igaz történetek szülésről, születésről

1301. nap: Mentatea (Timur)

1301. nap: Mentatea (Timur)

Huszonharmadika hajnalában ébredek többször, gyanúsan rendszeresen keményedik a pocakom. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ez már AZ lehet, így aludni sem tudok, félig ülve fekszem, nézegetem az órát (körülbelül két óra múlt) minden kontrakciónál, és kijárkálok néha a fürdőszobába. Felébred Laci is, elmondom neki a sejtésem. Hétfő van, munkanap, de abban maradunk, hogy hajnalhasadtakor meglátjuk, lesz-e valami a dologból, vagy elmenjen dolgozni. Ő visszaalszik, én nézegetem az órát, körülbelül hétpercenként érkezik egy hullám. Közben talán bóbiskolok, de ahogy virrad, egyre kevésbé tudok már pihenni, éber vagyok, figyelek.

Hat órakor megbeszéljük, hogy még várunk, mert azóta ugyanúgy keményedik a pocakom, de nem erősödik, talán kicsit sűrűsödik csak. Járkálgatok a szobában, pakolok. Babaholmit készítek elő, és minden más helyén nem valót a helyére rakok. Nyolc óra körül már egész sűrű, három-négy perces, rendszeres hullámok érkeznek, megállok, lélegzek, leülök, nem mozdulok, elengedek. Aztán járkálok tovább. Jólesik, hogy nem csak úgy „várakozom”. Az oltáron illóolajat kezdek párologtatni, az utóbbi időben megveszek az erős mentás-kámforos-tömjénes illatokért. Úgy döntök, írok a bábának egy üzenetet, hogy talán…

Nem sokára felhív. Beszélgetünk, türelmesen megvárja, míg elcsendesedek a hullámoknál. Kiderül, hogy egy másik (távoli ismerős) babája is a mai napot készül választani a világrajöveteléhez, így valamelyikünkhöz helyettes bába fog érkezni. (Mellékesen jegyezném meg, hogy amikor az információs héten találkoztam ezzel az anyukával, első pillantásra úgy éreztem, hogy ugyanakkor fognak a babáink elindulni. Pedig a terminusaink között elviekben két-három hét volt.) Nekem van egy határozott kérésem, hogy bizonyos személyt nem szeretnék a szülésem körül, vele nem menne a maga útján a dolog, nem passzolunk. De egyébként nem zaklat fel a hír, hogy talán egy ez idáig ismeretlen segítő érkezik majd hozzánk. Ez a baba akkor is ki fog bújni, ha egyedül vagyok is.

Kapok reggelit. Bundás kenyeret szerettem volna. De nem ízlik, túl sós, talán aki készítette (hát természetesen a párom), túl izgatott volt. Pár harapást eszem csak. Aztán lemegyek a konyhába főzni egy erős mentateát. Meg-megállok, támaszkodom a konyhapultba, az asztalba, elcsendesedem. A köztes időkben pedig a társainkkal, a ház lakóival beszélgetek, de szűkszavúan. Egyedül jó lenni, hát felmegyek a szobánkba, amikor elkészülök a teával. Viszem az egész kancsót. Mentatea mentolos szőlőcukorral.

Már egy ideje ugyanúgy vagyok, lefekszem az ágyra. Ritkulnak a hullámok, de sokkal erősebbek. A testem teszi a dolgát, de az agyamat elbizonytalanítja, hogy több mint tízpercesekké növekednek az időközök. Beszélek a bábával, azt mondja, második szülésnél sokkal szeszélyesebb lehet a test, mint az elsőnél, az is lehet, hogy még nem indul el ez a baba. Meglepődöm, aztán dacos leszek, hogy tényleg lehet ilyen??? Nem nézem az órám. Fekszem az ágyon, és elalszom. De mindig ébredek, amikor érkezik egy hullám, eláraszt, sóhajtok, belemarkolok a matracba. Mert fáj. Az előző szülés NEM fájt. Ezt el kell ismernem, hogy most ismeretlen az érzés. Aztán újra elragad az álom.

Délután ébredek fel teljesen, „pihentem” két órát! Beszélek a bábával, azt mondja, indul a másik szüléshez. Felkelek, mert az a sejtés fogott el, hogy a fekvéstől lassulhatott a folyamat. Amint járkálni kezdek, azonnal újra hárompercesekké sűrűsödnek. És a mosdóba kell mennem. Mindig. Erős nyomásinger kerülget. Hamarosan újra hívom a bábát, hogy szóljon valakinek, hogy induljon el hozzánk MOST! (Merthogy Budapest határától fél órára lakunk.) Indul hamarosan egy másik bába, de még idő, amire elér hozzánk.

