!” (Első gyermekem születése)
• 1632. nap: Munkatechnikailag teljesen kibillentve (Martin születése)
• 1591. nap: Megint „mi lett volna, ha…” (Marci és egy sikertelen VBAC kísérlet)
• 11. mese: Titkos küldetés (Guszti)
• 679. nap: Bizalom vagy kontroll ‒ nekem is jár a csoda?