igaz történetek szülésről, születésről

1300. nap: Magasba emelkedve (Ármin)

1300. nap: Magasba emelkedve (Ármin)

(A történet Ármin egyéves korában íródott.)

Egy évvel ezelőtt még nem ébredt mellettem ez a picike lény. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még nem is sejtettem, hogy az, aki a pocakomban lakott 38 hete, estére már a karjaimban lesz. Még annál a gondolatnál tartottam, hogy másnap államvizsgázom, és megpróbáltam megírni a mongol nyelvű összefoglalómat. De nem álltam már neki, nem tudtam, mert már egészen másra készültem tudat alatt. Dél körül átjött Zozó barátunk, hogy használhassa az internetet, már rá sem igazán tudtam figyelni. Aztán gyanúsan ritmusban érkeztek az icipici hullámok. Elindultam a város túlfelébe a 38. heti ultrahangra. A buszon mélyen magamból figyeltem az embereket, a világot, egészen tisztán láttam mindent. Ott voltam. Egy pillanatra még el is szórakoztattam magam a gondolattal, hogy én épp vajúdok, a sok ember körülöttem pedig még csak nem is sejti. Egyedül a Dunáról visszaverődő fénysugarak tudták.

A kórházba – ej, de nem szeretem ezt a szót – érve már bizonyos voltam egy elindult és kialakult rendszerben. Utoljára lestük meg Ármint pocakon belül. Hazamentünk, hisz’ az orvos véleménye szerint csak jóslókat érezhettem. Letelepedtem a kanapéra az akkortájt imádott mentolos szőlőcukrommal. Újra átjött Zozó, és párommal felfúrták a picike függőágyat és felállították a kiságyat. Jólesett más emberek jelenlétét, tevékenységét hallgatni belülről. Fokozatosan elcsendesedtem. Figyeltem és hagytam folyni, szétáramlani testemben az érkező hullámokat. Papírra firkantottam a hullámok kezdetét, majd elmerültem bennük. Olyankor megszűnt minden körülöttem.

Bizony, fél nyolc táján szép, egyenletes „ötpercesekkel” indultunk, előtte még néhány holmit összepakoltam, ruhát az e világra érkezőnek. A városnézést kihagytam volna a budapesti kátyús utakon, egy-egy bukkanót egy-egy belém döfött tőrnek éreztem. Megérkeztünk, a bejáratig meg kellett pihennem, majd beérve egy gyors vizsgálat: nyolc centi! A szülésznő is rendesen meglepődött. Hát gyorsan telefonált az orvosunknak.

Addig CTG – bár nem kellett feküdnöm, gyötrelmesen kényelmetlen volt a szék, és bár direkt nem néztem rá a monitoron kirajzolódó hullámokra, a baba szívhangjának visszajelzése sokkal jobban tudatosította a testemben zajló erőket, és ez növelte fájdalomérzetemet. Közben érkezett meg doktorunk, aki szelíden kért elnézést, nekem volt igazam, hogy ez a baba ma elindult. Készen állt a fürdőkád, és amint beletelepedtem, megszűnt a kinti világ. Már nem figyeltem semmi másra, csak befelé. Párom maradt csak bent a szobában, csendben gubbasztott a kád szélénél. Nem esett jól a beszéd és az érintés. „Egyedül” volt jó.

A hullámok között nem ezen a földön jártam, repültem valahol magasan. Aztán, amikor érkezett, mintha a lábamnál fogva citáltak volna vissza a testembe hatalmas erők. Nem álltam ellen. Hagytam, hogy történjen. A végén újra könnyeden a magasba emelkedtem. Így játszottunk. Aztán megváltozott a játékszabály, éreztem, hogy egy másik szakasz következik.

Párom behívta a szülésznőt és a doktort. Utóbbi letelepedett valahol a perifériámon kívül, s végig ott maradt. A szülésznő figyelte aktívan az eseményeket. Ritkultak és rövidültek a hullámok, de tudtam, hogy így a jó. Visszatértem a földre, és tisztán, élesen láttam és értettem mindent. Beszélgettünk is, mert jólesett. Még egy mongol vajúdás körüli szokást is elmeséltem a „közönségnek”.

A baba kilélegzésénél nem voltam elég határozott, pedig a testem egyértelműen jelezte, hogy nincs szükség erőből történő rásegítésre. Nem is esett egybe a hozzánk érkező hullámok jellegével. Hosszú ideig tartott az utolsó felvonás, de nem éreztem, hogy fájt volna, könnyebb volt kifejezetten, a víz sok terhet levett és csillapított.

Lassan érkezett, de talán tudta, hogy így nem sebez meg. Egyáltalán! Bölcs a természet! Kivártunk, s megérkezett tíz óra tíz perckor. Vízből vízbe, majd pár karcsapás után egyenesen a karjaimba. Hihetetlen csoda!

Csak mosolyogtam, s érzékszerveim nem győztek betelni. Nem voltam fáradt a legkisebb mértékben sem! Ott azonnal újra tudtam volna csinálni az egészet az elejétől! Tele voltam energiával!

Kis idő után átköltöztünk a franciaágyra. Zavartalanul csodáltuk egymást. Elkezdtük, és azóta is folyamatosan tanuljuk a másikat…

Gy. K.

Timur > > >
Miron > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.