igaz történetek szülésről, születésről

1369. nap: Az utazás (Gabi születése, 1973)

Megjelent: 2014. júl. 5.

A második gyerekünket is nagyon vártuk. Úgy terveztük, hogy mire az első gyerek hároméves lesz, addigra megszülessen a második. De sajnos, azt elvetéltem, ezt úgy tudtam meg, hogy már harmadik hete véreztem, és nem is normál menzesz volt, időnként csoki színű, sűrű, elmentem az orvoshoz, és egy egészségügyi kaparást végeztek. Megkérdeztem, hogy mi volt ennek az oka, akkor mondta az orvos, hogy vetélésem volt. Így ebből visszagondolva az előzményeket, kikövetkeztettem, hogy ez már nem az első lehetett, mert az első terhességem előtt is volt már két-három hasonló eset. De az még fiatalabb lehetett, és nem volt ennyire hosszadalmas lefolyású. Úgy hogy fogamzásgátló tabletta szedését javasolta az orvos, hogy megerősödjek, és újra próbálkozzunk kb. három hónap után.

Végre ez is sikerült, akkor a férjemet kiküldetésbe helyezték Németországba. Egyrészt örültünk, mert dupla fizetés volt kilátásban, másrészt nekem igen csak nehéz lett. Itthon minden rám maradt. Kertes házban laktunk, nem volt vezetékes víz, az utcáról hordtuk a vizet, olajkályha volt. A férjemnek az öccse segített, ha gond volt. Németországból szép gyermekholmikat lehetett hozni, de ezt nem mertem a férjemre bízni, mit tudja ő, mire van szükség, és melyik felelne meg méretben, színben, fazonban stb.

A hatodik éves nagylányommal kimentünk, hogy meglátogassuk az imádott apukáját. Akkor már nyolcadik hónapos terhes voltam! Mindenki le akart beszélni az utazásról, de én hajthatatlan voltam. Anyukám is mondta, mi lesz veled, ha ott jön rád a fájás. Én úgy voltam vele, a világon mindenütt tudják, mi olyankor a teendő, és különben is még van egy teljes hónapom. Odafele hálókocsival mentünk, az kényelmes volt, de visszafele még helyjegyünk sem volt, mert nem tudtuk, mikor jövünk visszafele. Ülőhelyünk végül is lett, de az nagyon fárasztó volt, még most is magam előtt látom, ahogy ment a vonat, úgy ringott a hasam, mint ha nem is hozzám tartozott volna.

Hazajöttünk, pénteken és vasárnap délután elment a magzatvíz, de fájások nem jelentkeztek. Gyorsan kimostam a babaholmikat, hogy össze tudjam készíteni a kelengyét, amire szükség lesz a hazahozatalnál. Mivel fájásaim nem voltak, gondoltam, majd ha jelentkeznek a fájások is, intézkedem. Lefeküdtem, nyugodtan végigaludtam az éjszakát, a baba rendesen mozgott, úgy gondoltam, reggel jön az én apukám, és elviszi a nagyobb gyereket, meg hív mentőt. Nem úgy volt, mint manapság, hogy szinte mindenkinek a zsebében a mobilja, hanem egy negyedórai gyaloglásra volt hozzánk az első utcai telefonfülke (1973).

Mondanom sem kell, a mentős is, meg a szülészorvos is jól megmosta a fejemet, hogy amikor elment a magzatvíz, rögtön hívni kellett volna a mentőt, mert a nyakára tekeredhetett volna a köldökzsinór, és akkor mi van, nem az első szülésem, és ezt már tudni kellett volna. De nekem ilyesmi eszembe sem jutott, rendesen mozog, mi baj lehetne? Rám kapcsoltak egy gépet, amin keresztül még órákig hallgattuk a szívhangját, mivel rendben volt, ők sem siettek.

Majd amikor látták, hogy a fájások nem akarnak megindulni, kaptam egy injekciót, és lassan elkezdődtek a méhösszehúzódások. Elég simán zajlott le a szülés, megint egy gyönyörű kislányunk született. Ahogy óhajtottam, mondtam, én nem bánnám, ha a második is kislány lenne, na, hogy az apjából is legyen benne valami, legyen kék szemű és barna hajú, így is lett.

Az első gyermekem nem szopott rendesen, lusta volt, vagy nehéz volt neki szívni, vagy nekem nem volt elég tejem, nem lehet tudni, de két hét után anyatejet írt ki neki a gyermekorvos, mert nem fejlődött kellőképpen, meg tápszert. Nem sokat tudtam neki kifejni sem.

Na, ez a kis nyolc hónapra született megmutatta, mi az életrevalónak lenni, olyan vákuumot képezett a szívásával, hogy pillanatok alatt megszívta magát, és jókat aludt utána. Hamar utolérte a rendes időre született kortársait. Igaz, hogy mivel 2500 grammal született, nem is minősítették koraszülöttnek, a nővére 3200 grammal született, de sokkal lassabban fejlődött.

B. E.

Gyöngyi > > >
Emese > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.