igaz történetek szülésről, születésről

1217. nap: Otthon is, meg nem is

1217. nap: Otthon is, meg nem is

Ej, ráérünk arra még

Gyönyörű, napsütéses őszi nap volt. Derűsen vártam a babámat, vagyis inkább el sem tudtam képzelni, hogy nemsokára ő is kinn lesz velünk. Mindenesetre nyoma sem volt annak a türelmetlenségnek, ami előző fiam születése előtt jellemzett.

Vidékről jöttünk fel Pestre „otthon” szülni, és tervezgettem, mivel ütjük majd el a hátralévő időt. Reggel távozott egy kis nyák, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Elmentünk HÉV-ezni, meglátogattuk egy szintén hamarosan szülő barátnőmet, templomban voltunk, hazafelé pedig hajókáztunk a Dunán. Majdnem hároméves fiam nagyon élvezte.

Utána jött hozzám a másod-unokatesóm és az anyukája ebédelni. Viccesen mondtam is, hogy nagyon készül ez a gyerek kifelé, ma még nem is mocorgott. Erre ő mondta, hogy hallgassunk szívhangot (védőnő a végzettsége), minden rendben is volt. Ebéd közben a nagyfiú már nagyon nyűgös volt, elnézést kértem hát, és elvittem altatni. Én is nagyon fáradt voltam, gondoltam, pihenek én is vele.

A mese közben azonban valami pukkant, és már jött is az áradat. Kiabálni kezdtem anyukámnak: „Gyere, folyik a víz!” Fiam teljesen izgatott lett, és ő is rákezdett: „Folyik a víz!” Majd kirohant, és egy égnek álló végű felmosófával tért vissza, hogy orvosolja a helyzetet. A bútorzat megmentése céljából kimentem a kádba, onnan hívtam Ágit: elfolyt a magzatvíz, úgyhogy egy héten belül biztos lesz valami. Telefonáltam a férjemnek is, szerezzen autót, és aludjon egyet, ha tud, lehet, hogy jönnie kell. Anyukámat megkértem, hogy vigye el a fiamat, pihenni akartam. Előtte még felhívtam Kingát, nem néz-e rám, mielőtt hazamegy a munkából.

Lefeküdtem, de túl izgatott voltam, és lassan, kb. tízpercenként enyhe fájások is kezdődtek. Nem tudtam aludni, így egy óra után felkeltem. Hívtam megint Ágit, hogy vannak fájások, de még semmi komoly, még simán abba is maradhat.

Kingával is beszéltem, mondta, hogy nemsokára jön. Meg is érkezett hamarosan. Jó volt, hogy nem vagyok egyedül, és nagyon jó volt, hogy ő van itt. Az elmúlt két évben egészen összebarátkoztunk. Ezt akartam, hogy legyen velem. Úgy döntött, már nem megy el. Kedélyesen beszélgettünk, evett valamit, ami nagyon ízlett neki. Én meg összerakosgattam a dolgokat, amiket vinni kell a mamához.

A fájások lassan kezdtek erősödni, már szuszogtam közben, az segített. De hát ez még mindig leállhat. Kinga úgy tűnt, jobban aggódik: nem hívjuk föl az Ágit, tudja, hogy mi van? És a férjemnek nem kéne indulni? Végül is két óra az út. A fájások határozottan erősödtek, jött egy kis tágulási vérzés is. Na, jó, gondoltam, ha mégsem marad abba, nehogy lekésse, felhívtam hát, hogy induljon. Ágit is felhívtam, úgy néz ki, talán mégis lesz ma valami, de még nem kell jönni. Kinga is beszélt vele, hallottam, ahogy suttog a telefonba a másik szobában: „De ne akkor kezdj el készülődni, amikor szólunk.” Úgy tűnik, ő jobban képben volt, mint én, én mindent az előző szülésemhez hasonlítottam, ami nagyon nyögve nyelősen kezdődött. Nem akartam elbízni magam, hogy ez majd gyorsabb lesz.

Mindenesetre úgy döntöttünk, mivel pihenni úgysem tudok, átmegyünk a nagyimhoz, a szülés tervezett helyszínére. Anyukám jött is értünk. Amíg nagyim összekészülődött, én a fiamnak mondtam, hogy ki fog bújni a kistesó, és ma a Mama fogja elaltatni, majd holnap találkozunk. Az összehúzódások közben már igencsak fújtattam, kérdezte, mit csinálok. Hát mondtam, hogy kicsit fáj.