Én folyamatosan ingázom a szobánk és a fürdő között, feszít az inger. Ideje a földszinti fürdőszobába költöznöm, ott van a sarokkád. Lemegyek, nem emlékszem, hogy találkozom-e közben valakivel, az biztos, hogy teljesen magamban vagyok, már valahol mélyen. Laci kísér, már engedi a vizet a kádba. Levetkőzöm. Beülök a meleg vízbe, de nem esik jól. Hát rövidesen kiszállok, és a toalettre költözöm, kényelmes rajta üldögélni. Néha felállok, aztán újra leülök. Nyomásingert érzek, és türelmetlen vagyok. Hol van valaki? Valaki, aki meg tudná mondani, mi történik? Mikor érkezik?

Én már nem bírok telefonálni, Lacit unszolom, hogy hívja a bábát, hol van? Merre jár? Mikor jön? Már úton, hamarosan itt lesz, ez a válasz. És hogy próbáljak inkább felállni. Nem megy egyszerűen a kérés teljesítése. De aztán rászánom magam. A mosdóra támaszkodom, a tükör előtt állok. Lépkedek néha, egyik lábamról a másikra.

És egyszer csak egy hullám kellős közepén látom a tükörben, hogy belép valaki. A bába. Látom, de nem tudok már reagálni. Ő türelmesen vár, nézi, hogy vagyok. Visszamegyek a kádba és nagyon szeretném tudni, hol tartunk, minden kontrakciónál erősen nyomok, mert ezt kívánja a testem. Türelmetlen vagyok. Már csak egy perem maradt a méhszájból, javaslatot kapok a helyzetváltoztatásra. Eddig félig térdeltem a kádban, a szélére támaszkodva, most azonnal „engedelmeskedem”, félig ülve helyezkedem el. Jobban fáj, kortyolom a mentateát.

Laci elmegy, hogy megkeresse az érkező testvér ajándékát Árminnak. Nem tudja, hol van, próbálom magyarázni kicsit, de nem érti, vagy nem tudja épp érteni.

A zuhanyból most folyik a víz, a bába locsolná a pocakomra vizet, de én elveszem tőle a zuhanyrózsát, nem tudom elviselni, hogy közel legyen bárki. Felajánlja, hogy masszíroz, de nem tudom elviselni senkinek az érintését. Egyedül szeretek lenni.

Néhány fekvő kontrakció után eltűnik a perem, jöhet a babám! Újra feltérdelek, a kád szélébe kapaszkodom, pukkan a burok, folyik a víz. Elindult, most már egészen biztosan elindult! Egy-két nyomás után érkezik a feje! Gyorsan jött… A feje a víz alatt, de már venné a levegőt, azt mondja a bába, próbáljam a víz fölött tartani, ha tudom. Persze, hogy tudom, mindent tudok már! Térdelésből hátrahajolok, a saját bokámon támaszkodom hídban hátrafelé. Ebben a pózban érkezik meg a világra!

Hihetetlen, itt van, kibújt! És van haja! És pici nyekergő hangja! Kicsi babám, ölelem, nézegetem, milyen gyönyörű! Kapunk törölközőt, a kádban ülünk. Laci a hangocskákra jön be a fürdőszobába, lemaradt Timur kibújásáról, nem is sejtette, hogy ilyen hamar bújik majd ki… Behívja Ármint is. Ő odajön, nézi az új jövevényt, majd a kád mellett levő játékokat kezdi a kádba pakolni, hogy ezt Timurnak adja! Egy gumi béka is érkezik a mellkasomra. Mind-mind az ő játéka lehet.

A köldökzsinórt már Laci vágja el. A méhlepény megszületése után (ami egészen más, mint anno az első kórházi szülésnél volt…) még a kádban lezuhanyozom, aztán felmegyünk a szobánkba. Lefekszünk a frissen vetett ágyba (máig nem tudom, ki ágyazott meg akkor). Timur felöltöztetve az első kis ruhájába. Ez volt Árminon is az első. Az egyik sapka, amit varrtam neki, kicsi lett a fejére, így a nagyobbat kapja.

Beszélgetünk a bábákkal. Merthogy időközben megérkezik az eredetileg választott bábánk is. Jókedvűen beszélgetünk, olyan csendes, nyugodt minden és mindenki. Nézegetem az új jövevényt, akit már nagyon vártam, kíváncsi voltam, ki ő, s most mellettem szuszog. Jó itt!

Gy. K.

Ármin > > >
Miron > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.