igaz történetek szülésről, születésről

1461. nap: Amíg a tea megfő… (Márton születése)

1461. nap: Amíg a tea megfő… (Márton születése)

Most, amikor Márton kétéves születésnapjára készültünk, jöttem rá, még mindig elevenen bennem élnek a születése körüli események.

Délután jön a mosogatógép. K. Ági viccel, milyen rendes gyerek, ezt a nagycsaládhoz már elengedhetetlen kelléket is megvárja. Napközben hazahívom Gyurit, mert úgy érzem, nekem nem lesz erőm, ha valaki jön ide szerelni, kezdek mással foglalkozni. Igen, valami elkezdődött, lassan meg fog születni. Nagyon-nagy kérdés, hogy esetleg még ma éjszaka, vagy holnap? De a holnappal baj van! A naptárban nagy piros XXX-ek rajzolva, jelezve magamnak, hogy azon a napon nem lehet szülni, mert mindenkinek rendkívül fontos elfoglaltsága lesz a Főváros Ítélőtáblán. Az egész várandóságot belengi ez a bizonytalan és félelemmel teli helyzet, és tessék, most itt állok a szülés kapujában, és ez a gyerek a tiltott napot választja? Hát én erre egyáltalán nem vagyok felkészülve, én nem az a magamban szülős fajta vagyok.

Kattognak a fejemben az alternatív forgatókönyvek, a kórház, ahol a „háttér” orvosom van – időközbeni vezetőváltás miatt bizonytalan hely lett – oda nem mehetek. Akkor talán az I. kórház? De ott most nincs senkim. Az egész éjszaka egy rémálom, nincs még megoldás a fejemben, azt már érzem, hogy reggelig nem születik meg, de talán megvárja a délutánt, amire mindenki felszabadul, akikkel én terveztem szülni, akikre várok.

Kora reggel újabb telefonok, a bába javasol egy alternatív bábát. Ó, talán akkor az jó lesz! Kiderül, ő nincs most itthon. Hú! Nincs pánik, megoldjuk a helyzetet! Újabb telefonok, újabb ismerősnek. Kérem, jöjjön be velem a kórházba, mert ő ott képben van, de ő sem ér rá. Neki is az a rendkívül fontos elfoglaltsága van ma délelőtt a Fővárosi Ítélőtáblán. Hú, jaj! Ő is javasol egy alternatívát. Újabb telefon, újabb ember, egy dúla, aki bejön velem a kórházba.

Telefon a szomszédba, Boró és Misi átmennek, Boró pont éjszaka lázasodott be (óvodai influenza), de hősiesen megért mindent. Viszik a Királyfi születik meglepetéskönyvet, és mennek át.

Életemben először beszélek B. dúlával, de megnyugtat a hangja, ő mindenhova jön velem, segít. Az első kapaszkodó és biztos pont a szörnyű éjszaka után. Elindulunk akkor be a kórházba, az I-be, no, hát ott még úgysem szültem. Akkor most ez lesz. De ne taxival! Hirtelen elhatározásból felhívom egy ismerősöm – aki gyerekvigyázó lett volna és mellesleg már három gyereket szült otthon –, vigyen be ő. Ez a gondolat most valahogy biztonságot ad.

A kórházajtóban találkozunk B-vel. Nálunk egy nagy hátizsák a cuccokkal. De valamiért nem megyünk be! Nem tudom, miért. Csak leülünk a narancssárga műanyag székekre az előtérben, és beszélgetünk. Megtudjuk, hogy ő kísért már kórházban, otthon, nagyon jó és megnyugtató vele lenni. Kicsit hideg van itt az előtérben. Közben a fájások alábbhagynak. SMS-ek mennek: hogy állnak a rendkívül fontos dologgal? Jön a válasz: még egy órát biztosan tart.

Egyszer csak az az ötletem támad, menjünk el valahova ebédelni: Nincs itt valami menza vagy kis étterem? Komolyan így fájások közben akarnék én oda menni?! De valahogy elmozdulnék már innen, magam sem tudom, hova és hogyan. Gyuri viszont nagyon ügyesen kérdez, és összerakja a dolgokat, amíg az én fejemben már nem tudnak összeállni. „Menjünk büfébe?” – kérdezi. „Nem.” „Akkor szálljunk be az autóba?” – kérdezi Gyuri. „Jó!” „Menjünk el B-hez, és várjuk meg ott a rendkívül fontos dolog végét?” „Oké. Azt hiszem, megvárom.” Kati, aki otthonról idehozott, kérdezi, ő menjen vagy maradjon? „El ne menj! Gyere te is utánunk!” – mondom zsigerből.