Ahogy kiszálltam a kocsiból, egy nagyon erős kontrakcióval távozott egy hatalmas adag magzatvíz, eláztatva a ruhámat. Kinga rohant fel telefonálni, de amint a fájás véget ért, szaladtam fel én is, nem akartam nyomokat hagyni a lépcsőházban. Újra bevetettem magam a kádba, és forró vizet engedtem a pocakomra. Kinga szólt Ágiéknak, hogy azonnal jöjjenek, én meg fújtattam.
2

Bekapcsoltunk egy kis meditatív zenét. A meleg víz nagyon hatékonyan enyhítette a fájdalmat, de nem mertem megtölteni a kádat a fertőzésveszély miatt. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy egy napon belül baba lesz, és nem akartam, hogy ilyesmi miatt korlátozva legyünk az időben. Ugyanezen okból Ágit sem kértem meg, hogy vizsgáljon meg, amikor megérkezett, pedig nagyon kíváncsi lettem volna.

A forró víztől azonban szinte nem is éreztem a fájásokat, ezenkívül csak úgy tudtam beállítani megfelelő hőfokot, hogy körülbelül egy köbméter víz folyt el percenként, amit nagyon sajnáltam. Kicsit megijedtem, hogy leáll az egész folyamat, ezért úgy döntöttem, hogy kiszállok a kádból.

Nincs kegyelem

A nappaliban csináltak nekem helyet a kanapén. Sokkal enyhébbek lettek a fájások, és kicsit hülyén éreztem magam, hogy most, hogy mindenkit idecsődítettünk, majd leáll az egész dolog. Edina kérdezte, akarok-e gyertyafényt, és akartam. Nem tudom, hol talált annyi gyertyát, de perceken belül már égtek. Még jókedvemben voltam, nevettünk is, hogy azt a ronda gyertyatartót meg honnan szedte. A nagymamám lakásában minden egyes tárgyat 33 éve ismerek. Vicces volt, hogy valami olyasmit kerített elő, amit még soha nem láttam.

Aztán újra erősödtek a fájások, már nem volt elég szuszogni, nyögtem, lassan egyre hangosabban kiabáltam. Előkerült a borogatás is az isteni illatú vajúdóolajjal. Nagyon intenzív volt. Egy idő után már hiányzott a masszázs is, hívtam a férjemet, hogy hol van, tőle akartam. Még fél óra. Hű, ez kezd elviselhetetlenné válni. Sétálok, fájásnál leülök, de sehogy sem jó. Mondom is a bábáknak, hogy ezeknek a fájásoknak farka van. Amikor már azt hiszem, hogy elmúlt, még beleerősít egy kicsit. Nem túl sportszerű.

Megérkezik a férjem, rövid üdvözlés után elkezdi a keresztcsontomat masszírozni, úgy, ahogyan az előző babánknál, és láss csodát… Nem használ. Semmi sem használ, elviselhetetlenül fááááj. De azért kérem, borogatás, masszázs nélkül még rosszabb. Amikor már tényleg elviselhetetlen, kérem Ágit, vizsgáljon meg. Hat-hét centi. Haladunk, de még elég vastag is a méhszáj, van min dolgozni. Ennek akár örülhetnék is, de mérges leszek. Durcás arccal megyek fel-le. Mennyit kell még kibírni? A múltkor ez nem volt ilyen.

Kérem, nyissanak ablakot, nincs elég levegőm. Fájások közben lihegek, kapkodom a levegőt, meg ordítok is, mint még soha, bele a kitárt erkélyajtóba. Kit érdekel. Valaki kopog is a szomszédból, hogy minden rendben-e, de a férjem elintézi. Dühösen mondom magamnak: „Nyíljál ki, nyíljál már ki! Nem szülök többet.” És, hogy: „Nee, nem akarom!”

Nem sokára azt érzem, hogy vécéznem kéne. Nem, nem a baba jön, vécére kéne menni, de nem sikerül. Mondja is Ági, hogy csak akkor nyomjak, ha ellenállhatatlan kényszert érzek, de próbálok megszabadulni az extra tehertől, nagyon rossz, hogy ott van, de nem megy.

Aztán valahogy mégis eltűnt, mert egy idő után azt mondják, látszik a baba feje. Hát nem gondoltam, hogy ő is jön, nem éreztem egyáltalán, pedig az első babámnál nagyon éreztem mindent. Nyomok hát, már csak egy-két fájás kéne, de nem jön az erő, az enyém meg nem elég. Igazából el sem tudom képzelni, hogy mindjárt itt lesz a kisbabám a kezemben. Már egy ideje hörgök, mint egy oroszlán, de hangosan, bele is üvöltök, nem gondoltam, hogy ilyet is tudok, N-t szinte hang nélkül szültem.

Nagyon hosszú idő telik el. Kinga adja a kezét, azt szorítom, néha felszisszen. Kezdek kétségbe esni, hang nélkül zokogok. Nagyon hosszú idő telik el. Mindenféle testhelyzetet próbálunk térdelve, ülve. Ülni nem lehet, akkor nem jó a szívhang. Fel is állok Ági nyakába csimpaszkodva. Jólesik, ahogy ölel a maci testével, de a baba nem akar kijönni. A szívhang jó, de megint, mint a múltkor, nincs több erőm.

Ági azt mondja, ez a baba kórházban már rég megszületett volna. Gondolkozzak, nem akarok-e bemenni. Nem tudok dönteni. Nem akarok megint kórházba menni, különben is az legalább fél óra még, mire odaérünk. De így sem jó. Nem bírom már. Nem tudok dönteni, és jó, hogy végül nem is nekem kell. „Menjünk be, és szüld meg ezt a gyereket” – mondja Ági.

Egy kis izgalom

Hívja a mentőt. Lassan ideérnek, hüledeznek, hogy otthon akartam szülni, köntöst veszek, és indulunk. Nem álltak fel a ház előtti parkolóba, száz méter séta az utcára. Igazából nem bánom, nagyon jólesik a friss levegő. Csak hát baba a lábam között, ezek meg még sürgetnek is. Szerencsére, Ági kordában tartja őket. Elmagyarázza, hogy tolófájás közben nem tudok sétálni.

Befekszem a mentőbe, adatokat vesznek fel, nem vagyunk egy hullámhosszon. Infúziót kötnek be, hosszas faggatózás után kihúzom belőlük, hogy csak izotóniás oldat. Vizet kérek, de nem kapok, mert akkor hogy műtenek meg. (?!) Azért tolófájás közben megkérdezi a mentősnő, elmondanám-e, hogy miért akartam otthon szülni. Nem mondanám el. A férjemet is beengedik nagy nehezen, és indulunk.

Felérünk a szülészetre, az ismerős ajtó kinyílik. Ágiék már ott vannak. Nem akarom, hogy kinn maradjanak, és a nagy kavarodásban mindenki be is jön. Egy szülésznő fogad minket. Nagyon kedves, már csak ha ránézek, végtelen nyugalom tölt el, hogy nem fog faggatni, és főleg bántani, úgy viselkedik, ahogyan egy ilyen helyzetben az ember szeretné. Köszönöm neki.

Átfekszem a szülőágyra, mentősök el. Eddigre eléggé felerősödtek a tolófájások. Kezdi felrakni a CTG pántjait. A férjemet elküldi átöltözni, a kísérőimet megkéri, hogy várják meg a folyosón, hogy a doktor beengedi-e majd őket, ő meg kezet mos.

Pár méterre körülöttem tehát senki, amikor jön a következő fájás, és érzem, hogy jön a baba, jobban, mint eddig bármikor. A szokásos oroszlánüvöltésembe beleszövöm, hogy valaki jöjjön elkapni. Ekkor mindenki betódul, férj, kísérők, szülésznő, már félig kinn a fej, amikor húzzák rá a kesztyűt. Kinn a buksija, és nagyon hosszúnak tűnő ideig várjuk a következő fájást. Mindenki örül, hogy milyen cuki, és már sírni akar, Ági még fel is világosítja, hogy az nem megy, amíg nem vett levegőt.

Közben befut a doki is, kérdezi, hol az oxitocin, de a szülésznő leinti, hogy már nem kell. Hála érte. Érzem a következőt, és tolok, de nagyon nehezen megy, még kicsit rángatja is a szülésznő, ami elég kellemetlen, de nem bánom, csak legyen kint. Fura, hogy ilyen nehéz, úgy emlékszem, N-nél a feje után már csak kibugyogott a teste. Szinte kellemes volt. Kinga mondta később, hogy nem csinálta meg az utolsó fordulatot, azért kellett neki segíteni.

3Hát kinn van a fiúcska, és nagyon keserves, de gyönyörű. Nagyon csúcsos lett a feje a hosszú úton. Megkapom, próbálom nyugtatni, csak beszélek és beszélek, hogy minden rendben, és vége van, és itt van Anya, és ami csak eszembe jut, mire végül abbahagyja, és nézelődni kezd. Ez így kerek.

Örülök, hogy végül is nem volt szükség semmilyen beavatkozásra. Sajnos, a köldökzsinórt hamar vágják, és a lepényt is húzzák kicsit, de így a babámat ölelve ez már nem annyira zavar. A dokival még van egy meccsem, hogy a gátsebemet hagyja békén. (Nem voltam száz százalékig biztos magamban, csak azt tudtam, hogy a múltkor a varrott szörnyű volt. Nagyon jó döntés volt.)

Jön a csecsemős nővér, gyerekorvos, de nem adom oda senkinek (na jó, az orvosnak kb. fél percre), és aztán ott vagyunk együtt. Ágiék még gyönyörködnek kicsit, aztán elbúcsúznak. Maradunk még órákig összesimulva a kényelmetlen ágyon, de együtt, szopizik is ügyesen, és szép, szép. Hajnal van, talán négy óra körül.

Alszunk kicsit a kórházban, délutánra mindent elintézünk, hazamegyünk, és boldogok vagyunk.

N. D. D.

Vízöntő > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.