Zajlik a jég a Dunán. Útközben Gyuri tovább kérdez, mi merre, milyen messze stb…, a végén oda lyukadunk ki, hogy megyünk haza, és majd ott megvárjuk a rendkívül fontos dolog végét.

De közben megállapítjuk, hogy jó kis csapat vagyunk mi így négyen! Nekem a szüléshez Gyuri mellé mindig két segítő ember kellett a fejemben, mindig így képzeltem el, és most így akkor megvan a létszám: én a babával, Gyuri, B. és Kati. Ezzel a gondolattal bukunk át a Róka-hegyen. Hazafelé meglátom a hegyoldalban elterülő falut, és a fájások elementáris erővel újra rám törnek! Mindent belep a hó.

Hazaérünk. Ropog a fehér hó a nehéz lépéseimtől, ahogy a körtefa alatt sétálok fel a házig. A teraszon átfut a fejemben, hogy van-e nálunk szívhanghallgató. Bemegyünk, behúzom a függönyöket, matracot kérek a szobába. Gyuri feltesz egy teavizet. Harangoznak, déli harangszó. Figyelek. Hazaértünk. Egy fél pillanat van a megnyugvásra. Én most szülök. Ezt most én csinálom, de itt vannak mellettem. Elmegy a magzatvíz, kimegyek a fürdőszobába, minden teljesen tudatos bennem. Érzem, mi történik.

Eszembe jut, hogy Misinél állva volt jó szülni, szólok előre, hogy majd tartsanak meg, hogy megint tudjak állni. Ülök, állok, locsog a víz mögöttem, ahol a felmosóvödör szokott lenni, nem is értem, mondom, az a víz nem biztos, hogy tiszta, ők meg engem nem értenek, hiszen ők a forró vizes borogatást csinálják, csak én ragadtam le a felmosóvödörnél. Valaki hátulról masszíroz, megköszönöm Katinak, de közben Gyuri az, még az Ágiéktól leste el két éve.

Remeg a lábam. Nagyon remeg a lábam. Fogjatok! Látszik a haja! Törölközök előkészítve! Még egy kicsi, és kint van! Jó-jó, értem, nem tudtok mást mondani, biztattok – gondolom magamban. De tényleg! Olyan szépen, olyan könnyen! Nem is látom, mert mögöttem van. Kati karjaiba érkezett, kissé integetve a kezével, a tiltott napon, fittyet hányva erre a bolond világra!

MártonKezembe kapom. Márton! Szia, Márton! Besétálunk a szobába. Hát itt vagy! Megjöttél! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ,,kalandosan” fogsz te megszületni!

Fekszünk az ágyon. Olyan hihetetlen az egész! Pár órája ismerem B-t, és eredetileg gyerekvigyázónak kértem Katit, de most már egy csapat vagyunk, akiket talán örökre összekovácsolt a születés csodája.

„Felforrt a teavíz!” – jön be Gyuri. „Mi legyen? Zöld tea?” „Rendben!”

Jön a telefon, hogy végeztek a rendkívül fontos dologgal, Gyuri mondja, hogy mi is. Fekszünk, ülünk, teázunk. Várjuk a bábát. Megjön. Nagyon-nagyon örülök neki! Köldökellátás. Teljes a csapat! Hatalmas erőkkel és boldogsággal van tele a szoba! Hazaérkeznek a szomszédból a gyerekek. Olyan jó lenne most örökre így maradni!

Két éve volt.

Most két évvel később, február 10-én is jön B. Hoz öt szál rózsát. „Miért öt?” – kérdezem. Hát talán… mi öten, akik így összekovácsolódtunk ebben a születésben.

Felteszek egy teavizet. „Mi legyen? Zöld tea?” „Rendben!” Aztán átsétálunk Katihoz. Pár napja született neki a negyedik baba ugyanazzal a bábával.

G. N.

Megbábulva > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.